Ezt olvasta már?


Elfogadták a hódmezővásárhelyi önkormányzat költségvetését

Csütörtöki ülésén 15,328 milliárd forintos főösszeggel a közgyűlés elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat idei költségvetését.

A rendeletet a Mindenki Magyarországa Mozgalom - Tiszta Vásárhelyért Egyesület tíz képviselője támogatta, a Fidesz négy képviselője nemmel szavazott, egyikük pedig tartózkodott.

Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom - Tiszta Vásárhelyért Egyesület) a vita során úgy fogalmazott, a város mögötti lobbierő jóval szerényebb, mint a korábbi években. Idén félmilliárd forinttal kevesebb adót szednek be, mint két évvel korábban, az önkormányzat pedig igyekszik takarékosan gazdálkodni.

Az ülésen ismertetett előterjesztés alapján a működési kiadásokat fedezik az erre szánt bevételek. A költségvetés 2,185 milliárd forintos iparűzésiadó-bevétellel számol, telekadóként 315, építményadóként 715 millió forintot szedne be az önkormányzat.

Az önkormányzat idei költségvetéséből 5,856 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, felújításokra. Több középiskola, kollégium fejlesztését, valamint új könyvtár és tudásközpont létrehozását tervezik, a strand területén pedig csúszdaparkot és kempinget alakítanának ki. 1,571 milliárd forintos tervezett költségű beruházás a városi szennyvíztisztító-telepének korszerűsítése. Uniós forrásból, mintegy 400 millió forintból 118 szociális bérlakás energetikai korszerűsítését is elvégezné a város.

A büdzsé tervezetéről készült könyvvizsgálói jelentés szerint a költségvetés megfelel a jogszabályoknak, de magas kockázatúként értékelték az ingatlanértékesítésből várt 636 millió forint bevételt, ahogy a korábban az önkormányzat által saját cégeinek nyújtott kölcsönök visszafizetését is, melyekből több mint félmilliárd forinttal számol a büdzsé.

Cseri Tamás (Fidesz) a hanyatlás, a megszorítás és az üres kassza költségvetésének nevezte az elfogadott büdzsét. Hangsúlyozta, a Márki-Zay Péter által alkotott költségvetés a város leépülésének immár megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka.

A képviselő felhívta a figyelmet arra, a Modern Városok Programból utoljára 2018 év elején hívtak le forrást. A polgármester immár két éve képtelen a már megnyert, a kormány által támogatott programokban előmozdulást elérni. A költségvetésben is csak néhány projekt előkészítése szerepel - tette hozzá.

A politikus leszögezte, Hódmezővásárhelyen elkezdődött a jövő felélése. Míg korábban akadt olyan esztendő, amikor 10 milliárd forintot meghaladó összeget fordított beruházásra azt önkormányzat, idén csupán 3,8 milliárdot szánnak erre.

Az önkormányzat jól láthatóan pénzbehajtásba kezdett. Megsarcolja a sportegyesületeket, megemeli az étkeztetési, a létesítményhasználati és a bérleti díjakat, a belépőket, s ezzel párhuzamosan csökkenti a lakosságnak szánt juttatásokat - mondta Cseri Tamás.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi...

Spielberg ismét betalált, nagyot megy az új idegenes filmje

A leleplezés napja 44 millió dolláros hétvégével Spielberg legerősebb nyitását hozhatja 2008 óta.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0