Ezt olvasta már?


Dzsudzsák kimaradt a válogatottból

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a Finnország és Görögország elleni keretét. Kovács István 2014 után léphet ismét pályára a nemzeti csapatban, míg a jelenleg csapat nélküli Dzsudzsák Balázs hosszú idő után nem kapott meghívót.

A júniusban kinevezett Marco Rossi első mérkőzésére készül a magyar válogatott szövetségi kapitányaként. A nemzeti csapat két hét múlva, szeptember 8-án Helsinkiben Finnország ellen lép pályára az UEFA új sorozatában, a Nemzetek Ligájában. Három nappal később a Groupama Arénában a görögöket fogadjuk zárt kapus mérkőzésen.

A 23 fős keretbe három újonc, Tamás Krisztián, Nagy Gergő és Sallói Dániel is meghívót kapott. A tartalékok közül a válogatottban még nem lépett pályára Gróf Dávid, Holman Dávid és Bőle Lukács.

Az újoncok mellett visszatérők is vannak, Kovács István legutóbb 2014. november 18-án, az Oroszország ellen 2–1-re elveszített találkozón kapott egy félidőnyi játéklehetőséget az akkori szövetségi kapitánytól, Dárdai Páltól.

Ott van a névsorban Kalmár Zsolt, aki legutóbb Dunaszerdahelyen dolgozott együtt Rossival. A 23 éves középpályás legutóbb 2017 májusában, Oroszország ellen (0–3) lépett pályára a válogatottban. Lang Ádám szintén tavaly, júliusban a Svájc elleni vb-selejtezőn szerepelt legutóbb a csapatban.

Az olasz szakember az általa tervezett, és az ellenfelektől várható játékstílus alapján állította össze a meghívott játékosok listáját – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján.

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros)

Gulácsi Péter (RB Leipzig)

Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)

Védők:

Kádár Tamás (Dinamo Kijev)

Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)

Lang Ádám (CFR Cluj)

Bese Barnabás (Le Havre)

Lovrencsics Gergő (Ferencváros)

Fiola Attila (Mol Vidi FC)

Botka Endre (Ferencváros)

Tamás Krisztián (Mol Vidi FC)

Középpályások:

Kleinheisler László (FK Asztana)

Kalmár Zsolt (DAC)

Kovács István (Mol Vidi FC)

Pátkai Máté (Mol Vidi FC)

Nagy Ádám (Bologna)

Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC)

Támadók:

Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim)

Sallai Roland (APOEL Nicosia)

Sallói Dániel (Sporting Kansas City)

Stieber Zoltán (D.C. United)

Varga Roland (Ferencváros)

Eppel Márton (Kajrat Almati)

Tartalékok:

Gróf Dávid (Budapest Honvéd)

Guzmics Richárd (Jenpien)

Korcsmár Zsolt (Midtjylland)

Holman Dávid (Slovan Bratislava)

Vécsei Bálint (FC Lugano)

Bőle Lukács (Ferencváros)

Nagy Dominik (Legia Warszawa)

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA

2. CSOPORT

Szeptember 8., szombat

18.00, Helsinki: Finnország–MAGYARORSZÁG

20.45: Észország–Görögország

Szeptember 11., kedd

20.45, Budapest, Groupama Aréna: MAGYARORSZÁG–Görögország

20.45: Finnország–Észtország

Október 12., péntek

20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG

20.45: Észtország–Finnország

Október 15., hétfő

20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG

20.45: Finnország–Görögország

November 15., csütörtök

20.45: Görögország–Finnország

20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország

November 18., vasárnap

20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország

20.45: Görögország–Észtország







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán együtt énekelnek az Arénában: ezzel készülnek a rajongóiknak

Szinetár Dóra is jelen volt az idei Glamour Women of the Year gálán, ahol többek között arról mesélt a Femcafe.hu-nak, hogyan és mivel...

Ő volt egykor Európa legszebb nője: hihetetlen, hogy fest 60 évesen

Paulina Porizkova nevét mindenki ismerte a ’80-as években, hiszen ő volt akkoriban az egyik legkeresettebb európai származású modell;...

