Ezt olvasta már?


Csengey Dénes nevét veszi fel a paksi művelődési központ

A fiatalon elhunyt szekszárdi születésű író, Csengey Dénes nevét viseli a jövőben a paksi művelődési központ. Az ünnepélyes névadót a magyar kultúra napi ünnepséggel együtt tartják, amikor Csengey Dénes munkásságát irodalmi műsor keretében ismerheti meg a közönség.

    A névválasztásról szerdai rendkívüli ülésén döntött a város képviselő-testülete. Csengey Dénes a tolnai megyeszékhelyen, Szekszárdon született 1953. január 24-én; író, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, 1990-től országgyűlési képviselője volt. Fiatalon, 38 esztendős korában hunyt el Budapesten.

    Tell Edit alpolgármester az MTI kérdésére elmondta, hogy Csengey Dénes azok közé az emberek közé tartozott, akit a tiszta, elvi, már-már naivságba hajló politizálás jellemzett. Nemzeti érdekek határozták meg gondolkodását, tetteit. 

    Szavai szerint Csengey Dénes fiatalos lendületével, munkabírásával, elkötelezettségével örökérvényű példát adott politikusoknak, íróknak egyaránt. Paks városának vezetése ezelőtt kíván fejet hajtani azzal, hogy az íróról nevezi el egy intézményét.

    A névadás egy új városi értékszemlélet jegyében történt - húzta alá az alpolgármester. Következő lépésként - várhatóan 2013-ban - a városi múzeumnak is nevet adnak. Olyan személyről fogják elnevezni, aki hasonló alázattal és egyben szenvedéllyel tevékenykedett, ahogy azt rövid élete során Csengey Dénes is tette - hangsúlyozta Tell Edit. 

    Hefner Erika, a művelődési központot működtető Paksi Közművelődési Kft. ügyvezetője azt mondta, fontosnak tartja az új elnevezésben a művelődésit váltó kulturális szót, mivel az a tevékenység, amely az intézmény falain belül folyik, messze túlnő a művelődésen. 

    Az ünnepélyes névadót 2012. január 20-án, 18 órakor tartják. Emlékező beszédet Kónya Imre, a Boross-kormány belügyminisztere mond, majd Gacsályi József összeállításában, Hefner Erika rendezésében életrajzi szemelvények hangzanak el Csengey Dénesről. Ugyanezen a napon adják át a Paks Kultúrájáért díjat, amelyet idén a Szaggató zenekarnak ítélt a város vezetése.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Egyre súlyosabb árat fizet Oroszország azért, hogy folytatni tudja a háborút Ukrajnában

2023 óta most először zsugorodott az orosz gazdaság év elején, és a későbbiekre sem túl kedvezőek az ország kilátásai. Oroszország a...

Lannert Judit: A pedagógusképzést felmenő rendszerben kivezetjük az Nemzeti Közszolgálati Egyetemről

Az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebookon azt írta, hogy az NKE pedagógus-továbbképzés monopóliumát is megszüntetik.

Vége a kísérletezésnek: az ukrajnai harcok alapján fejlesztik a legújabb drónelhárító rendszert

Az Airbus és az olasz Alta Ares megállapodott az európai fejlesztésű drónelhárító eszközök integrálásáról az Airbus légvédelmi...

Tisza-kormány: azonnali jelentést kér Magyar Péter, nagy változások jönnek az oktatásban

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig...

Már csak 11 millió választja el a Michael Jackson filmet a történelmi rekordtól

A Michael globális bevétele elérte a 900 millió dollárt, és már a műfaji csúcsot támadja.

10 pedikűr ötlet, amiben le sem tudod venni a szemed a lábaidról

Egy jól megválasztott pedikűr képes teljesen öltöztetni, kiemelni a személyiségedet, és olyan finom pluszt adni a megjelenésedhez, ami...

Pazar helyen vakációzik Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka, most azonnal cserélnénk velük.

Kemény szezont tudhat maga mögött a Liverpool és Szoboszlai Dominik is, így van mit kipihennie a focistának. Nem is volt rest, és álomszép...

8 halott az M1-esen: egy gyümölcsszállító kamion indította el a tragédiát

Súlyos közúti balesetsorozat történt az M1-esen, nyolcan meghaltak, ketten életveszélyesen megsérültek.

Újabb részletek az M1-esen történt tragédiáról: egy török rendszámú kamion és egy moldáv kisbusz érintett, mind a nyolc halálos áldozat férfi

Az M1-es autópályán először egy kamion ütközött neki egy munkagépnek, amitől kigyulladt, majd egy kisbusz rohant bele egy, az előző...

Futball-vb – tényleg kevés lesz a néző?

Dél-Korea 2-1-re megverte Csehországot, de nem emiatt kapták fel a meccset.

Káosz és összecsapások árnyékolták be a világbajnoki rajtot Mexikóvárosban

Fáklyákkal vonultak utcára az emberek, többen megsérültek, egy férfit pedig újraélesztettek a stadion közelében.

Ismét több a külföldi befektetés a magyar részvénypiacon, mint a hazai

Visszatértek a külföldi befektetők, 2022 ősze óta először emelkedett 50 százalék fölé befektetéseik aránya.

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

0
0

Bulvár

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

blogmorzsák

A legjobb fiktív filmes zenekarok

Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.

0