Ezt olvasta már?


Celldömölki társulat nyerte a negyedik Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját

A celldömölki Soltis Lajos Színház előadása nyerte a negyedik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját - tájékoztatták a szervezők a vasárnap délutáni díjkiosztót követően az MTI-t.

A szakmai zsűrit Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész vezette. A testület a KASZT fődíját a celldömölki társulat Szentivánéji álom című darabjának ítélte oda. A Soltis Lajos Színház tavaly a Vaknyugat című darabbal nyerte meg a komlói fesztivált.

A második helyezett a győri RÉV Színház és az inárcsi KB35 csoport koprodukciója, az Othelló lett. A harmadik helyet pedig a komlói Súgólyuk Egyesület Még egyszer hátulról című darabja szerezte meg.

Legjobb rendező elismerését Nagy Péter István, a celldömölkiek előadásának rendezője kapta. A legjobb férfi főszereplőnek Nagy Zsoltot választották, az Othellóban nyújtott alakításáért, a legjobb női főszereplő címet Törsök Márta, a székesfehérvári Szabad Színház tagja nyerte el a Római karneválban mutatott játékáért. A legjobb mellékszereplő Ákli Krisztián, a pécsi Escargo Hajója társulat tagja lett. Különdíjban részesült az Escargo Hajója csoport a Büntető című produkcióért és az érmihályfalvi MÓKA színjátszó kör Az ördög című előadásért - ismertette az összegzés.

A május 31. és június 3. között megrendezett eseményen tizenegy csoport mutatkozott be. A házigazda komlóiak mellett érkeztek győri, székesfehérvári, pápai, veszprémi, inárcsi, körmendi, pécsi, ikervári, érmihályfalvai színjátszók.

Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója elmondta: minden előadást teltházas érdeklődés kísért. "A kiegészítő programok, koncertek várakozáson felüli fogadtása pedig egy új minőségi irányt, szintet is adott az eseménynek" - idézte a közlemény.

Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a KASZT fővédnöke hangsúlyozta, hogy a jövőben is szeretnék megtartani, megismételni a fesztivál eddig elért színvonalát, fordulatszámát. Polics József (Fidesz-KDNP) Komló polgármestere pedig arról beszélt, hogy a záróünnepség után máris elkezdik szervezni az ötödik, jubileumi fesztivált.

A KASZT keretében minősítéseket szerezhettek a Magyar Szín-Játékos Szövetség tagjai. Arany minősítést ítéltek oda a pécsi Escargo Hajója csoportnak, a celldömölki Soltis Lajos Színháznak, az érmihályfalvi MÓKA színjátszó körnek, a komlói Súgólyuk Egyesületnek, s egy korábbi megtekintés alapján a győri Rév Színház és az inárcsi KB35 társulat Othello című produkciójának. Ezüst minősítést vehetett át a Körmendi Kastélyszínház Társulat Novecento című monodrámájának bemutatásáért. Bronzot ért a székesfehérvári Szabad Színház Római Karnevál című előadása és a pápai S.K. Társulat Egy őrült naplója című monodrámája - sorolta a közlemény.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ezért nem működik a régi módszer - ideje váltani

A hagyományos kertészeti praktikák napjainkban már gyakran csődöt mondanak. Fedezd fel, miért ideje váltani, és milyen előnyöket hoznak...

Súlyos eurómilliárdok égtek el hetek alatt – és ez még csak a kezdet?

Az Európai Bizottság elnöke a szövetség plenáris ülésén hangsúlyozta: csökkenteni kell a külső energiafüggőséget, és erősíteni...

Új Kresz-táblát vezetnek be Magyarországon: nagy hátrányba kerülnek bizonyos sofőrök

A közlekedés zöldítése érdekében egyre több új szabályozás jelenik meg, és a készülő Kresz-módosítás is ebbe az irányba mutat....

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már...

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy...

Ez a népszerű zöldség gátolja a vas felszívódását: óvatosan fogyaszd, ha vashiányos vagy

Sokan egészségesnek gondolják, és valóban tele van értékes tápanyagokkal, de van egy kevésbé ismert oldala is, bizonyos esetekben ugyanis...

Erre esküsznek a háziasszonyok: így szabadulhatsz meg végleg a szekrény dohos szagától

Hiába tiszták és frissen mosottak a ruhák, a szekrényből mégis gyakran nehéz, dohos szag árad. A kellemetlen problémát azonban nemcsak...

Sokan naponta szedik ezt a vitamint, pedig súlyosan károsíthatja a májat

A vitaminokról sokan hajlamosak azt gondolni, hogy ami hasznos, abból a több még jobb.

Megsemmisítő vereség után újabb búcsú: megint kiesett egy Bajnok az Exatlonból

Szerda este a Kihívók nem kímélték a pirosakat az Exatlon Hungaryben: megsemmisítő győzelmet arattak, 10:0-ra nyerték a végjáték...

Trump és Putyin telefonon egyeztetett egy esetleges ukrajnai tűzszünetről

A megállapodás arról szólna, hogy a május 9-i győzelem napján nem lőnék egymást a felek.

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített

Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

Nagyon súlyos baleset történt – azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem

Nagyon súlyos közlekedési baleset történt szerda délelőtt a 8119-es úton, Csákvár közelében, ahol egy személyautó lesodródott az útról, árokba hajtott, majd a tetejére borulva kigyulladt, így a helyszínre érk

0