Előzetes letartóztatásban a betegtársát agyonverő szentesi férfi
Harminc napra elrendelte az előzetes letartóztatását a Szegedi Városi Bíróság kedden annak férfinak, aki olyan súlyosan bántalmazta egyik betegtársát a szentesi kórházban, hogy az belehalt sérüléseibe – tájékoztatta Cseh Attila szóvivő az MTI-t.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a 34 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy hétfőre virradó éjjel a szentesi Bugyi István Kórház pszichiátriai osztályán hangoskodó ápolttársát olyan súlyosan bántalmazta, hogy a 67 éves sértett – orvosi beavatkozás ellenére – belehalt sérüléseibe.
A férfival szemben halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A bíróság szerint a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a gyanúsított önkárosító és másokkal szemben is többször tanúsított agresszív magatartására figyelemmel, pszichés körülményeiből adódóan megalapozottan tartani lehet attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.
A Szegedi Városi Bíróság döntése jogerős.
mti

- Befalazták a Csontváry-festményt
- Megtalálta a rendőrség a márciusban ellopott nagy értékű Csontváry-festményt
- Cozma-gyilkosság - Enyhítették a főbüntetéseket
- Szó sem volt cigány-magyar polgárháborúról
- Az apát is a fiút is börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla
- Cozma-gyilkosság - Jogerős ítéletet hirdethetnek pénteken
- Szivacsos agysorvadással fertőzött tehenet találtak Kaliforniában
- Bizonyíték megsemmisítésének kísérlete miatt letartóztatták a BP egy volt mérnökét
- Tíz nappal tovább látható a Csontváry-tárlat Szegeden
- Kigyulladt egy raktárépület Szegeden
- „Megáll az AIDS, ha Te is úgy akarod”
- Szakpszichológus elemzi Csontváryt Szegeden
- Bőrre menő veszélyek a strandokon
- Hétfőn Budapesten tárgyal a szerb kormányfő
- Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
- Mesés programokkal várja a gyerekeket a hétvégi Magyar Mese Ünnepe
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Kinyithat a balatonfüredi Sundance Park
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

