Bánki Erik: a hét végéig minden uniós pályázatot kiírnak
A hét végéig minden uniós pályázatot kiírnak, 2020-ig mintegy 9 ezer milliárd forintot kap EU-forrásokból az ország, nagyjából 3 ezer milliárd forintot pedig az állami költségvetésből tesz hozzá a kormány - mondta Bánki Erik (Fidesz), az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke. (Pécsi Napilap)
A pályázati rendszer sokkal egyszerűbb, egy önkormányzat vagy vállalkozás önmagában is el tudja készíteni a pályázatát - hangsúlyozta. Évente kétezer milliárd forintot kell kifizetni, több mint tízezer ember dolgozik folyamatosan majd a pályázati bírálatokon - mondta.
Bánki Erik az M1 aktuális csatornán elmondta: a 2010-es stratégiai váltással leegyszerűsítették a pályázatok adminisztrációját, felgyorsították a bírálatot és a kifizetést is, így Magyarország a régióban a legsikeresebb lett az uniós támogatások lehívásában. A támogatási keretösszeg 100 százalékát sikerült lehívni az előző ciklusban, egyetlen eurócent sem maradt bent.
Emlékeztetett: a Brexit miatt a források szűkülésével is számolni kell, a gyorsaság ezért is fontos a kifizetésekben, mert több mint 10 milliárd euróval fog csökkenni a teljes uniós költségvetés 2019 közepéig - jelezte.
A 180 perc című műsorban kérdésre elmondta: hétről-hétre a gazdasági bizottság napirendjén szerepel a 4-es metró beruházás, amely Magyarország történetének legnagyobb korrupciós botránya.
hírek innen, onnan
Lélektani szint közelében a forint
A nap első óráiban a dollárral és az euróval szemben is megindulni látszott a forint, azonban gyorsan visszarendeződött a kedden...
Kimondták végre a rettegett Nipah-vírusról: tényleg itt lehet a következő világjárvány?
Magyarországon és az Európai Unióban nem azonosítottak Nipah-vírusfertőzést, és a szakértők szerint rendkívül valószínűtlen, hogy a...
„Orbán Viktor hibáiból könyvet tudnék írni” – mondta Lázár János, aki azt sem szégyelli, hogy „buditakarító miniszter”
A miniszter szerint a kormányfő erényei ellensúlyozzák a hibáit. Erről a pusztaszabolcsi Lázárinfóján beszélt, ahol ismét elnézést...
Orbán Viktor: Szintlépés történt Gyöngyösön
A miniszterelnök szerint a Tisza Párt „bűnözőknek adott pénzt, hogy egy fideszes rendezvényen megfélemlítsék a hallgatóságot és az...
Megérkeztek az első eprek: az ár mindenkit elképesztett – és egy tradicionális alapanyag szinte utoléri őket
Bár még tél van, a piacokon feltűntek az eprek, de az áruk sok vásárlót szóhoz sem juttatott. Sokan kételkednek abban, hogy ilyen időben...
Összeverték, mégis a 14 éves Jázminnak kell felelnie: "Öt felnőtt fogta le a lányomat!"
Összeverték és megalázták Jázmint.
Rohantak a tűzoltók: leomlott a szilágycsehi református templom tornya
A romok több parkoló autót is maguk alá temettek.
Ne használd, ha ilyen poharat vásároltál: mérgező lehet
Nehézfémek oldódhatnak ki ebből az üvegpohárból.
Súlyosbodik az Epstein-botrány – Az éjszaka kellős közepén hajították ki Andrást a windsori kastélyból a friss fejlemények miatt
III. Károly király öccse, a címeitől megfosztott András kénytelen volt elhagyni a windsori Royal Lodge-ot. Az egykori herceggel szemben...
Ónos eső miatt adtak ki riasztást két több járásra is
Szerdán is ónos eső nehezítheti a közlekedést az ország egyes részein, különösen a magasabban fekvő területeken. A HungaroMet a...
Kormányrendelettel húzta keresztül a kormány Budapest harcát a szolidaritási hozzájárulással szemben
Visszamenőleges hatályú rendeletet hoztak, nem lehet perelni a szolidaritási hozzájárulás miatt.
1200 milliárd dollár sorsáról döntöttek Amerikában
Az amerikai képviselőház republikánus többsége kedden megszavazta a kormányzati intézmények finanszírozásáról szóló törvényt,...
Sport
Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán
Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.
Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?
Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.
Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe
A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.
Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak
Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.
Nehéz, de nem halsz bele – Itt az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást
A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é
Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott
Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.
Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó
A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.
Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?
A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.
Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják
Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.
Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett
A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.
Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben
Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.
A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben
Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.
Bulvár
Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele
Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.
Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés
Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.
Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára
Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.
Ne szállj autóba. Órákon belül megbénul a közlekedés ezekben a megyékben
Veszélyre figyelmeztetnek a szakértők.
Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges
A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.
Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.
Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak
Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte
Nagyon lebukott Szijjártó Péter, az irodájában furcsa nevet szúrtak ki, már nem tagadhatja le
Szijjártó Péter irodáját is megnézhettük.
Lecsapott a NAV egy budapesti használtautó-kereskedésre
A NAV huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél.
3 csillagjegy, akiknek csoda érkezik az életébe
Vannak időszakok, amikor nem a nagy áttörés számít, hanem az a csendes fordulat, amely végre megnyugvást hoz. Most három csillagjegy életében olyan változás körvonalazódik, amely nem felforgat, hanem összeilleszt.
Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok
A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.
Riasztás: megbénulhat a közlekedés a következő órákban
Veszélyes csapadékzóna érkezett, ónos eső és havazás miatt fokozott óvatosságra van szükség.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


