Ezt olvasta már?


Bajnokok Ligája - Madridi csata és Juventus-Monaco az elődöntőben

A címvédő Real Madrid városi riválisával, az Atlético Madriddal, míg az AS Monaco a Juventusszal találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. - Pécsi Napilap -

Fotó: AFP/Christian Kolbert / Anadolu Agency

Pénteken, az európai szövetség nyoni székházában megtartott sorsoláson kiderült, hogy az első mérkőzéseket a Santiago Bernabeu Stadionban, illetve Monte-Carlóban játsszák.

Az elődöntő első találkozóit május 2-án és 3-án, míg a visszavágókat egy héttel később rendezik.

A finálénak június 3-án a cardiffi Millennium Stadium ad otthont.

A Real Madrid számára ez mindenképpen kedvező sorsolás, hiszen városi riválisa ellen története minden párharcát megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatban.

A két madridi csapat tavaly és három évvel ezelőtt is a döntőben, tavalyelőtt pedig a negyeddöntőben találkozott egymással: 2014-ben Lisszabonban hosszabbítás után 4-1-re, egy évvel ezelőtt Milánóban pedig 1-1-es végeredményt követően büntetőkkel nyert a fináléban Real Madrid. A 2015-ös negyeddöntő két mérkőzésén egyetlen gól született, a visszavágó 88. percében Javier Hernández döntötte el a továbbjutást a Bernabeuban. Ezen kívül az 1959-es elődöntőben csaptak össze a felek, az akkori szabályok miatt pedig végül egy harmadik találkozó döntött (a 2-2-es összesítésnél még nem számított az idegenben szerzett gól, pedig ez esetben az Atlético jutott volna a döntőbe), amelyet Alfredo Di Stéfano és Puskás Ferenc góljaival nyert a Real Madrid.

A legrangosabb európai kupasorozatban hét mérkőzést játszottak egymással, négy Real-győzelem mellett két döntetlen és egy Atlético-siker született, a gólkülönbség 10-5 a királyi gárda javára.

A Juventus és a Monaco kétszer találkozott egymással a BL egyenes kieséses szakaszában: az 1997/98-as idény elődöntőjében a torinóiak hazai pályán a mesterhármast szerző Alessandro Del Piero vezetésével 4-1-re nyerték az első mérkőzést, így a visszavágón belefért nekik a 3-2-es francia győzelem. A 2014/15-ös szezon negyeddöntőjében 180 perc alatt egyetlen gól született, ezt az akkor még Juventus-színekben futballozó Arturo Vidal szerezte büntetőből. A Juventus mindkét esetben elveszítette végül a döntőt.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, Teherán még csak tárgyalni sem hajlandó a Hormuzi-szoros újranyitásáról – Híreink az iráni háborúról pénteken

Péntekre virradóra folytatódtak a támadások Izrael és Irán között, miközben a perzsa állam továbbra is drón- és rakétacsapásokat...

Meghalt a gyönyörű influenszer: kutyája őrizte a 25 éves lány holttestét

Sötét titkok kísérték az influenszer utolsó hónapjait.

Sokkoló vallomás: 84 éves férfi zaklatja Stohl András párját. – Így csábítaná a lakására Nagy Ő Krisztát

A TV2 sikerműsora után fenekestül felfordult a győztes hölgy élete, aki azóta is próbálja feldolgozni a hirtelen jött népszerűséget....

Egy állat rejtőzik az avarban. Te megtalálod?

Az őszi erdőben sok állat el tud rejtőzni. Te kiszúrod, most melyik bujkál előled?

Thomas Doll bumerángedző lehet a világ másik végén - sajtóhír

Indonéz sajtóhírek szerint a Persija Jakarta visszahozná vezetőedzőnek Thomas Dollt, aki korábban két évig irányította a csapatot.

NB I: Megvan, mikor pótolják a Ferencváros-Puskás Akadémia bajnokit

Az MLSZ Versenybizottsága kijelölte a 26. fordulóból elhalasztott Ferencváros–Puskás Akadémia mérkőzés új időpontját.

Irán legfőbb vallási és politikai vezetője nagy bejelentést tett

Győzelmet hirdetett a perzsa újév alkalmából kiadott üzenetében az iszlám köztársaság ellenségei, az Egyesült Államok és Izrael...

Ásványolaj Szövetség: bármennyit lehet tankolni, csak egyes kis kutakon lehet korlátozás

Biztosított Magyarországon az üzemanyag-ellátás; bár nőtt a kereslet, de a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatainál van elegendő...

Közel az áttörés - Európába jöhet a Tesla önvezetése

Közel az áttörés az önvezetésben, a Tesla lezárta az európai Full Self-Driving rendszer tesztelését, és már csak a hatósági...

Bangkok másodkézből – turkálókból bevásárlóközpont

Sokan az ételekért vagy a szentélyekért utaznak Bangkokba, még többen az éjszakai élet miatt, pedig a helyi divatszcéna legalább ennyire...

És azt ismerik, amikor Puch László és Gulyás Gergely bemegy a járműjavítóba?

Magam se hittem volna, de pontosan ez történt a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum legújabb kiállításának megnyitóján. Mostantól...

Videóra vették a támadók, ahogy felgyújtják a csehországi fegyvergyárat

Egy magát Earthquake Factionnak nevező csoport vállalta a felelősséget a csehországi LPP Holding ipari csarnokának felgyújtásáért....

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

0
0

Bulvár

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban

A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.

A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester

Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne

DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.

0