Ezt olvasta már?


Bács-Kiskun és Csongrád megyében már 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenzát

Már 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenza - korábban világjárványt okozó - H5N8 típusát Bács-Kiskun és Csongrád megyében - közölte az MTI-vel az országos főállatorvos hétfőn.

Bognár Lajos elmondta: a madárinfluenza vírusfertőzésben érintett 226 Bács-Kiskun és Csongrád megyei gazdaságban mintegy 3,5 millió állatot öltek le, ebből preventív céllal mintegy 870 ezret.

Bács-Kiskun megyében a vírus terjedésének megakadályozása érdekében csökkenteni kellett az állománysűrűséget - tette hozzá. A főállatorvos szerint az állattartók közvetlen kára több milliárd forint. Bognár Lajos hangsúlyozta: a két megye közül Bács-Kiskunban a hatalmas állománysűrűség miatt okoz nagyobb károkat a madárinfluenza. Az állattartó telepek itt szinte egymást érik, így ha a megyében megjelenik a betegség, szinte lehetetlen megállítani - fogalmazott. A gyors terjedésnek az utóbbi időszak szeles, gyakran viharos időjárása is kedvezett - tette hozzá. Hozzátette: a telepek felszámolása az állategészségügyi hatóság által elrendelt állatjárványügyi intézkedés, ezért alapelvként kártalanítás illeti meg a gazdálkodókat. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a jogszabályoknak megfelelően tartották az állatokat.

Az eljáró hatóság több esetben állapított meg szabálytalanságokat, ezért a járási hivatalnak többeket ki kellett zárnia a kártalanításból. Az érintett állattartók jellemzően a baromfik kötelező zártan tartásának szabályát sértették meg - tette hozzá. Emlékeztetett, ez év januárjában Komárom-Esztergom, majd két nap múlva Hajdú-Bihar megye egy-egy állattartó telepén is kimutatták a madárinfluenza jelenlétét. Gyors reagálással és szakszerű intézkedésekkel azonban sikerült helyhez kötni és megakadályozni a vírus továbbterjedését.

Az országos főállatorvos kiemelte, hasonlóan más európai országokhoz, nagy valószínűséggel a madárinfluenza-vírus fertőzést Magyarországon is a vándorló vadmadarak okozták. Az általuk terjesztett kórokozók a baromfitartó telepekre bejutva megbetegítették az állatokat, és onnan kiindulva vette kezdetét a gazdaságok közötti terjedés. Bognár Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy januárban elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását az egész országra. Ez az intézkedés éppen a vadmadarakkal történő fertőzés lehetőségét kívánta megakadályozni, a veszélyt csökkenteni. Emlékeztetett rá, hogy a 3/2017. számú országos főállatorvosi utasításában meghatározott baromfitartásra vonatkozó járványvédelmi minimumfeltételek betartása továbbra is kötelező. Az országos főállatorvos elmondta: mint a koronavírus esetében, a madárinfluenza esetében sem lehet pontosan meghatározni a járvány végét. Bízik azonban abban, hogy a szakszerű intézkedések mellett az időjárási tényezők is hozzájárulnak a madárinfluenza-járvány elleni küzdelemhez, ugyanis a meleg időjárás nem kedvez a vírus terjedésének. A H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2016-2017-ben kellett megküzdeni a betegséggel.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.

A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

0