Ezt olvasta már?


EP-választás: Fidesz-KDNP 13, DK 4, Momentum 2, MSZP-Párbeszéd 1, Jobbik 1 mandátum

A Fidesz-KDNP nyerte a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választást, a kormánypártok 13 mandátumot szereztek, míg az ellenzék összesen nyolc képviselőt küldhet majd Brüsszelbe: a Demokratikus Koalíció (DK) négyet, a Momentum kettőt, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik pedig egyet-egyet.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke korszakos győzelemnek nevezte a Fidesz-KDNP EP-választási eredményét. "Rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet arattunk. Mindannyian tudjuk, hogy a népvándorlással és a migrációval egy új korszak kezdődött az európai politikában, tehát nyugodtan mondhatjuk: korszakos győzelmet arattunk" - jelentette ki a kormányfő.

A minden korábbinál magasabb EP-választási részvétellel Magyarország azt bizonyította, hogy európai nemzet, európai ország, "Európában van a helyünk, Európa a mi hazánk is, ezért meg is akarjuk változtatni" - mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök úgy értékelt: az EP-választáson három dologgal bízták meg a Fidesz-KDNP-t a magyarok, először is azzal, hogy állítsák meg egész Európában a bevándorlást. Hozzátette: a magyarok megbízást adtak továbbá a nemzetek Európája, valamint a keresztény kultúra megvédésére Európában.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök azt mondta: az EP-választáson nem az volt a kérdés, hogy a Fidesz megnyeri-e a választást, hanem az, hogy megszerzi-e a kétharmadot, és a Fidesz elveszítette a kétharmadot.

Hangsúlyozta: a tavaly áprilisi országgyűlési választáshoz képest a Fidesz elveszített egymillió szavazót, a DK pedig az alacsonyabb részvétel ellenére is csaknem duplájára növelte választói számát.

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke arról beszélt: pártja feladata mostantól az, hogy "a magyar egészségügy, oktatás és megélhetés pártjává váljon".

Bár az eredmények azt mutatják, hogy a Momentum mintegy 330 ezer szavazatot kapott, csaknem 10 százalékot ért el, és így két képviselőt is küldhet az EP-be, a pártelnök szerint alázatosaknak kell maradniuk, mert nem nyertek, a miniszterelnököt még mindig Orbán Viktornak hívják.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és EP-listavezetője kudarcnak nevezte az eredményt, ugyanakkor bejelentette, a párt elnöksége az önkormányzati választásokra tekintettel egyhangúlag úgy döntött, hogy nem mond le. Elmondta: mandátumát előzetes közlésének megfelelően nem veszi át, az MSZP választmánya szombaton dönt arról, ki kapja azt meg.

A lista negyedik helyén álló Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa sajnálatát fejezte ki, hogy csalódást okoztak a választóknak, de jó hírként beszélt arról, hogy az EP-választáson Európa-szerte megerősödtek a baloldali és zöld erők.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listavezetője, elnökhelyettese úgy vélte: a pártnak soha nem látott nyomás alatt kellett egy sorsdöntő kampányt lefolytatnia. A politikus olyan nyomásról beszélt, amelyet szerinte egyetlen másik politikai közösség sem élt volna túl. Közölte: a pártelnökség szerdán dönti el, ki lesz a Jobbik EP-képviselője.

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint pártja a magyar politikatörténetben példátlan sikert aratott azzal, hogy 9 hónappal zászlóbontása után 3,33 százalékos eredményt ért el az EP-választáson. A pártelnök úgy fogalmazott: "tönkreverték" a parlamenti frakcióval bíró LMP-t és megközelítették a szintén milliárdos állami támogatással működő Jobbik támogatottságát.

A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak (MKKP) megfelel az EP-választáson elért 2,63 százalékos eredmény - mondta az MKKP elnöke. Kovács Gergely úgy fogalmazott: "nekünk oké az eredmény". A közvélemény-kutatások alapján nagyjából ilyen eredményre számítottak, nagy meglepetés nem történt - tette hozzá.

