Budapest után Pécsen a legdrágább az albérlet
Debrecenben 88 ezer, Szegeden 85 ezer, Pécsen 95 ezer, Miskolcon pedig 70 ezer forint körül mozog az albérletek átlagára. Az egyetlen kiút a kollégiumi férőhely lehet, mutatjuk, mennyibe kerülnek a vidéki egyetemek kollégiumai az idén.
Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek egy év alatt, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak. Debrecenben 88 ezer forintos, Szegeden 85 ezres, Pécsen 95 ezres, Miskolcon pedig 70 ezer forintos szintnél jár az albérletek átlagára. Budapesten nincs olyan kerület, ahol az átlagos bérleti díj 100 ezer forintnál olcsóbb lenne, a fővárosi bérleti díjak átlaga 149 ezer forint. Tehát komoly anyagi teher lesz annak, aki nem kerül be kollégiumba.
A vidéki kollégiumok árai.
Szeged
Szegeden a kollégiumi térítési díj mind a karközi, mind a kari kollégiumokban az államilag támogatott hallgatók esetében 10 ezer forint körüli, a költségtérítéses diákok esetében 10-16 ezer forint között van. Ez igen kedvező a fővárosi kollégiumokhoz képest, ahol akár 35 ezer forintot is fizethet egy költségtérítéses egyetemista.
Debrecen
A Debreceni Egyetem kollégiumai között a legolcsóbb 12 ezer forint, míg a legdrágább 36 ezer forintba kerül, ez utóbbi azonban egyágyas férőhelyeket jelent. Az átlagos díj 13 ezer és 14 ezer között mozog a városban.
Győr
A Széchenyi István Egyetem kollégiumai között a legolcsóbb 13 ezer forintba kerül, ez azonban nem Győrben, hanem Mosonmagyaróváron található. A győri kollégiumok átlagosan 16-20 ezer forintba kerülnek egy hónapra.
Pécs
A pécsi kollégiumi díjak kategóriától függően 12-13 ezer forintba vagy 16-18 ezer forintba kerülnek. Az első kategóriás kollégiumok a legolcsóbbak, ezek 12 ezer forintba kerülnek, a negyedik kategóriás kollégiumok ára pedig a legmagasabb, ezekért 18 ezer forintot kell fizetni havonta.
Eger
Az Eszterházy Károly Egyetem kollégiumai 16 ezer, illetve 17 ezer forintba kerülnek, van lehetőség két-, három-, négyágyas szobában is elhelyezésre.
Miskolc
A Miskolci Egyetemen államilag finanszírozott képzésben tanuló diákoknak a kollégiumi díj 11-16 ezer forint között van, önköltséges hallgatók pedig 13-18 ezer, illetve 16-21 ezer forintért lakhatnak kollégiumban.
hírek innen, onnan
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán együtt énekelnek az Arénában: ezzel készülnek a rajongóiknak
Szinetár Dóra is jelen volt az idei Glamour Women of the Year gálán, ahol többek között arról mesélt a Femcafe.hu-nak, hogyan és mivel...
Ő volt egykor Európa legszebb nője: hihetetlen, hogy fest 60 évesen
Paulina Porizkova nevét mindenki ismerte a ’80-as években, hiszen ő volt akkoriban az egyik legkeresettebb európai származású modell;...
Megjött a vészjelzés Brüsszelből: az iráni háború miatt drasztikus lépésre kérik a tagállamokat a tél előtt
Az Európai Bizottság arra kérte a tagállamokat, hogy csökkentsék gáztárolási céljaikat, és csak fokozatosan töltsék fel a...
Nyári Dia fél lábbal a szülőszobából ment a Glamour-gálára: Daalarna-estélyiben gyönyörű kismama volt
Nyári Dia már a szülőszoba ajtajában van, de a Glamour-gálát így sem tudta kihagyni.
Az utolsó balatoni vulkánkitörés letarolta a Kárpát-medencét, elárulták, hogy szunnyad-e még a Tihanyi-félsziget réme
A vulkán felébredése durván hazavágná a Balaton melletti nyaralást, beindulna a katasztrófaturizmus?
