Ezt olvasta már?


Colleen Bell Orbánról és Sorosról beszélt!

Orbán Viktorról és Soros Györgyről is hosszasan beszélt az Indexnek adott interjújában Colleen Bell, az Egyesült Államok hamarosan távozó budapesti nagykövete. - Budapesti Napilap -

Szerinte a magyar miniszterelnök:

„tisztelettudó és szívélyes, és készségesen osztotta meg a tudását és információit Magyarországról. Rendkívül professzionális volt, és támogatta az itteni törekvéseimet.”

- mondta Colleen Bell.

Az interjúban szóba kerültek a civil szervezetek és Bell ismét hangoztatta azt az amerikai álláspontot, miszerint „a véleménynyilvánítás szabadsága, a médiaszabadság, az emberi jogok – ezek mind univerzális, alapvető demokratikus értékek, és sarokkövei a külpolitikánknak”. Nem mondja ki az interjúban, hogy a Népszabadságot politikai okok miatt zárták volna be:

„nincs minden tény, szám és adat előttem, hogy ezt így kinyilvánítsam. Felelőtlenség lenne ez tőlem.”

Finoman annyit állít:

„a független média csökkenésének általános trendje valami olyasmi, amit számításba kell venni”.

Beszélt arról, hogy számos civil szervezet vezetőjével találkozott az elmúlt időszakban, és véleménye szerint:

„ők nem fenyegetést jelentenek Magyarországra, hanem létfontosságúak egy demokráciában”.

Soros György szerepéről azt mondta Bell:

„Az elmúlt években, mióta ide megérkeztem, Soros György fontos szerepet kap a hírekben. Mindenféle aljas mesterkedéssel vádolják. Pedig Soros György rengeteg nagyszerű dolgot tett a roma közösségért, ösztöndíj-lehetőségeket teremtett, és elképesztő módon támogatott intézményeket, példa erre a Közép-európai Egyetem. Újra és újra elmondtam különféle magyar kormányzati tárgyalópartnereimnek: túlértékelitek Soros György képességét arra, hogy befolyásolja az Egyesült Államok politikáját vagy az USA választott tisztségviselőit.”

 

Forrás: propeller







0
0
0

hírek innen, onnan

Változó vízfelhőket észleltek a kutatók a Naprendszeren kívül - ráadásul nem is egy bolygó körül

Ez volt az első alkalom, hogy ilyet sikerült megfigyelniük a szakembereknek.

Néhány reggeli szokással verhetetlen immunrendszered lesz: már holnap kezdd el

Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.

5 kreatív halloweeni jelmez pároknak, amit az utolsó pillanatban is összedobhattok

Itt az október, ami egyet jelent: ideje elkezdeni a tervezést, hogy miben hódítotok az idei Halloweenen! Ha kifejezetten páros szetteket...

Nagyot esett egy nap alatt a Mészáros-cég részvényének értéke

A választás óta közel 50 százalékkal csökkent az Opus-részvények értéke.

Váratlanul lemondott az energetikai államtitkár

Benyújtotta lemondását Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára – tájékoztatta a szaktárca az...

Orvosmeteorológia: szerdán előbb meleg, majd hidegfront is érkezik

Lesz itt minden, hideg és melegfront is, sőt, kettős fronthatással is találkozhatunk, vagyis mozgalmas nap elé néznek a frontérzékenyek.

Nagy piaci felfordulást hozhat az amerikai félidős választás – Magyarországon is megérezhetjük

A november 3-i amerikai félidős választás a várakozások szerint erős mozgásokat okozhat a részvény- és kötvénypiacokon. A Bank of...

Negyven év börtönre ítélték a Tupac Shakur meggyilkolásának kitervelésével vádolt férfit

Duane „Keffe D” Davis maga dicsekedett el vele, hogy ott ült az autóban, amiből a halálos lövéseket leadták.

Losonczy Gézát nevezték ki a MEKH új elnökévé

Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökévé október 16-i hatállyal,...

Úgy tűnik kész a jövő évi költségvetés, mégis elhalasztják a bemutatását - mutatjuk miért

Mégsem csütörtökön mutatják be a jövő évi költségvetést. Kármán András pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a kormány a...

Melyik kezeden viseled az órád? Ezt árulja el a döntéseidről

Ez a gesztus annyira automatikus, hogy talán sosem gondoltál még bele, miért éppen arra a csuklóra kerül, amelyikre.

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0