Megjött a vészjelzés Brüsszelből: az iráni háború miatt drasztikus lépésre kérik a tagállamokat a tél előtt

Az Európai Bizottság arra kérte a tagállamokat, hogy csökkentsék gáztárolási céljaikat, és csak fokozatosan töltsék fel a...

Nyári Dia fél lábbal a szülőszobából ment a Glamour-gálára: Daalarna-estélyiben gyönyörű kismama volt

Nyári Dia már a szülőszoba ajtajában van, de a Glamour-gálát így sem tudta kihagyni.

Az utolsó balatoni vulkánkitörés letarolta a Kárpát-medencét, elárulták, hogy szunnyad-e még a Tihanyi-félsziget réme

A vulkán felébredése durván hazavágná a Balaton melletti nyaralást, beindulna a katasztrófaturizmus?

Debrecen fideszes polgármestere elismerte, hogy gond van az akkugyárakban, kemény fellépést ígért

A mérgezésekről, veszélyes anyagok szabálytalan tárolásáról érkező híreket sokáig tagadták. A Tisza Párt szerint a megvilágosodás...

Nem fogja elhinni, mit árul el a járás sebessége az intelligenciájáról!

Az a gondolat, hogy a gyorsaság iránti igényünk a személyiségünkkel is összefügg, elsőre talán egy asztrológiai vagy...

Életveszélyes jó szándék: miért tilos hozzányúlni a beteg rókákhoz?

A segítő szándék nem véd meg a vírustól! A cserkúti rókák esete bizonyítja: ha idegrendszeri tünetes vadhoz nyúlunk, a saját...

„Precedens nélküli az, ami történt” – Orbán Brüsszelben emelte a tétet, már garanciákat is követel a 90 milliárd eurós ukrán hitelért

A magyar kormányfő a brüsszeli EU-csúcson fenntartotta vétóját az ukrán hitelcsomag ügyében. A patthelyzet miatt az EU már egy B-terven...

Médiaháború: Áll a bál a „fehéremberezés” és a „migránsok lázadása” miatt Angliában

Több panasz érkezett a brit médiaszabályozóhoz, miután egy kommentátor a GB News egyik műsorában „népirtásról” beszélt a fehér...

„Erre a kérdésre nem szeretnék válaszolni” – Isabelle Huppert-tel beszélgettünk

A franciák jégkirálynője, Isabelle Huppert termetre talán apró, de a kisugárzásával bármely szobában képes megfagyasztani a levegőt....

Rátgéber László szerint megszületett a női Szoboszlai Dominik

Nemcsak a sikert értékelte, hanem kíméletlenül őszinte képet festett a magyar sportról is.

0

Sport

Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?

A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet, a Paks a kiesés szélére lökte egykori csapatát

A találkozó elején két súlyos sérülés borzolta a kedélyeket.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

Tóth Alex csak nézett, a Manchester United botlott Bournemouthban

A magyar válogatott középpályás a kispadon ült.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

Most aztán fájhat Slot feje, egymás után dőlnek ki a liverpooli alapemberek

Pedig a Vörösöknek nagy szükségük van a pontokra, újabb botlások már nem férnek bele a Premier League-ben.

0
0

Bulvár

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban

A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.

Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”

Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for

Feljelentést tett Gulyás Gergely választási csalás miatt

Az érvénytelen szavazásra való felhívás bűncselekmény.

Pokolgép robbant Rómában – halottak

Róma külvárosában ketten meghalt egy robbanásban pénteken, a hatóságok szerint egy anarchista csoport tagjai voltak, akik pokolgépet gyártottak merényletre készülve.

Drasztikus lépésre készülnek a magyar benzinkutak: két literben maximálják a kiadható üzemanyagot?!

Újra a csőd szélére sodródhatnak a kisebb, független benzinkutak a frissen bevezetett üzemanyagár-szabályozás miatt.

Elhunyt Chuck Norris

86 évesen elhunyt Chuck Norris amerikai színész.

Döbbenetes titokra derült fény a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban, a fekete arany útjáról lerántották a leptek

Hatalmas a felfordulás a Barátság kőolajvezeték körül, azonban kevesen tudják a titkát.

Luxusgéppel utazott Izraelbe Nagy Márton delegációja – megtagadták az adatok kiadását

Az érintett repülőt Mészáros Lőrinc is használta már.

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Súlyos balesetet szenvedett.

0