Bemutatták a szegedi Angyali üdvözletről készült albumot
Giorgio Vasari Angyali üdvözletének történetét, Szegedre kerülésének históriáját, valamint az eredetiségkutatás és a restaurálás fázisait is bemutatja az az új album, amelyet csütörtökön mutattak be a csongrádi megyeszékhelyen.
A mintegy százötven oldalas, több mint 130 fotót tartalmazó, kétnyelvű - magyar és angol - kiadványban tizenkét szerző tanulmánya szerepel a szegedi Móra Ferenc Múzeum tulajdonában lévő legendás reneszánsz táblaképről.
Zombori István, a múzeum nyugalmazott igazgatója az impozáns albumról az MTI-nek elmondta: tudomásuk szerint ez az egyetlen olyan elemző kiadvány, amely a művész születésének ötszázadik évfordulója kapcsán a világban megjelenik. A szegedi Angyali üdvözletről megjelent albumot akár a festő munkásságát kutató szakemberek is biztonsággal forgathatják majd szerte a világban - tette hozzá Zombori István.
Az Angyali üdvözlet egykoron a szegedi Zsótér család birtokában volt, és a páratlan reneszánsz műcsodát bemutató könyv most a Zsótér-leszármazott Heumann Erzsébet mecénási támogatásának köszönhetően látott napvilágot.
A kötetben szerepel egy tanulmány Louis A. Waldman amerikai művészettörténész professzornak a tollából is, akinek a szakvéleménye alapján két évvel ezelőtt bebizonyosodott, hogy valóban Vasari alkotásáról van szó.
Az elmúlt évek kutatásai arra is fényt derítettek, hogy a festményt a XVI. században regnáló V. Pius pápa rendelhette meg Vasaritól 1569-ben a Vatikánban akkor készülő új épületszárnyba. A képet a pápai lakosztály Szent Mihály-kápolnájába festette a mester. Előrehaladott kora miatt az ott készült freskókat vélhetőleg segéde készítette el, de az oltárképet és a kupolát tartó négy oszlopra a négy tondót - kör alakú képet - Vasari festette.
A képek a Vatikánban a XIX. század közepéig voltak a helyükön, majd amikor az 1800-as évek közepén beköszöntöttek az "új idők", a középkori, illetve reneszánsz alkotásokat eltávolították, a freskókat lemeszelték. A főoltár Livornóba került, a négy tondó azonban eltűnt.
A szegedi múzeum tulajdonában lévő táblakép 1925-ben hagyatékként került a közgyűjteménybe, az akkori igazgatónak, Móra Ferenc köszönhetően. Tulajdonosa 1896-ban vásárolta egy hivatásos kereskedőtől. Azt azonban nem tudni, hogyan került a kép egy magyar kereskedőhöz, és mi lett a másik három tondóval.
Giorgio Vasari olasz festő, építész, művészettörténeti író volt. Michelangelo tanítványaként a mester nagy római falfestményeinek másolásával képezte ki magát. Vasari Firenzében nagyrészt a Medici-család szolgálatában állt. A művészettörténészek szerint a reneszánsz szót minden bizonnyal ő írta le először. Az Uffizi-palotát, mely a Mediciek kormányzatának székhelye volt, Vasari tervezte. Michelangelóval tanítványi-baráti kapcsolatot ápolt, festett képeket is Michelangelo útmutatásai szerint, és az ő tanácsára kezdett építészeti tanulmányokat folytatni.
forrás:mti
hírek innen, onnan
Ennyit nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke
2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt, az összegük a duplájára emelkedett - jelentette ki a Kulturális és...
Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?
Az utóbbi időszakban Magyarországon is egyre nyilvánvalóbbá vált a vadvilág beköltözése a városba – a főváros 12. kerületében...
Szinte senki sem vette észre – zseniális rejtett utalást csempésztek a Wednesday második évadába
A Wednesday világa már az első évad óta híres arról, hogy gótikus hangulatát aprólékosan kidolgozott részletek, finom kulturális...
Lebukott a kábítószer-kereskedő: középiskolás vevője késelte meg a suli mögött
A rendőrök különös módon akadtak rá a fiatal árusítóra.
Lezuhant a líbiai vezérkari főnököt szállító repülőgép
Nemrég megtalálták a repülőgép roncsait.
Leesett a tulajdonosok álla – ezt találták a régi ajtókilincs mögé rejtve
Egy Utah állambeli nő olyan felfedezést tett 112 éves otthonának felújítása során, amire még a legmerészebb álmaiban sem számított.
Újra lehetnek légi járatok Pécs és München között
Az Irány Pécs Kft., a Skyhub PAD GmbH és légitársasági partnere, a Danish Air Transport szándéknyilatkozatot írt alá, amely megteremti a...
Karácsonyra beköszönt az igazi tél: lesz, ahol 10 centinél is több hó várható
Mutatjuk a hótérképet!
Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes
Gary Anderson és Michael van Gerwen magabiztosan ment tovább.
Az Arsenal kis híján elszórakozta a továbbjutást az angol Ligakupában
Drámai tizenegyespárbaj döntött a londoni találkozón.
Óriási meglepetés: kiesett a kétszeres világbajnok a darts-vb-n
Az újonc Arno Merk el sem akarta hinni, hogy legyőzte a skót legendát.
