Egészséges bajnokokat nevel: Az év edzője, Szegeden Eperjesi László
Az SZVSE-pályán dobóköröket és konditermet épített, részben saját pénzből, már ez jelzi, mennyire elhivatott szakemberről van szó. Tanítványai eredményei magukért beszélnek, dobóatlétákat segít korosztályos és felnőttszinten a legjobbak közé.
Márton Anita mestereként ismerte meg az ország: a szegedi atléta 2016-os olimpiai bronzérme után tavaly világbajnoki ezüstérmes lett. Trénere már az első gyakorlás óta úgy írta kockás füzetében az edzésterveket, hogy Anita ne korosztályos versenyzőként, hanem felnőttként kerüljön a világelitbe - be is jöttek a számításai. Az év edzője ezért is lett lapunknál Eperjesi László.
Egyéni sportág az atlétika, a siker mégis csapatmunka eredménye – ez az örök érvényű igazság sok szegedi és környékbeli sportrajongó számára válhatott egyértelművé, amikor az olimpia után a bronzérmes Márton Anita Klauzál téri ünneplésére ellátogattak. Zsúfolásig telt egy nagy terem, ahol nemcsak a medál birtokosa, hanem a sikerkovács Eperjesi László felé is záporoztak a kérdések. Ők ketten ugyanolyan megbecsülésnek örvendenek, és ezt nem csak a mi díjunk bizonyítja, hiszen a Magyar Sportújságírók Szövetsége is jelölte az év edzője díjra, méghozzá olyan nevek mellett, mint a kajakedző Fábiánné Rozsnyói Katalin, az olimpiai bajnok úszó Hosszú Katinkát felkészítő Shane Tusup vagy a BL-győztes Szolnok vízilabdacsapatának trénere, Cseh Sándor.
2017-ben el lehetett mondani, hogy évek óta folyamatosan hozzák a nagy világversenyek dobogós eredményeit, tavaly a világbajnokság ezüstérmét. A vajdasági származású, de már több évtizede Szegeden élő és dolgozó Eperjesi edzői klasszisát pedig jól jelzi, hogy szakmai berkekben bárki esélyesnek tartja Anitát, hogy a tokiói olimpiáról a bronznál is fényesebb éremmel térjen haza. Ennek oka, hogy edzője már gyermekkorától úgy írta a kockás füzetekben a tréningek terveit, hogy tanítványa ne utánpótláskorban, hanem felnőttként legyen a sportág világelitjében. Számításai bejöttek, és az utóbbi évek éremtermelése után szinte hihetetlen ezt mondani, mégis igaz lehet: a java csak most jön, hiszen Márton Anita most került a legjobb korba.
perjesi László munkáját nem csak Anita eredményei igazolják, több korosztályos csúcsot és érmet is összehoznak ifjú tanítványai, ebben egyébként fia is segít neki, akiből tanítása révén remek utánpótlásedző lett, ezt a Gábor testvérek idei bajnoki aranyai is jelzik. Az SZVSE-pályán tehát mindennap kemény munka zajlik, és nem is akármilyen körülmények között, hiszen a dobóköröket és a konditerem építését is magára vállalta Eperjesi László – részben saját pénzből, aminél jobban semmi sem jelzi elhivatottságát.
Az atlétika a mindene, de a sportsikerek másodlagos tényezők, van, ami sokkal fontosabb számára.
– A sport célja, hogy egészséges embereket neveljünk. Ebben a sportágban rengeteg ízületi probléma okoz gondot a legjobbaknak, sokan és sokszor kés alá fekszenek. Én viszont büszkén mondhatom, hogy két évtizedes dobóedzői karrierem során egyetlen tanítványomat sem kellett műteni. Ez nagyon ritka. Nem terheltem túl Anitát, apránként építettem fel, így nemcsak sikeresen, de egészségesen vonulhat majd vissza – nyilatkozta Eperjesi László.
Korábban elmesélte nekünk, miként lett Szegeden mostohagyermek az atlétika, így Békéscsabára igazolt Anitával, de továbbra is Szegeden él és tart tréningeket, valamint az SZVSE kötelekében is dolgozik a fiatalokért, akik számára igazi példakép. A díjat többek között példamutató hozzáállásáért is kapta, és szakmai elismertségét jól jelzi, hogy azért nem tudta átvenni a Hungi Vigadóban, mert ő vezette a válogatott dobóatléták edzőtáborát.
forrás: delmagyar.hu
hírek innen, onnan
Brit fegyveres állítottak meg egy orosz hajót Anglia partjainál
Megállítottak egy orosz olajszállító tartályhajót a brit fegyveres erők Anglia déli partjainál - közölte a londoni védelmi minisztérium.
Tisza-kormány: teljesen átszabnák a magyar terrorelhárítást
Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót...
Elakadt a szavunk. Így néz ki most Gesztesi Károly fia, Márkó
Megdöbbentő a hasonlóság Gesztesi Károly és fia, Márkó között. A fiatal férfi nemcsak külső jegyeiben emlékeztet az 2020-ban elhunyt...
A cserét küldi pályája a román elnök – nemzeti liberális kormány alakul?
Tomac helyett Vestea próbál eredményt elérni.
Sok magyar autóst érinthet: szigorítanák a sógorok a gyorshajtási bírságokat
Nagyobb büntetésekre számíthatnak a jövőben a gyorshajtók Ausztriában. Több más szabálytalanság büntetési tételét pedig...
A britek három hónap után lecsaptak az orosz árnyékflotta egy hajójára
Egy kameruni zászló alatt hajózó járművet tartóztattak fel a britek a La Manche csatornában. A brit miniszterelnök márciusban hirdetett...
Sorsdöntő népszavazás jön: bevándorlási korlátozásról szavaznak a svájciak
A svájciak ezen a hétvégén döntenek egy szélsőjobboldali javaslatról, amely erős hatással lehet az ország bevándorlási és gazdasági...
Talpra tud állni a Fidesz? Navracsics szerint ha nem, akkor „valami újnak kell jönnie”
Navracsics „letudta” az értékelést, az áttörés hiányát is megemlítette, szerinte ez a következő négy év tétje.
„Be volt pakolva a bőröndöm, hogy ha újra a Fidesz nyer, elhagyom az országot” – Tzumo Árpád jazz-zenész a kultúraváltásról
Minden embernek van egy veleszületett adottsága, és azt kell az életében megtalálnia, kibontakoztatnia, mondja a több díjjal büszkélkedő...
Kitálalt egy villanyszerelő: „A ventilátor tízszer kevesebbet fogyaszt”
Manuel Amate spanyol villanyszerelő szerint a legnagyobb megtakarítás az egyszerű döntéseken múlik. A ventilátor preferálása mellett a...
„Már bárki kaphat csillagot?” – özönlenek a dühös kommentek David Beckham hollywoodi kitüntetése után
David Beckham lett az első labdarúgó, aki csillagot kapott a híres hollywoodi sétányon. Szerinted megérdemelte?
Súrlódás, kölcsönhatás és törvény köthető a nevéhez, amit az SI mértékrendszer is őriz
Kétszázkilencven éve, 1736. június 14-én született Charles-Augustin de Coulomb francia fizikus, az elektrosztatika megalapozója.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
Beindult az újabb szócsata.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
Lenyelte édesanyja műkörmét az egy éves kisfiú – már nem tudták megmenteni az életét
Az argentin kisfiú légzése rövid időn belül leállt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


