Ezt olvasta már?


Beszélő holtak - történeti helyszínelők címmel nyílik kiállítás Szegeden

A világ egyik legfiatalabb, legkisebb mumifikálódott emberi maradványa is látható lesz a szegedi Móra Ferenc Múzeum új, Beszélő holtak - történeti helyszínelők címmel csütörtökön nyíló kiállításán.

Hegedűs Anita úgy fogalmazott, ezernyi titkot, drámai történetet rejtenek a több száz vagy akár több ezer éves emberi csontmaradványok. A régészek, antropológusok mindennapjainak feladata az, hogy egy-egy csontot megvizsgálva következtessenek az elhunyt kilétére, halálának okaira. A Móra Ferenc Múzeum új időszaki kiállításán most ezeknek a "történeti nyomozóknak" a bőrébe bújhatnak a látogatók, és deríthetnek fényt több száz éves rejtélyekre.

A tárlaton igazi szenzációnak számító leleteket is bemutatnak. Ilyen a világ egyik legkisebb és legfiatalabb mumifikálódott emberi maradványa. A szakértők szerint egy koraszülött vagy hat-hét hónapra halva született csecsemő lehetett, akit egy agyagedényben temettek el a 19. század második felében. Az elhunyt valószínűleg nem volt megkeresztelve, és titokban kellett eltemetni. A test részlegesen mumifikálódott, melynek hátterében egy rézkrajcár áll: ezt az érmét a csecsemő kezében helyezték el. A réz végezte el a test alsó részének konzerválódását, így ez a test tekinthető a világ első, réz által konzervált múmiájának.

A kiállításon az érdeklődők megismerhetjük a különböző temetkezési fajtákat is. Egy máglyarekonstrukción keresztül például bemutatják a hamvasztásos temetkezés rítusait, lépéseit. Emellett a tárlat különböző halálos kórokkal is foglalkozik: bizonyos betegségek ugyanis komoly nyomokat hagytak a csontokon. Kiállítanak többek között olyan koponyákat és csontokat, melyeken a lepra, a szifilisz vagy éppen a TBC "nyomai" figyelhetőek meg, de olyan leleteket is, melyeken harci sérülések következményei láthatóak. A látogatók mindemellett bepillantást nyerhetnek abba a folyamatba is, mellyel meghatározzák az elhunytak korát és nemét.

A múzeumban a kalandvágyó látogatók maguk is helyszínelőkké, nyomozókká válhatnak. Különböző feladványokat megoldva kell kideríteniük, hogy a megtalált csontok milyen nemű és korú emberhez tartozhattak, és arra és fényt deríthetnek, hogy mi lehetett a halál oka, emellett készíthetnek "családi röntgenfotót" is.

forrás: mti.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Lábápolás nyáron: pedikűröstől hoztunk profi tippeket

Nyáron, a szandálszezonban kiemelten fontos, hogy a lábaink ápoltak legyenek. Pedikűrös mondja el a profi tippeket a babatalpak érdekében.

Öt forgatókönyvből ötször elverték a NATO-t – így válik hadiipari exportőrré a háborúban edződő Ukrajna

Az oroszok ellen védekező Ukrajna olyan háborús tapasztalatokra tett szert az évek során, hogy azokat a NATO, illetve a nyugati hadiipar is...

„Hergelni és Facebookozni könnyű, de a munkahelyeket megőrizni és esetleg újakat teremteni sokkal nehezebb” - Németh Balázs szerint a Tisza-kormány elüldözi a kínai beruházásokat

A fideszes képviselő a közösségi oldalán sorolta fel, szerinte miben rombol az új kormány a gazdaságpolitika terén. A politikus konkrét...

Megszólalt a TV2: ezért nem látható még Jáksó László új műsora

A nagy várakozással beharangozott Jáksó László műsor, A szemfényvesztő továbbra sem került képernyőre, a nézők pedig egyre...

Váratlan bejelentés: napokon belül bezár az Okaïdi három magyarországi boltja

Várhatóan június 17-ig lesznek nyitva az Okaïdi francia gyermekruhamárka magyarországi üzletei a budapesti Mamut és Árkád...

Hadházy Ákos két „állatorvosi” megjegyzést fűzött a szombati Fidesz-kongresszushoz

A választás után újra állatorvosként dolgozó egykori politikus Orbán Viktort is értékelte bejegyzésében.

Nem kis meglepetésre Ausztrália két góllal legyőzte Törökországot

Hiába próbálkoztak a törökök közel harmincszor, nem tudtak kifogni az ausztrál védelmen és bravúrosan védő Patrick Beach kapuson.

Orosz árnyékflottát fogtak el a britek a La Manche csatornánál

Oroszország így próbálja kijátszani az olajszankciókat.

Telex: Feldarabolják a TEK-et

A lap forrásai szerint ha meg is marad a hivatal, nem így fogják hívni.

Azonnali átalakításokról döntött a kormány

Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót...

Az Integritás Hatóság elnöke szerint 1230 milliárd forint tűnhetett el Orbán Viktor haverjai zsebében

Biró Ferenc kommunikációs cégeket említett, köztük a Balásyhoz tartozó Lounge-csoportot is.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

0