Ezt olvasta már?


Életfogytiglanra ítélték a két hajléktalant megölő szegedi férfit

Első fokon életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki a szabadulását követő napon megölt brutálisan két hajléktalant múlt év elején a csongrád-csanádi megyeszékhelyen.

A korábban többször büntetett, más bűncselekmény miatt jelenleg is jogerős szabadságvesztését töltő férfit különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a bíróság. A törvényszék döntött arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

A két sértett és harmadik társuk Újszegeden, egy kiserdőben alakított ki fából és fóliából lakóhelyiséget. A vádlott alkalmi ismerősük volt, néha a sértettek engedélyével ott tartózkodhatott, de ott nem aludhatott. A vádlott, kihasználva az egyik sértett távollétét, beköltözött lakrészébe és néhány napot ott aludt. A visszatérő sértett ezt észrevette és elzavarta a vádlottat.

A vádlott tavaly január 6-án már sötétedés után tért vissza az erdőbe, a külön helyiségben alvó áldozatokat előbb egy ötven centiméteres, fanyelű bozótvágó késsel többször fejbe ütötte, majd elvágta a torkukat. A férfi elment a helyszínről, a rendőrök - az akkor érvényben lévő kijárási korlátozás miatt - a városban igazoltatták, és miközben átvizsgálták, apróbb vérfoltokat vettek észre a ruháján, a vádlott eközben maga mondta el, hogy megölt két embert.

A helyszínre visszatérve azt mondta a rendőröknek, ha a harmadik férfi is ott lett volna, őt is megöli.

A férfi néhány részletet leszámítva az emberöléseket elismerte, és bár azt vallotta, csupán egyszer ütötte meg az első áldozatot, a szakértői vélemény szerint 17 alkalommal sújtott le a kezdetben védekezni próbáló férfi fejére a machetével. Állítása szerint miután végzett az erősebb testalkatú áldozattal vette észre a bejáratnál a másik ott lakó, beteges, nehezen mozgó férfit, aki visszament a lakrészébe. A vádlott úgy fogalmazott, úgy érezte, nem maradhat tanúja a történteknek, ezért utána ment, és bár úgy látta, a férfi kezeit összekulcsolva imádkozik, őt is többször megütötte a bozótvágókéssel, majd elvágta a torkát. Az áldozatok nyakának átvágását azzal indokolta a vádlott a bíróság előtt, nem akarta, hogy áldozatai tovább szenvedjenek.

A szakértői vélemények szerint- a vádlott állításával szemben - a második áldozat nagy valószínűséggel aludt, amikor a támadás érte, nem találtak rajta semmilyen védekezésre utaló nyomot.

Az igazságügyi elmeorvos szakértő szerint nem zárható ki, hogy a tárgyalás során az emberölésről mindvégig tárgyilagosan, részletesen beszámoló vádlott újabb hasonló bűncselekményeket követne el.

Horváth-Tóth Imola bíró az indokolás során kifejtette, a vádlott az őt befogadó sértettekkel szemben követett el rendkívül kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményt. Úgy fogalmazott, csak az elkövető elszigetelésével érhető el a büntetés egyik célja, a társadalom védelme.

Az ítélet ellen a vádlott és védője eltérő minősítés és enyhítés érdekében fellebbezett.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szombaton már hosszabb lesz a nappal, mint az éjszaka

Nyakunkon a tavaszi napéjegyenlőség, kezdődik a csillagászati tavasz, és vereséget szenved a sötétség.

A nemrég nevet változtatott Tisza Péter állítja, az indulás és a visszalépés is a saját döntése volt

Természetesen nem kaptam egy árva fillért sem azért, hogy elindultam – nyilatkozta a Népszavának.

Legnagyobb sztárja nélkül utazik Magyarországra a szlovén válogatott

Két NB I-es játékos is szerepel Bostjan Cesar szövetségi kapitány keretében.

Teljes sokk a Séfek Séfe stúdiójában: sokak kedvence búcsúzott a döntő hetében

Újabb drámát láthattak a nézők a Séfek Séfe hétfői adásában: egy népszerű karakter búcsúzott a műsortól.

Ámon Olivér driftelt az ALDI parkolójában – reklám lett a vége

Biatorbágy, 2026. 03. 16. – A rendőrök is megcsodálták a budapesti ALDI-parkolóban driftelőt. A lilán füstölgő gumik és a parkolón...

Vészesen fogynak az órák: ezen a határidőn múlik, hogy beleszólhat-e a választásba

Most dől el, ki voksolhat külföldről, holnap ugyanis lezárul a levélszavazás regisztrációs határideje.

A magyar színésznő lövöldözésbe került Mexikóban: szerencsén múlt, hogy ő megúszta

Szorcsik Vikinek megrázó élményben volt része Mexikóban.

Videózták, ahogy szenved egy nő a parkolóban, de megértjük

Bármennyire is megsajnáltuk a hölgyet – mert sajnáljuk –, valószínűleg sokan közülünk is előbb a telefonért nyúltak volna, és...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Könnyek, büszkeség, tündérmese – a 19 éves Kimi Antonelli lába előtt hever az F1

A britek Russell figyelmeztetik, hogy könnyen bajba kerülhet.

Gróf Dávid: A Ferencváros számára történelmi siker lenne a Braga kiejtése

A kapus a válogatottról, a cseresors kihívásairól és a politikai szerepvállalásáról is beszélt lapunknak.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Az EU-ban átlagosan 1,9 százalékkal, Magyarországon 2,8 százalékkal csökkentek az ipari árak 2026. januárban

Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak 2026 januárjában az Európai Unióban, de – az energiaárak közel 8 százalékos visszaesése miatt – így is 1,9 százalékkal a

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

0