Debrecen fideszes polgármestere elismerte, hogy gond van az akkugyárakban, kemény fellépést ígért
A mérgezésekről, veszélyes anyagok szabálytalan tárolásáról érkező híreket sokáig tagadták. A Tisza Párt szerint a megvilágosodás...
Nem fogja elhinni, mit árul el a járás sebessége az intelligenciájáról!
Az a gondolat, hogy a gyorsaság iránti igényünk a személyiségünkkel is összefügg, elsőre talán egy asztrológiai vagy...
Életveszélyes jó szándék: miért tilos hozzányúlni a beteg rókákhoz?
A segítő szándék nem véd meg a vírustól! A cserkúti rókák esete bizonyítja: ha idegrendszeri tünetes vadhoz nyúlunk, a saját...
„Precedens nélküli az, ami történt” – Orbán Brüsszelben emelte a tétet, már garanciákat is követel a 90 milliárd eurós ukrán hitelért
A magyar kormányfő a brüsszeli EU-csúcson fenntartotta vétóját az ukrán hitelcsomag ügyében. A patthelyzet miatt az EU már egy B-terven...
Médiaháború: Áll a bál a „fehéremberezés” és a „migránsok lázadása” miatt Angliában
Több panasz érkezett a brit médiaszabályozóhoz, miután egy kommentátor a GB News egyik műsorában „népirtásról” beszélt a fehér...
„Erre a kérdésre nem szeretnék válaszolni” – Isabelle Huppert-tel beszélgettünk
A franciák jégkirálynője, Isabelle Huppert termetre talán apró, de a kisugárzásával bármely szobában képes megfagyasztani a levegőt....
Rátgéber László szerint megszületett a női Szoboszlai Dominik
Nemcsak a sikert értékelte, hanem kíméletlenül őszinte képet festett a magyar sportról is.
Sport
Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?
A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.
Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit
A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.
Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett
A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.
„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt
A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.
Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet, a Paks a kiesés szélére lökte egykori csapatát
A találkozó elején két súlyos sérülés borzolta a kedélyeket.
Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt
Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.
Az idény végén visszavonul a 37-szeres magyar válogatott labdarúgó
Már az év elején meghozta döntését.
Tóth Alex csak nézett, a Manchester United botlott Bournemouthban
A magyar válogatott középpályás a kispadon ült.
A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt
A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.
Cristiano Ronaldo nem utazza át a fél világot, nem tagja a portugál válogatott keretének
A világbajnoki részvétele viszont nincs veszélyben.
Most aztán fájhat Slot feje, egymás után dőlnek ki a liverpooli alapemberek
Pedig a Vörösöknek nagy szükségük van a pontokra, újabb botlások már nem férnek bele a Premier League-ben.
Elképesztő világrekordot lökött a hétszeres világbajnok, mosolyogva nyugtázta az eredményt
Ilyen bravúrra még soha senki nem volt képes a sportágban.
Bulvár
Egyből hazajön a magyar híresség, ha nyer a Tisza Párt a választásokon, nagy bejelentést tett
Egyre több híresség nyilvánít politikai véleményt.
Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta
A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.
Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
Megszületett a jogerős ítélet az ügyben.
Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban
A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.
Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”
Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for
Feljelentést tett Gulyás Gergely választási csalás miatt
Az érvénytelen szavazásra való felhívás bűncselekmény.
Pokolgép robbant Rómában – halottak
Róma külvárosában ketten meghalt egy robbanásban pénteken, a hatóságok szerint egy anarchista csoport tagjai voltak, akik pokolgépet gyártottak merényletre készülve.
Drasztikus lépésre készülnek a magyar benzinkutak: két literben maximálják a kiadható üzemanyagot?!
Újra a csőd szélére sodródhatnak a kisebb, független benzinkutak a frissen bevezetett üzemanyagár-szabályozás miatt.
Elhunyt Chuck Norris
86 évesen elhunyt Chuck Norris amerikai színész.
Döbbenetes titokra derült fény a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban, a fekete arany útjáról lerántották a leptek
Hatalmas a felfordulás a Barátság kőolajvezeték körül, azonban kevesen tudják a titkát.
Luxusgéppel utazott Izraelbe Nagy Márton delegációja – megtagadták az adatok kiadását
Az érintett repülőt Mészáros Lőrinc is használta már.
Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint
Súlyos balesetet szenvedett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


