Ezt olvasta már?


Botka László közvetlen munkatársai a bíróság előtt

Kijelölték a bíróságot a Botka László szegedi polgármester több közvetlen munkatársa ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított perben. - Pécsi Napilap -

 

Miután a szegedi bíróságok elfogultságot jelentettek, a Gyulai Járásbíróság tárgyalja majd az ügyet. A vádak szerint az önkormányzatnál éveken át - ahogy mondják - haveri alapon osztogatták a több százezer forintos parkolóbérleteket, ezzel pedig 40 milliós kárt okoztak a városnak - számolt be róla a TV2 Tények című hírműsora. A vádlottak közt van a parkolási cég több vezetője mellett Mózes Ervin címzetes főjegyző, Solymos László alpolgármester és Kalmár Gábor, Botka László személyes kabinetvezetője is.

 

 

A vád szerint Szegeden a Botka László vezette önkormányzat baráti alapon adta az ingyenes kombinált éves bérleteket, 2008 és 2012 között összesen 300-at. Szegeden a belvárosban egy óra parkolás 2012-ben 440 forintba került, egy éves bérlet ára pedig 231 ezer forint volt akkoriban. Az ügyben egy adósságkezeléssel foglalkozó kft. ügyvezetője tett feljelentést, mert szerinte nem azok kapták az ingyenes bérleteket, akiknek a munkájához erre szükség lett volna, hanem többek közt a városvezetők titkárnői.

 

Ráadásul az egész úgy zajlott, hogy még csak rendeletet sem hoztak arról, hogy ezt megtehessék, erre csak 2013-ban kerítettek sort. A vádirat szerint ezzel negyvenmillió forintos kárt okoztak a városnak.

 

 

Az ügyben a szegedi parkolási cég két volt vezetőjét, egy üzletágvezetőt, valamint Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, Solymos László alpolgármestert és Kalmár Gábort, Botka László kabinetvezetőjét vádolták meg jelentős vagyoni hátrányt okozó, hűtlen kezeléssel. A Tények mindegyiküket kereste, de senki nem nyilatkozott. Mózes Ervin címzetes főjegyző a Délmagyarország című lapnak korábban azt mondta, vezetői értekezleteken fogalmaztak meg javaslatokat a Szegedi Közlekedési Társaság ügyében arról, hogy ki kapja az ingyenbérleteket, ezeket ők hárman (a főjegyző, az alpolgármester és a kabinetvezető) írták alá.

 

A közlekedési cég vezetőit hűtlen kezeléssel, a három városházi tisztviselőt erre való felbujtással vádolják. Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésért akár öt év börtönt is kiszabhat a bíróság. A per néhány hónap múlva kezdődhet.

 

Botka Lászlót az MSZP miniszterelnök-jelöltnek akarja, ez egyébként nem találkozik több, baloldali ellenzéki párt véleményével. Az MSZP gyakran hivatkozik arra, hogy Botka milyen sikeres polgármester Szegeden - a parkolási botrány ennek némileg ellentmond.

origo







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

30 kilométeres dugót okozott a hirtelen havazás

Tegnap nem csak hazánk egyes részein esett számottevő mennyiségű hó, hanem Németországban is. Meg is lett az eredménye a közlekedésben.

Az új vezetőedző is bizalmat szavazott Tóth Balázsnak, aki ezt meg is hálálta

Kilenc meccses nyeretlenségi sorozatát zárta le a Blackburn Rovers.

Jön a 30 százalékos rezsikedvezmény, minden magyar állampolgárra vonatkozik

Jön a 30%-os rezsikedvezmény, mindenkire vonatkozik.

A téli olimpiai érmei a „lényegéhez és tisztaságához való visszatérést” tükrözik

Újrahasznosított fémből, környezetbarát technológiával készültek az ötkarikás játékok medáljai.

Úgysem fogja kitalálni, mit adott át Szijjártó Péter

A miniszter egy távoli országban jár.

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Huszonöt teltházas aréna koncert, közel 100 000 néző és több, mint 100 millió forintnyi jótékonysági támogatás – mindössze...

Minden eddiginél hatékonyabb vízszűrőt alkottak

Új, százszor gyorsabb és ezerszer hatékonyabb módszert fedeztek fel az örök vegyi anyagok kiszűréséhez.

Till Attila keményen odaszúrt Kiara Lordnak: a felnőttfilmes remegett idegességében

Kiara Lord nem leplezte meglepettségét, mikor Till Attila elmondta róla a véleményét.

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek?

Egy daganatos diagnózis ritkán áll meg egyetlen embernél. Az érintett mellett ott vannak a hozzátartozók is: a családtagok, a partner, a...

Drámai a helyzet a NASA-nál: leállt a műhold, miközben a Naprendszerből távozó 3I/Atlas-t követte

A NASA TESS műholdja épp egy történelmi küldetést teljesített, amikor váratlanul elnémult. A 3I/Atlas távozik, de vajon a hiba miatt a...

Vizsgálódik a rendőrség: az éjszaka közepén tehették ki a címeitől megfosztott Andrást 3 milliárdos windsori rezidenciájából

Jeffrey Epstein hosszú árnyékot vet a brit királyi családra. III. Károly király öccse, András - aki korábban szoros kapcsolatot ápolt a...

0

Sport

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

El sem kezdődött a téli olimpia, de már teljesen levetkőzött két női sportoló

Az erőt és a nőiességet ünnepelve küldenek üzenetet.

Nehéz, de nem halsz bele – Itt a Hyrox, az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást

A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

0
0

Bulvár

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges

A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.

Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát

Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.

Nagy Attila Tibor: A Fidesz olyan helyzetbe került, amely minden kampányfőnök rémálma

Az elemző szerint rosszul indult az év a kormányoldalnak.

Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok

A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.

Gyászba borult az ország: elhunyt a legendás műsorvezető

A hőn szeretett bemondó 75 éves volt.

Még mindig nem árulják el, hova tűnt a Fidesz balesetet szenvedett nyíregyházi jelöltje

Polgári András a kampány közepén, alig pár hónappal a választás előtt még mindig „a szabadságát tölti”. A nyilvánosságból teljesen eltűnt, a balesetéről pedig továbbra sem kommunikálnak.

Liptai Klaudia porig alázta Kiara Lordot egyetlen megjegyzéssel, ezen mindenkinek kikerekedett a szeme

A Nagy Ő legutóbbi adása nem várt fordulatot tartogatott, amikor Stohl András úgy döntött: elviszi Kiara Lordot a munkahelyére, a Sztárban Sztár stúdiójába.

Juhász Péter Pál, Fót, Debrecen: Súlyosabbnál súlyosabb hírek érkeznek a gyermekvédelmi rendszerből

Az úgynevezett kortársak közötti bántalmazás a leginkább elterjedt, legtöbb gyereket érintő bántalmazásfajta a gyermekvédelmi intézményekben.

0