Ezt olvasta már?


Bahreini Nagydíj - Bottas nyerte az időmérőt

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről. - Pécsi Napilap -

A 27 éves versenyző pályafutása 80. F1-es hétvégéjén szerezte meg első pole pozícióját.

Bottas mellől csapattársa, a háromszoros világbajnok brit Lewis Hamilton startolhat, a harmadik rajtkocka pedig a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelé, a Ferrari német pilótájáé lett.

Vettel mögött Daniel Ricciardo (Red Bull), Kimi Räikkönen (Ferrari), Max Verstappen (Red Bull) lesz a sorrend a rajtrács 4-6. helyén.

Jolyon Palmer, a Renault brit pilótája Forma-1-es pályafutása során először jutott be a legjobb tíz versenyzőt felvonultató Q3-ba, vagyis az időmérő harmadik szakaszába, s végül a 10. rajthelyet szerezte meg. A szezon előtt a középmezőny hátsó felébe várt Renault istállónál annak is örülhettek, hogy másik versenyzőjük, a német Nico Hülkenberg a hetedik pozícióban zárt az időmérőn.

Az egészségi problémái miatt az idény első két versenyét kihagyó német Pascal Wehrlein kiválóan teljesített a gyengécske Sauber volánja mögött azzal, hogy a 13. rajthelyet csípte el.

Az 57 körös Bahreini Nagydíj vasárnap 17 órakor kezdődik.

 

A teljes rajtsorrend:

---------------------

1. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

3. sor:

Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

Max Verstappen (holland, Red Bull)

4. sor:

Nico Hülkenberg (német, Renault)

Felipe Massa (brazil, Williams)

5. sor:

Romain Grosjean (francia, Haas)

Jolyon Palmer (brit, Renault)

6. sor:

Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

Lance Stroll (kanadai, Williams)

7. sor:

Pascal Wehrlein (német, Sauber)

Esteban Ocon (francia, Force India)

8. sor:

Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)

9. sor:

Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)

Sergio Perez (mexikói, Force India)

10. sor:

Marcus Ericsson (svéd, Sauber)

Kevin Magnussen (dán, Haas)







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Egyre kevesebben lelkesek az EU-s tagság miatt Magyarországon

Megjelent a legfrissebb Eurobarométer-felmérés.

Ezt a rezsiszámlát be ne fizesd, a csalók újabb trükkje, hogy kifosszanak

Minden pénzed elveszítheted, ha ezt a számlát befizeted.

Élesedett Donald Trump mesterterve: megtörtént a fordulat, amire mindenki várt - Hatalmas összeg mozdult meg

Az Egyesült Államok átutalta Venezuelának az egész, 500 millió dolláros összeget, amely az előző hónapban Caracas és Washington...

Varga Miklós nagyon büszke ikergyerekeire: „A család mindenek felett”

A művész számára minden elismerésnél többet ér, hogy az ikergyermekei a nyomdokaiba léptek. Varga Miklós gyermekeiből profi színész lesz.

3 csillagjegy, akinek ez a Valentin-nap többet hoz, mint gondolná

Három csillagjegy számára ez a Valentin-nap olyan különleges meglepetéseket tartogat, amelyeket talán soha nem gondoltak volna.

Kiszivárgott a klubvezér privát mobilszáma, bajban a fenyegetőző focidrukkerek

A csapat csak második, talán emiatt akadtak ki a fanatikusok?

Stohl András lánya megmondta, melyik nő illene legjobban az apjához A Nagy Ő-ből: Őt valóban megismerném

Stohl Rebeka szerint van olyan a hölgyek között, aki teljesen a színész zsánere. Az egyik párjelölt kapcsán viszont arról beszélt,...

Több mint 17 éve nem történt ilyen az arannyal

Az arany árfolyama szerdán tovább emelkedett, miután ismét fellángoltak a geopolitikai feszültségek az Egyesült Államok és Irán...

0

Sport

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Nehéz, de nem halsz bele – Itt az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást

A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett

A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

0
0

Bulvár

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára

Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.

Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges

A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.

Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát

Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.

Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak

Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

Lecsapott a NAV egy budapesti használtautó-kereskedésre

A NAV huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél.

3 csillagjegy, akiknek csoda érkezik az életébe

Vannak időszakok, amikor nem a nagy áttörés számít, hanem az a csendes fordulat, amely végre megnyugvást hoz. Most három csillagjegy életében olyan változás körvonalazódik, amely nem felforgat, hanem összeilleszt.

Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok

A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.

Liptai Klaudia porig alázta Kiara Lordot egyetlen megjegyzéssel, ezen mindenkinek kikerekedett a szeme

A Nagy Ő legutóbbi adása nem várt fordulatot tartogatott, amikor Stohl András úgy döntött: elviszi Kiara Lordot a munkahelyére, a Sztárban Sztár stúdiójába.

0