Bárki örökbe fogadhatja a krokodiltejut a Szegedi Vadasparkban
Bárki örökbe fogadhatja a Szegedi Vadasparkban élő egyik különleges gyíkfajtát, a guyanai krokodiltejut (Dracaena guianensis), ahogy bármelyik, az állatkertben gondozott állat jelképes nevelőszülője lehet az, aki támogatni kívánja a látogatók híján nehéz helyzetbe került intézményt.
A Szegedi Vadaspark Magyarország legnagyobb területű - 45 hektáros - állatkertje. Több mint kétszáz fajt gondoznak itt, ezek harmada olyan ritka, veszélyeztetett állat, melyet nemzetközi fajmegmentési program keretében tartanak. A szegedi állatkert természetvédelmi mentőközpontot is működtet, ahol sérült, elárvult, vagy éppen a határon elkobzott, jogtalanul tartott, védett állatokat fogadnak be.
"Az állatkert nehéz helyzetbe került azzal, hogy március közepétől nem fogadhatja a látogatókat" - közölte Verpik Róbert igazgató. Az intézmény bevételének több mint kétharmadát a jegyértékesítés és a vállalkozási tevékenység teszik ki. A tavasz kiemelt időszak, húsvétkor rendszeresen 15-20 ezer látogatót fogad a vadaspark, ez idén azonban elmaradt.
Az állatkertnek bárki segíthet adója 1 százalékának felajánlásával vagy egy állat örökbefogadásával. Utóbbi régi hagyomány az állatkertek világában: nem jár tartási kötelezettséggel, hanem hozzájárulás a gondozási költségekhez.
Egy állatot többen is örökbe fogadhatnak. Idén eddig Zuri, a január 20-án született törpe víziló volt a legnépszerűbb az örökbe fogadók körében. Tavaly a legtöbben pápaszemes pingvineket fogadtak örökbe, de igen kedveltek voltak a gyűrűsfarkú makik is.
Akadnak állatok, akik még nem találtak nevelőszülőre, pedig igazi különlegességek is előfordulnak köztük. Ilyen például az akár egy méternél is hosszabbra megnövő gyíkféle, az Amazonas-medencéjében őshonos guyanai krokodilteju. Pedig a zömök, zöld vagy barna alapszínű, narancssárga fejű gyík takarmányozása nem kis kihívást jelent: főleg puhatestűekkel, kagylókkal és csigákkal táplálkozik a viszonylag rövid fejétől eltekintve a pápaszemes kajmánra emlékeztető hüllő.
hírek innen, onnan
Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, Teherán még csak tárgyalni sem hajlandó a Hormuzi-szoros újranyitásáról – Híreink az iráni háborúról pénteken
Péntekre virradóra folytatódtak a támadások Izrael és Irán között, miközben a perzsa állam továbbra is drón- és rakétacsapásokat...
Meghalt a gyönyörű influenszer: kutyája őrizte a 25 éves lány holttestét
Sötét titkok kísérték az influenszer utolsó hónapjait.
Sokkoló vallomás: 84 éves férfi zaklatja Stohl András párját. – Így csábítaná a lakására Nagy Ő Krisztát
A TV2 sikerműsora után fenekestül felfordult a győztes hölgy élete, aki azóta is próbálja feldolgozni a hirtelen jött népszerűséget....
Egy állat rejtőzik az avarban. Te megtalálod?
Az őszi erdőben sok állat el tud rejtőzni. Te kiszúrod, most melyik bujkál előled?
Thomas Doll bumerángedző lehet a világ másik végén - sajtóhír
Indonéz sajtóhírek szerint a Persija Jakarta visszahozná vezetőedzőnek Thomas Dollt, aki korábban két évig irányította a csapatot.
NB I: Megvan, mikor pótolják a Ferencváros-Puskás Akadémia bajnokit
Az MLSZ Versenybizottsága kijelölte a 26. fordulóból elhalasztott Ferencváros–Puskás Akadémia mérkőzés új időpontját.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője nagy bejelentést tett
Győzelmet hirdetett a perzsa újév alkalmából kiadott üzenetében az iszlám köztársaság ellenségei, az Egyesült Államok és Izrael...
Ásványolaj Szövetség: bármennyit lehet tankolni, csak egyes kis kutakon lehet korlátozás
Biztosított Magyarországon az üzemanyag-ellátás; bár nőtt a kereslet, de a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatainál van elegendő...
Közel az áttörés - Európába jöhet a Tesla önvezetése
Közel az áttörés az önvezetésben, a Tesla lezárta az európai Full Self-Driving rendszer tesztelését, és már csak a hatósági...
Bangkok másodkézből – turkálókból bevásárlóközpont
Sokan az ételekért vagy a szentélyekért utaznak Bangkokba, még többen az éjszakai élet miatt, pedig a helyi divatszcéna legalább ennyire...
És azt ismerik, amikor Puch László és Gulyás Gergely bemegy a járműjavítóba?
Magam se hittem volna, de pontosan ez történt a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum legújabb kiállításának megnyitóján. Mostantól...
Videóra vették a támadók, ahogy felgyújtják a csehországi fegyvergyárat
Egy magát Earthquake Factionnak nevező csoport vállalta a felelősséget a csehországi LPP Holding ipari csarnokának felgyújtásáért....
Sport
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit
A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.
„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt
A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt
Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.
Az idény végén visszavonul a 37-szeres magyar válogatott labdarúgó
Már az év elején meghozta döntését.
Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett
A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.
A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt
A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.
Cristiano Ronaldo nem utazza át a fél világot, nem tagja a portugál válogatott keretének
A világbajnoki részvétele viszont nincs veszélyben.
Bulvár
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
Egyből hazajön a magyar híresség, ha nyer a Tisza Párt a választásokon, nagy bejelentést tett
Egyre több híresség nyilvánít politikai véleményt.
Óriási csapadék éri el az országot, már tudjuk a napját a változásnak a friss időjárás-előrejelzések szerint?
Így változhat az időjárás az elkövetkező napokban Magyarországon.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
Kijöttek a legújabb felmérések: így áll most a Tisza és a Fidesz 3 héttel a választás előtt
Az ATV Híradóban az új pártfelmérésekkel foglalkoztunk.
395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton
A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog
Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
Megszületett a jogerős ítélet az ügyben.
Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta
A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.
Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban
A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.
A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester
Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.
Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne
DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


