Ezt olvasta már?


Először lesz együtt látható a Himnusz eredeti kottája és kézirata

Először tekintheti meg együtt a nagyközönség a Himnusz eredeti kottáját és kéziratát, a történelmi dokumentumok a magyar kultúra napja alkalmából pénteken és szombaton lesznek láthatók Gyulán. - Pécsi Napilap -

Kónya István alpolgármester a gyulai Erkel Ferenc Emlékházban tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, egyéves szervezőmunka eredménye, hogy Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár támogatásával és az Országos Széchényi Könyvtár jóváhagyásával be tudják mutatni a zeneszerző szülővárosában a közönség számára egyébként nem hozzáférhető történelmi ereklyéket.

Kónya István úgy fogalmazott, szeretnék ráirányítani a gyulaiak figyelmét Erkel hagyatékára, a magyarok figyelmét pedig a nemzeti imádság jelentőségére.

Pénteken a Városháza dísztermében, ünnepség keretében mutatják be a kéziratot és a kottát, amelyeket szombaton az Erkel Ferenc Emlékházban, óránként indított tematikus tárlatokon tekinthetnek meg az érdeklődők - mondta Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum ügyvezetője.

A pénteki ünnepségen Somogyváry Ákos karnagy, Erkel Ferenc egyenes ági leszármazottja vezényli a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskart. Köszöntőt mond Fáy Péter, a Kölcsey család leszármazottja. Kölcsey Ferenc Himnuszának születéséről Földesi Ferenc, az Országos Széchényi Könyvtár különgyűjteményi igazgatója tart előadást, Erkel Ferenc operáiból pedig Galambos Hajnalka énekművész ad elő Rázga Áron zongorakísérlete mellett.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint a Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő "a Magyar nép zivataros századaiból" alcím nélkül. Kölcsey munkáinak első kötetében, 1832-ben a Himnusz már a szerző által adott alcímmel jelent meg.

Kölcsey Ferenc külön lapokra írta és kéziratcsomagokban gyűjtötte a verseit. A Himnuszt tartalmazó kéziratcsomag az 1830-as évek végén eltűnt, több mint száz évvel később, 1946-ban került az Országos Széchényi Könyvtár birtokába.

Kovács Anett tárlatvezető az MTI-nek elmondta: a legendák szerint Erkel Ferencet bezárták szülőházának egyik szobájába, hogy zenésítse meg a Himnuszt. A szombati tematikus tárlatvezetéseken kiderül, hogy ez nem igaz. Erkelt zavarta, hogy az osztrák himnuszt játsszák a magyar eseményeken is, ezért saját elhatározásából, az elsők között adta be a pályázatát a Himnusz megzenésítésére.

Valószínűleg a himnusz egy részét szülőházában, egy részét a gyulai várkert fáinak tövében komponálta, de könnyen lehet, hogy a teljes mű Budapesten állt össze - mondta Kovács Anett.

Hozzátette, eredetileg az Erkel-mű gyorsabb tempóban íródott, amelyet az utókor tett lassabbá, de napjainkban kezdik ismét az eredetihez közelíteni a nemzeti ének tempóját.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megnőtt és hadat üzent a gomboknak az új Mazda CX-5

Az új Mazda meglepően tágas, elég nagy a csomagtartója, és várhatóan nagyon tartós lesz, de nem ártott volna eleve hibátlan fedélzeti...

Nem is a kegyelmi botrány roppantotta meg a Fideszt?

Mire Magyar Péter feltűnt, már elvesztettek sok szavazót.

Peter Pellegrini sérelmezte Magyar Péter kijelentését, miszerint Magyarország saját magával szomszédos

A szlovák államfő szerint ez a retorika nem olyan, ami jószomszédi kapcsolatokhoz vezetne.

A Budapestre visszatérő Esterházy-kincsek miatt új kiállítóteret kaphat az Iparművészeti Múzeum, a Karmelitáról egyelőre csak álmodni mernek

Visszatérhetnek a fővárosba az Esterházy-kincsek – többek között erről beszélt a Népszavának az intézmény főigazgatója, Cselovszki...

Izrael a libanoni főváros déli külvárosát támadta, válaszul a Hezbollah csapásaira

Irán szerint nem maradhatnak válasz nélkül a csapások.

Részletes elemzés mutatja: már 2023-ra elvesztett 800 ezer szavazót a Fidesz

Koltai Mihály kutató a Medián adataira építve kimutatta, hogy a Fidesz bázisa már a Tisza Párt megjelenése előtt megroppant. A...

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető...

A szlovák államfő is bírálta Magyar Péter kijelentését

A magyar miniszterelnök korábban arról beszélt ugyanis, hogy Magyarország saját magával szomszédos.

Jászberényi Sándor: A béke pénzbe kerül

A Nincs tanulság legfrissebb epizódjában szerzőnk arról ír, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió a humanitárius segélyt, a...

Megdőlt az országos napi szélrekord: brutális lökéseket mértek Győrben

Megdőlt az országos napi szélrekord június 13-án - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap. A korábbi, óránkénti 97,6...

Perceken múlt az életük – sokkoló színpadi összeomlások és tragédiák a magyar sztárvilágból

Döbbent csend ült a Budapest Park több ezres közönségére, amikor a Loophia mindössze 25 éves énekesnője váratlanul összeesett a...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

0