Az LMP társelnöke, Keresztes László Lóránt bejelentette, hogy lemondott a párt elnöksége, miután nem szereztek mandátumot. A politikus sajtótájékoztatón a választás egyetlen pozitívumaként azt említette, hogy az LMP képes volt egy valódi sorskérdést, az éghajlatváltozást a kampány középpontjába állítani.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke szerint pártja elérte célját, hiszen azon listát tudott állítani az EP-választásra. A politikus úgy fogalmazott, a listaállítással lehetőséget tudtak teremteni az embereknek arra, hogy egy baloldali nemzeti ellenzéki programra szavazzanak.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) 99,9 százalékos feldolgozottság mellett közzétett előzetes adatai szerint a Fidesz-KDNP a szavazatok 52,14 százalékát szerezte meg, míg a Demokratikus Koalíció 16,26 százalékos, a Momentum Mozgalom 9,92 százalékos, az MSZP-Párbeszéd 6,68 százalékos, a Jobbik pedig 6,44 százalékos eredményt ért el.

Nem érte el az ötszázalékos bejutási küszöböt, így nem szerzett mandátumot a Mi Hazánk Mozgalom (3,33 százalék), a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (2,63 százalék), az LMP (2,19 százalék) és a Munkáspárt (0,42 százalék).

Pálffy Ilona NVI-elnök az eredményeket ismertető sajtótájékoztatón elmondta: a még meg nem számolt, körülbelül hatvanezer külképviseleti és levélszavazat várhatóan nem befolyásolja a választás eredményét.

Rádi Péter, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón közölte, a bizottsághoz nem érkezett beadvány választásnapi jogsértéssel kapcsolatban, a voksolás magas részvétel mellett, rendben folyt.







0
0
0

hírek innen, onnan

Változó vízfelhőket észleltek a kutatók a Naprendszeren kívül - ráadásul nem is egy bolygó körül

Ez volt az első alkalom, hogy ilyet sikerült megfigyelniük a szakembereknek.

Néhány reggeli szokással verhetetlen immunrendszered lesz: már holnap kezdd el

Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.

5 kreatív halloweeni jelmez pároknak, amit az utolsó pillanatban is összedobhattok

Itt az október, ami egyet jelent: ideje elkezdeni a tervezést, hogy miben hódítotok az idei Halloweenen! Ha kifejezetten páros szetteket...

Nagyot esett egy nap alatt a Mészáros-cég részvényének értéke

A választás óta közel 50 százalékkal csökkent az Opus-részvények értéke.

Váratlanul lemondott az energetikai államtitkár

Benyújtotta lemondását Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára – tájékoztatta a szaktárca az...

Orvosmeteorológia: szerdán előbb meleg, majd hidegfront is érkezik

Lesz itt minden, hideg és melegfront is, sőt, kettős fronthatással is találkozhatunk, vagyis mozgalmas nap elé néznek a frontérzékenyek.

Nagy piaci felfordulást hozhat az amerikai félidős választás – Magyarországon is megérezhetjük

A november 3-i amerikai félidős választás a várakozások szerint erős mozgásokat okozhat a részvény- és kötvénypiacokon. A Bank of...

Negyven év börtönre ítélték a Tupac Shakur meggyilkolásának kitervelésével vádolt férfit

Duane „Keffe D” Davis maga dicsekedett el vele, hogy ott ült az autóban, amiből a halálos lövéseket leadták.

Losonczy Gézát nevezték ki a MEKH új elnökévé

Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökévé október 16-i hatállyal,...

Úgy tűnik kész a jövő évi költségvetés, mégis elhalasztják a bemutatását - mutatjuk miért

Mégsem csütörtökön mutatják be a jövő évi költségvetést. Kármán András pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a kormány a...

Melyik kezeden viseled az órád? Ezt árulja el a döntéseidről

Ez a gesztus annyira automatikus, hogy talán sosem gondoltál még bele, miért éppen arra a csuklóra kerül, amelyikre.

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0