Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok
Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn, a befektetők kockázatvállalási kedvét visszafogja a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről (Brexit) folyó tárgyalások vontatottsága, a kínai gazdasági növekedés esetleges lassulása, valamint az amerikai hitelköltségek emelke
Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 5 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 20 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 19 ponttal eshet a nyitásban.
A legtöbb befektető óvatosságra váltott, miután a múlt héten erős eladási hullám söpört át a világ részvénypiacain. Ezt egy sor olyan tényezőnek tulajdonítják, mint például az amerikai-kínai kereskedelmi háború hatása, az amerikai kötvényhozamok emelkedése és a gyorsjelentési szezon kezdetét övező idegesség. Ráadásul a Nemzetközi Valutaalap friss világgazdasági prognózisában két év óta először rontotta idei és jövő évi növekedési előrejelzését a tavasz óta erőteljesebben jelentkező kockázatok miatt.
Európában a piacokat aggasztja, hogy Nagy-Britannia és az Európai Unió főtárgyalói vasárnap sem értek el áttörést a brit EU-tagság megszűnésének feltételei rendezésében, így számos kérdés, köztük az Írország és Nagy-Britannia közötti határ ellenőrzésének kérdése továbbra is nyitott. A tárgyalók a megállapodás már elfogadásra szánt tervezetét akarták előkészíteni, de a megbeszéléseket felfüggesztették az uniós tagországok vezetőinek szerdán kezdődő kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójáig.
Rontja a piaci hangulatot az is, hogy az olajárak meredek emelkedésnek indultak, a szaúdi tőzsde pedig lejtmenetre váltott annak nyomán, hogy kiéleződött a diplomáciai feszültség Szaúd-Arábia és a nyugati országok között. A londoni kormány szankciókat és az amerikai elnök is megtorlást helyezett kilátásba arra az esetre, ha kiderülne, hogy a szaúdi vezetés áll Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró eltűnése mögött. Az ellenzéki hírlapírónak az után veszett nyoma, hogy október 2-án bement hazájának isztambuli konzulátusára. Rijád tagadja, hogy köze lenne az újságíró eltűnéséhez.
Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin csökkentek az indexek hétfőn a kínai gazdasági növekedés potenciális lassulása és az amerikai kamatemelések miatti aggodalmak hatására. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,93 százalékkal 480,29 pontra süllyedt.
A záráshoz közeledve Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,65 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,79 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,71 százalékos mínuszban állt. Sanghajban 0,79 százalékos, Hongkongban 1,35 százalékos, Szingapúrban 0,36 százalékos, Mumbaiban pedig 0,28 százalékos veszteséget mutatott az irányadó tőzsdeindex.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) több mint 1 százalékkal drágult az ázsiai kereskedésben. A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,32 százalékos pluszban, 81,49 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 1,15 százalékos nyereségben, 72,16 dolláron forgott.
Pénteken enyhe mínuszokban zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,16 százalékkal, 6995,91 pontra, a frankfurti DAX-index 0,13 százalékkal, 11 523,81 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,20 százalékkal, 5095,98 pontra esett. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,19 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,25 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,50 százalékkal csökkent.
hírek innen, onnan
Turistaként így szúrhatod ki a rossz éttermeket – 5 intő jel, amelyet már az utcáról láthatsz
A rossz étteremválasztás könnyen tönkreteheti a nyaralást. Szakértők szerint több árulkodó jel is segíthet elkerülni a turistacsapdákat.
A nap egyetlen órája döntheti el, sikerül-e lefogynod – Nem csak az számít, mit eszel
Hiába figyelsz az étkezésre és mozogsz rendszeresen, a mérleg mégsem mutat kevesebbet? A válasz meglepő helyen rejlik: a reggeli rutinodban.
Itt az újabb feltámadás, amivel összejött az 53 éve vágyott csoda New Yorkban
Most csak 16 pontos hátrányt kellett ledolgozni.
Csodát tett Katar, döntetlennel mutatkozott be a brazil válogatott a labdarúgó világbajnokságon
A labdarúgó-világbajnokság C csoportjának rangadóján 1-1-es döntetlennel mutatkozott be a brazil válogatott Marokkó ellen. Katar...
Tényleg megtörtént, amit Steven Spielberg új sci-fijében látunk?
A film több híres UFO-esetet és összeesküvés-elméletet épít be a történetébe.
„Néha belefér egy kis méreg.” – Döbbenetes különbség van a bio és a gyorskaja között, te is elköveted ezt a hibát?
Az egészséges táplálkozás előnyei és a gyorsételek kőkemény igazsága. Te is bedőlsz az ipari bio csapdájának?
10+1 év plakáthisztéria Rogán Antal és Balásy Gyula Magyarországán
Tárgyal a Parlament a köztéri politikai propaganda megszüntéteséről. A Fidesz nem bán semmit, mi viszont összegyűjtöttük, miben...
A felső középosztály luxusából lett társadalmi elvárás: így égünk ki az intenzív szülőségben
A kutatások szerint nem feltétlenül a gyereknevelés lett nehezebb, hanem azok az elvárások szaporodtak meg, amelyeknek a mai anyák és apák...
5 dolog, amit ha vasárnap délelőtt megteszel, jövő héten hálás leszel magadnak érte
A vasárnap délelőtti teendők listáján néhány apró, mégis hatékony dolog szerepelhet, amelyek jelentősen csökkenthetik a heti...
7 hiba, ami miatt a kerted egyre rosszabbul néz ki
Van az a kert, amelyik minden évben kicsit rendezettebb lesz, és van az, amelyik egyre rosszabbul néz ki. Nézzük meg, milyen gyakori hibák...
A fagyi újra luxuscikk lett – Így változott a fagylalt ára az elmúlt 60 évben
Emlékszel még, mennyibe került egy gombóc fagyi gyerekkorodban?
„Nekünk itt van egy speciális magyar bónuszunk” – umbriai miniállamukban látogattuk meg a Péterfy íróházaspárt
A Péterfy házaspár egyik tagja sem volt már éppen fiatal, amikor 2020-ban úgy döntöttek, ezentúl csavargós életmódot fognak folytatni...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
Alig lehet ráismerni, szőke bombázóként tért vissza Tóth Gabi, íme az új frizura
Látványos frizura átalakuláson esett át a népszerű énekesnő, Tóth Gabi, amit Instagramon közhírré tett, rá sem lehet ismerni.
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
Beindult az újabb szócsata.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