Ez a házi mosópor sokkal hatékonyabb, mint a bolti változat: rengeteg pénzt spórolhatsz vele
A mosószerek ára évről évre nő, miközben egyre több háztartásban érzik úgy, hogy a ruhák mégsem lesznek igazán tiszták. Létezik...
Sport
Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
A dartsvilágbajnok szándékosan hibázhatta el a mérkőzésnyilát a 71 éves legenda ellen
Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.
Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné
Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.
Megműtötték, hónapokra kidőlt a Liverpool 145 milliós igazolása
A Tottenham ellen sérült meg a Liverpool nyáron igazolt csatára.
Cristiano Ronaldo és szerelme olyan luxusvillát vett, hogy nem hiszünk a szemünknek
Még továbbiakat is tervez megvásárolni.
Dárdai Pál korábbi válogatott csapattársát vinné edzőnek Újpestre
A 44 éves szakember jelenleg az U21-es nemzeti együttest irányítja.
Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését
Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.
2025 legzseniálisabb góljai: A kapáslövés, amire Van Basten is elégedetten bólintana
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A harmadik nap gólja egy szenzációs kapáslövés.
Szoboszlai, a büntetőkirály: életében egyetlenegyet rontott el, pedig ugyanoda rúgja őket
Messi és Ronaldo sehol sincs hatékonyságban honfitársunkhoz képest.
A kézilabda igazi tragédiája lett a korrupt Hasszan Musztafa újraválasztása
A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.
Újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat a világklasszis futballista
Kérdése a jövője a klubjánál.
A Liverpool vezetőedzője Kerkez problémáiról beszélt, kérdéses a hétvégi játéka
Szoboszlai Dominik viszont biztosan nem lép pályára a sereghajtó ellen.
Bulvár
Így néz ki valójában Mészáros Lőrinc otthona belülről, ilyen pompát elképzelni sem lehet
Nem mindennapi fotó került fel az internetre, bepillantást nyerhetünk Mészáros Lőrinc otthonába
Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
David és Victoria Beckham összetörtek: fiuk fájdalmas csapást mért rájuk
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei lelkivilágába.
Molnár Áronról beszél az egész ország, hihetetlen mit tett
Szándékosan időzítette mostanra a legújabb akcióját?
Atombombával fenyegeti Magyarország miniszterelnöke a Tiszát: valami durva kerülhetett a Fidesz birtokába
A miniszterelnök idei utolsó Digitális Polgári Körök-gyűlésén nyíltan beszélt arról, hogy a kampány végéhez közeledve támadólag léphetnek fel politikai ellenfelükkel szemben. A szóbeszéd szerint kompromittál
Ebben a 4 vármegyében esik a legtöbb hó karácsonykor, brutális dolgot mutattak már most az ünnepek előtt a meteorológusok?
Egyre közeledünk karácsony felé, mindenkit ez a kérdés érdekel.
Csak a teraszt akarta megmutatni az ingatlanos nő a vevőnek: oltári bakit vétett - Videó
Magabiztosságot próbált sugározni, de - mint ahogyan azt az ilyen helyzetekben gyakran mondják - az ördög soha nem alszik.
Most érkezett: szirénáktól hangos Budapest, baj van
Budapesten, a Rákosi út és a János utca kereszteződésében forgalmi akadályra kell számítani.
Bayer Zsolt őt utálja most a legjobban: "Istenem, micsoda egy beteg állat ez."
Ismét Magyar Péter találta meg véleménycikkével Bayer Zsolt fideszes publicista. A korábban "jótollú újságíró" címmel is kitüntetett propagandista arra igyekszik rámutatni, hogy amikor a Tisza Párt elnökének nem
Megjelent a figyelmeztetés a visszaváltó automatákon, ezt szigorúan tilos beledobni, fel is robbanhat
Kiírták a visszaváltó automatákra, vegyük komolyan a figyelmeztetést, nehogy baj legyen belőle!
Mit jelez, ha valaki éhesen ébred?
A címben szereplő kérdésre rendkívül sok, sokszor megalapozatlan válasz található az interneten. A Medscape Medical News portál két szakértőt kérdezett meg, hogy mi a valós helyzet ezzel a témával kapcsolatban.
Gyakorlatilag ingyenpénzt adnak, de sokan már le sem hajolnak érte
Még karácsonykor sem.
blogmorzsák
A „legvígszínházibb igazgató”: Jób Dániel
146 éve született a Vígszínház legendás főrendezője, igazgatója.
Mielőtt összevesznél a családdal, olvasd el!
Tippek, hogy ne daráljon be az ünnepi stressz.
Legyen már vége a banki csalásoknak
Az okozott kár meghaladta a 6 milliárd forintot, egy-egy ügyfél átlagosan 1.7 millió forintot vesztett.
Kézművesség és emlékezet a Selyemút mentén
Reem Acra legújabb gyűjteménye a múltat és a modern nőiességet egyesíti, miközben a ruhái uralkodói erővel hatnak.
Az utolsó közös pofonosztás
Moses a vadnyugat egyik legtehetségesebb fejvadásza, öccse, Travis a pisztolypárbajok verhetetlen mestere.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


