Ezt olvasta már?


Életmódfesztivál Szolnokon

Egészségmegőrzés, életvezetés, illetve hagyományos és alternatív gyógymódok. E három fő téma köré csoportosulnak azok a programok, melyen a hagyományoknak megfelelően ingyen vehetnek részt pénteken és szombaton a nyolcadik Szolnoki Életmódfesztivál látogatói.

Molnár Lajos Milán, a házigazda Aba-Novák Kulturális Központ (ANKK) igazgatója elmondta: változatlanul a fesztivál afféle mottójának tekintik, hogy „az egészségünkért elsősorban mi magunk vagyunk felelősek”. Ennek szellemében állították össze a rendezvény programkínálatát is, mely az egészségmegőrzés, az életvezetés, valamint a hagyományos és alternatív gyógyítás témaköreire épül.

A részletekről szólva Varga Zsuzsa, az ANKK munkatársa kifejtette: a VIII. Szolnoki Életmódfesztivál kapuit október 14-én, pénteken délelőtt 10 órától tárják szélesre a látogatók előtt. Az ünnepélyes megnyitó azonban délután 16 órakor lesz, a szolnoki Hetényi Géza kórház szakorvosa, Sepetyko Mihail Mikrokozmosz című fotókiállításának bemutatójával. A tárlat érdekessége, hogy a természetben és a testünkben megtalálható, ám a hétköznapi ember számára ismeretlen és láthatatlan kristályok világába kalauzolja el képeinek szemlélőit az alkotó.

A seregszemle mindkét napján szakmai és közönségcsalogató, szórakoztató programok sora várja a látogatókat, akik egyebek mellett hallhatnak előadást a párkapcsolatokról, az új energiákról, a masszázsról, a kineziológiáról, a tibeti hangtálakról és az őszi betegségek homeopátiás kezeléséről is.

A testedzés ugyancsak elmaradhatatlan része az eseménynek – hangsúlyozta Varga Zsuzsa jelezve, hogy a közönség pénteken és szombaton ízelítőt kaphat egy, a Tisza-parti megyeszékhelyen most induló sportágból, a mediballból. Teret kapnak azonban olyan tradicionális mozgásformák is, mint a jóga különböző ágai, valamint a pilates.

Amennyiben az időjárás kegyesnek bizonyul, az Aba-Novák Kulturális Központ előtti Hild térre össznépi szabadtéri zumbapartit is terveznek a fesztivál házigazdái. Szombaton délelőtt a vendégek vércukor-, vérnyomás- és koleszterinszint-mérésen is részt vehetnek a Vöröskereszt jóvoltából, míg a gyerekek számára az előadások ideje alatt mindkét napon az arc- és mandalafestő foglalkoztató kínál majd hangulatos és kreatív kikapcsolódási lehetőséget.

 

mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A hétköznapi autósokat sorra büntették a rendészek Zuglóban, de a tilosban parkoló NAV-osokat nem - most törölhetik a bírságokat?

A Bosnyák piac mellett a helyi önkormányzati rendészet munkatársai kíméletlenül megbüntettek hat-nyolc civil autóst a várakozási...

Tudta, hogy minden kocsiban van egy titkos sörnyitó?

A közösségi médiában vírusként terjed egy újabb autós trükk. Videók tucatjai állítják, hogy szinte minden autóban található egy...

Kigyulladt egy kamion az M1-esen, miután munkagépekkel ütközött

A munkagépek a baleset idején nem voltak használatban.

2026. június 12.: Marad az élénk szél, de emelkedik a hőmérséklet

Időjárás Magyarországon – 2026. június 12.: az élénk északnyugati szél kitartóan fúj. A hőmérséklet 23-25 °C-ig melegszik....

Találtál egy pénztárcát, mobiltelefont – lecsukhatnak-e, ha csak úgy megtartod?

A találó kötelezettségeit és a tulajdonos jogait a Polgári törvénykönyv rögzíti. Adódik a kérdés: mi lesz az utcán talált...

Haladékot kapnak a babaváró hitelesek, a kormány enyhítést ígér

Féléves haladékot kaptak az érintett családok.

VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal

Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő...

Megbénulhat a forgalom több helyen Budapesten

Az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek majd, az M1-es metró pedig az esti időszakban szükség szerint sűrűbben indul.

Ezek a nyári szettek gyönyörűen kiemelik a nőies idomokat – imádni fogod őket

Nyáron szeretnénk egyszerre csinosan, nőiesen és komfortosan öltözni – ez azonban sokszor nehezebb feladatnak tűnhet, különösen a...

A Barátok közt sztárja volt, ma ennyire luxusban él: pedig nem szerepel már a tévében

Tihanyi-Tóth Csaba négy éve szerepelt utoljára tévéműsorban, megteheti, hogy nemet mondjon a felkérésekre.

A nyálkagomba titka: döntések agy nélkül, mechanikai zsenialitással – A robotok sóvárogva nézik

Agy és idegsejtek híján is képesek racionális és hatékony döntéseket hozni az egyetlen óriássejtből álló nyálkagombák. Német és...

0

Sport

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

Kiakadt a kazah kapitány a magyar válogatott győzelme után: "A játékvezető is ellenünk volt"

"A játékvezető és mindenki más is ellenünk volt" - Talgat Baysufinov kazah kapitány levonta a következtetéseket a Magyarország elleni 1-3 után.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok

Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0