Egy hétre bárki egyetemista lehet Szegeden
Egy hétig kortól, végzettségtől, tanulmányi eredményektől függetlenül bárki egyetemistának érezheti magát a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán. Február 6-tól öt tanítási napon 71 kurzus óráiba hallgathatnak bele az érdeklődők - tájékoztatta Medgyesi Konstantin egyetemi oktató az MTI-t.
A nyílt órákra leginkább a döntés előtt álló középiskolásokat és a kommunikáció szakos képzés iránt érdeklődő diákok szüleit várják, de a tanárok örömmel látják azokat a nyugdíjasokat is, akik unokáik világát szeretnék megismerni.
A kezdeményezés részeként tizenhét tanteremben reggel 8-tól este 7-ig lehet majd órákat hallgatni. A nyílt héten az igazi egyetemisták és a vendéghallgatók együtt ismerkedhetnek a kommunikációs munka hátterével, az egyes tantárgyakkal.
Szajbély Mihály, a kommunikáció és médiatudományi tanszék vezetője utalt rá, hogy az utóbbi években a nyilvánosság fórumain gyakran hangoztak el olyan vélemények, hogy a kommunikáció szakos hallgatók nem elég hasznosak a munkaerőpiac szempontjából, és megkérdőjeleződött a képzés komolysága is. A professzor meggyőződése, hogy ezekre a vádakra a leginkább úgy lehet válaszolni, ha a képzést kívülről is láthatóvá teszik, úgy, hogy a tavaszi szemeszter első tanítási hetében bárki, bármelyik órán részt vehet.
A nyílt héten a tanszék televízió- és rádióstúdiója is fogadja majd az érdeklődőket. Bárki szerkesztheti a Rádió Mi műsorát; az érdeklődők hozhatnak zeneszámokat, és megoszthatják gondolataikat a közösségi rádió hullámhosszán. Az egyetemi tévéstúdióban a vendéghallgatók is híradó-műsorvezetők lehetnek, beolvashatják kedvenc híreiket, majd a felvételt magukkal vihetik. Esténként a korábbi hallgatók vizsgafilmjeiből rendeznek vetítéseket.
mti

- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Mai névnapok és eredetük
- A mindennapos testnevelés bevezetése az egyik fő cél
- Rendben megkezdődtek a matematika írásbelik
- Tíz nappal tovább látható a Csontváry-tárlat Szegeden
- Kigyulladt egy raktárépület Szegeden
- „Megáll az AIDS, ha Te is úgy akarod”
- Szakpszichológus elemzi Csontváryt Szegeden
- Bőrre menő veszélyek a strandokon
- Hétfőn Budapesten tárgyal a szerb kormányfő
- Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
- Mesés programokkal várja a gyerekeket a hétvégi Magyar Mese Ünnepe
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Kinyithat a balatonfüredi Sundance Park
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

