Ezt olvasta már?


Elkészült az 55-ös főút újabb szakaszának rekonstrukciója

Elkészült az 55-ös főút újabb, Mórahalom és a megyehatár közötti 15,7 kilométeres szakaszának rekonstrukciója, a nettó 6 milliárd forintos beruházást kedden adták át - tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-t.

A közlemény szerint az új szakasz elkészültével teljes és egységes főút jött létre 100 kilométer hosszan, Szeged és Baja között, valamint összeér a két város közötti kerékpárút is.

 

A mórahalmi elkerülő út és a megyehatár közötti 15,7 kilométeres szakaszon 11,5 tonnás burkolatmegerősítés és szélesítés történt. A korábbi kedvezőtlen útvezetés javításaként ívkorrekciókat hajtottak végre, hogy megszűnjenek az eddigi sebességkorlátozások. Ennek köszönhetően az autósok 90 km/óra sebességgel, biztonságban közlekedhetnek a 2×1 sávos főúton.

 

A projekt keretében három szintbeni, balra kanyarodó sávval ellátott csomópont épült át az ásotthalmi, az öttömösi elágazásnál és az ásotthalmi benzinkútnál, valamint megtörtént a Gátsori csatorna átereszének rekonstrukciója is. A lakosság érdekeit szem előtt tartva kiépült a hiányzó kerékpárúti szakasz Ásotthalom és a megyehatár között. Megújult az út környezete, helyreállították a vízelvezető rendszert, a buszmegállók burkolatát.

 

B. Nagy László (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője, Csongrád megye fejlesztési biztosa a közlemény szerint hangsúlyozta: ezzel a 15,7 kilométeres szakasszal befejeződött az a régen várt felújítás, ami a déli országrész két nagyvárosát, Szegedet és Baját összeköti. Ezentúl a bicikliút kiépítése hozzájárul ahhoz, hogy ne csak az autósok, hanem a környéki tanyákon élő közösségek is biztonságosabban elérhessék úti céljaikat. A fejlesztés várhatóan javítani fogja a befektetési hajlandóságot a térségben, ez is az itt élők helyben maradását és boldogulását szolgálhatja.

 

A beruházás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában hazai és uniós forrásból valósult meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Kft. végezte nettó 6 milliárd forint értékben.

 

MTI

 

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Vallást alapítottak az AI-ügynökök – közeleg a világvége?

Összengedtek néhány mesterséges intelligenciát egy Moltbook nevű platformon, és nagyon gyorsan egészen elképesztő dolgok történtek. De...

Csökkent a pesszimisták aránya az MNB friss elemzése szerint

Utoljára az orosz-ukrán háború előtt voltak ennyire optimisták a magyarok az anyagi helyzetükkel kapcsolatban – írja a Privátbankár.

Meglepetésszerűen javult a magyar háztartások fizetőképessége

12,8 pontra emelkedett az Intrum Fizetőképességi Index (IFI)2025 utolsó negyedévében, ami egy negyedév alatt 37%-os, egy év alatt 24%-os...

Másfél millió forintot sikkasztott egy postás, felfüggesztett börtönbüntetést kaphat

Postai alkalmazottat vádol másfél millió forint elsikkasztásával a Berettyóújfalui Járási Ügyészség - írja az ügyészség.hu.

Nem a cégalapítás állt meg, hanem a kockázatvállalás – ezt mutatják a 2025-ös adatok

2025-ben nem egyszerűen kevesebb új vállalkozás alakult, hanem látványosan visszaesett azok száma is, akik először vágtak bele a...

Kamatmentes hitellel támogatja az MFB az energiahatékonysági beruházásokat

Új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), az uniós...

A háború értelmetlensége: újabb magyar halott

Brüsszel továbbra is fegyverekkel és pénzzel támogatja a harcokat.

„Nyúlnék a telefon után, de már nem tudunk beszélgetni” – Dolly nem tér magához Fenyő Miklós halála óta

Dolly nemcsak egy zenésztársat gyászol, hanem egy mindig őszinte barátot is.

„Norbi, ezt most nagyon benézted” – a kormánynak hálálkodó Schóbert Norbertnek üzent az újpesti alpolgármester

Déri Tibor szerint a kormány nem ad, hanem elvesz, a fitneszguru pedig ehhez tapsol.

Emberfeletti dolgot vitt véghez a 13 éves fiú, hogy megmentse a családját

Nyílt tengeren sodródott el a családja, a 13 éves fiún múlt az életük Nyugat-Ausztráliában. Drámai fordulatot vett egy felhőtlennek...

0

Sport

Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában

A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.

Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat

A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.

Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.

Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence

Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.

Németországból érkezhet a magyar válogatott labdarúgó új edzője

Korábban bravúros feljutásban volt része, most a kieséstől kellene megmentenie a háromszoros angol bajnokot.

Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?

0
0

Bulvár

Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban

Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.

Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.

Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.

Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez

Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.

Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket

A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.

Ha 250 604 forintnál alacsonyabb a nyugdíjad, van egy rossz hírünk

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2025 decemberében az öregségi átlagnyugdíj 250 604 forint volt. Bár ez némi emelkedést mutat, a nyugdíjasok fele még mindig 200 ezer forint alatti összegből kényte

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Ez a boltban kapható felvágott hizlal a legjobban

A szakértők szerint alapból kevesebb felvágottat kellene fogyasztanunk, de hát a magyarok imádják.

Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak

Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi

Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes

Epstein botrány: lekurvázták Palvin Barbit és Mihalik Enikőt a magyarok

Napok óta Jeffrey Epstein botrányától hangos a nagyvilág és a hazi sajtó. Mint ismert, a felső tízezer szégyentelen milliárdos kerítője, drogdílere, a pedofil Jeffrey Epstein kiskorúakat is futtatott. Az egy milli

10 református püspök, élükön Balog Zoltán, úgy érzi, gúnyt űzött a magyarokból a világszervezet

A Magyar Református Egyház felülvizsgálja, hogy tagja maradjon-e a Református Egyházak Világközösségének.

blogmorzsák

Anasztázia - I. András felesége

András és Anasztázia 1046-ban tért vissza Magyarországra, ahol a trónharcok után András elfoglalta a magyar trónt.

Tisztelt One Úgyfelünk, fizess!

Itt az új átverés a One szolgáltató nevében

0