Ezt olvasta már?


Bővíti együttműködését az SZTE és a világ legnagyobb oktatási platformja

Bővíti együttműködését a Coursera és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), az intézmény hallgatói és oktatói a jövőben korlátlanul hozzáférhetnek a világ legnagyobb oktatási platformjának tananyagaihoz; az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá a csongrád-csanádi megyeszékhelyen.

Rovó László rektor hangsúlyozta, az SZTE komoly eredményeket ért el a digitalizáció terén az elmúlt évtizedben. Ebbe a folyamatba illeszkedik a Courserával - az európai felsőoktatási intézmények közül elsőként - megkötött átfogó együttműködési megállapodás is.

A professzor emlékeztetett: az egyetem és a Coursera együttműködése 2020 tavaszán kezdődött, amikor az oktatási portál ingyenes licencekkel támogatta az SZTE átállását a pandémia miatti online oktatásra. Az elmúlt három évben 2500 licenc segítségével fértek hozzá az egyetem hallgatói, oktatói és munkatársai a felülethez.

A Courserán elérhető tartalmak sikeresek a hallgatók körében. Az eddigi tapasztalatok alapján az SZTE hallgatói kiemelkedők az informatikához köthető tudás elsajátításában, például az adattudomány vagy a programozás terén. Emellett az eddig elvégzett több mint 16 ezer kurzus között még jellemzően gazdaságtudományi, műszaki, a fenntarthatósággal kapcsolatos és kommunikációs tanagyagokat választottak. A megszerzett, az egyetemek és vállalatok által kiadott, az SZTE hallgatói számára ingyenes, hivatalos igazolásokat beszámíthatják az egyetemi tanulmányaikba, és remek lehetőséget jelentenek a nyelvi készségek, különösen a szakmai nyelvtudás fejlesztésében - tudatta a rektor.

A Courserán világszerte 113 milliónál többen tanulnak, ezentúl pedig - a korlátlan számú licencnek köszönhetően - az SZTE minden hallgatója és oktatója tagja lehet ennek a közösségnek - közölte Rovó László. Hozzátette: a középiskolások a Coursera for SZTE programon keresztül készülhetnek szegedi egyetemi tanulmányaikra.

Az SZTE fejlesztésének eredménye az első magyar nyelvű Coursera kurzus, az eddig már több mint 8500 tanulót vonzó A tanulás tanulása, ahol tanulásmódszertani ötletek és tanácsok segítenek a hatékony és sikeres tanulásban. A középiskolások 2024-től intézményi pontokra is beválthatják ezt a tudást, ezzel is növelve a felvételi pontszámukat.

Jeff Maggioncalda, a Coursera ügyvezető igazgatója felidézte, a portált 2012-ben alapította Andrew Ng és Daphne Koller, a Stanford Egyetem két professzora. Ahogy akkor, a Coursera ma is az együttműködésről szól. Kezdetben két professzor dolgozott közösen, ma pedig a Coursera már a világ legnagyobb online oktatási felülete, ahol 275 felsőoktatási intézmény és vállalat legjobb képzései érhetők el. Többek között a Yale, a Johns Hopkins Egyetem, a Google és az IBM kínál digitális tanfolyamokat, amelyek az egyetem vagy a vállalat igazolásával zárulnak.

A szakember kitért arra is, hogy a portál hét éve már nemcsak közvetlenül a diákoknak, hanem vállalkozásoknak, kormányzati szerveknek, egyetemeknek is kínálnak oktatási megoldásokat.

A Coursera és az SZTE eddigi együttműködésének eredményei közül a vezérigazgató is kiemelte A tanulás tanulása kurzus magyar verziójának elkészítését, amely - nemzetközi vagy helyi változatban - szinte valamennyi országban az oktatási portál legnépszerűbb tananyaga.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megremegett a föld Phenjanban az új észak-koreai tank bemutatóján

Kim Dzsongun egy új fejlesztésű harckocsit mutatott be a phenjani eseményen.

Orosz mintára szerveződhetett árnyékkampány a Fidesz mögé, egyelőre elég amatőr módon

Az ukrán zászlós provokáció és egy facebookos trollfarm miatt is sok szó volt a napokban a DPK-k mögött álló céghálóról, ami egyre...

Adás előtt derült ki: erre készülnek A Nagy Duett sztárjai

Bollywood, vikingek és lóverseny – A Nagy Duett nyolcadik évadának hatodik adása izgalmas produkciókkal és eltökélt párosokkal várja a...

Orbán Viktor már látja a következményeket, tartós energiaválságot vizionál

Az iráni háború elhúzódó energiakrízist hozhat.

Milliós csapdák leselkednek a kisvállalkozókra

A hazai mikro- és kisvállalkozások jelentős része küzd olyan rejtett terhekkel, amelyekkel a cégalapításkor egyáltalán nem kalkuláltak.

Futóverseny lesz a hétvégén, a Margitszigeten és a rakpartokon is lezárásokra kell számítani

A közösségi közlekedésben is lesznek változások a Vivicittá miatt.

Az Exatlon győztese, Herczeg-Kis Bálint elárulta, ki nyerheti meg az idei évadot

Négy év után visszatér a képernyőre a TV2 népszerű műsora.

Fű alatt vágtak le a magyarok egyik kedvenc termékéből: így fizetünk többet észrevétlenül az árrésstop ellenére is

A jogszabályok több mint két éve kötelezik a gyártókat és a forgalmazókat arra, hogy feltüntessék, ha egy előre csomagolt termék...

Nem véletlen, ha mostanában rosszabb a kedved: így hat rád a választási hírdömping

Ha te is közélettel kelsz és fekszel, most elárulom, hogy ne kattanj be.

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.

A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.

Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra

Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Gyalázkodó üzenetet küldtek a Bayern szurkolói a Real Madrid csapatának, terjed a videó

Münchenben az üzengetés már akkor elkezdődött, amikor az Atalanta elleni továbbjutást ünnepelték.

0
0

Bulvár

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép

A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

blogmorzsák

"Mindent együtt tanultunk a szakmáról és mindent együtt éltünk át"

„Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje."

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0