Ezt olvasta már?


Első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki keleten

Az ország nagy részén mérséklődik a meleg, de keleten első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott szerdára a hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emellett több megyében zivatarra, felhőszakadásra is figyelmeztetnek.

Az MTI-hez kedd este eljuttatott figyelmeztetésük szerint Békés és Csongrád megyére másodfokú, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.

Azt írták: szerdán az ország döntő részén visszaesik a hőmérséklet, de keleten, délkeleten még 25-27 fok körüli középhőmérséklet várható. Az előrejelzés szerint nyugaton 22-30, keleten 30-37 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Emellett a fővárosra és Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, valamint Vas megyére zivatarveszély miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Heves és Nógrád megyében felhőszakadásra is figyelmeztetnek.

Azt írták: a hajnalban érkező hidegfront hatására a Dunántúlon megerősödik, főként a Nyugat-Dunántúlon, a Dunántúli-középhegységben és a Balatonnál helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél, majd szerda estére itt már veszít erejéből. Szerda délután, este ugyanakkor északkeleten (leginkább a Zemplén környezetében, az Észak-Alföldön a Tisza vonalához közeli térségekben) fokozódhat átmenetileg viharossá az északkeleti szél.

Szerda hajnalig északnyugaton (Alpokalja, Kisalföld, de inkább csak Sopron környékén) előfordulhat esetleg zivatar, amelyhez átmeneti intenzív csapadék és viharos szél társulhat. Szerdán délután, este leginkább az Északi-középhegység térségében, az Alföld északi részén, majd estétől, késő estétől Pest megyében és környékén, a Dunántúl északkeleti részén valószínű helyenként zivatarok kialakulása. Elsősorban a Heves-Borsodi-dombság, a Bükk, a Mátra, Nógrád térségében esetleg intenzív zivatarok is kialakulhatnak felhőszakadással, nagyobb méretű jéggel és 70-80 kilométer/órát meghaladó széllel - közölte a meteorológiai szolgálat.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Zugló polgármestere szerint parkolóhelyeket kér tőlük az állam, hogy a hivatalnokok be tudjanak járni a a Bosnyák téri irodakomplexumba

Rózsa András szerint addig nem foglalkoznak a kérdéssel, amíg nincs egyezség a kerületnek járó kompenzációról.

Döbbenetes titokra derült fény a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban, a fekete arany útjáról lerántották a leptek

Hatalmas a felfordulás a Barátság kőolajvezeték körül, azonban kevesen tudják a titkát.

Benzinpara és kannás trükközés: Annyi már az indulat a benzinkutakon, hogy sokszor rendőrt kell hívni

Hiába kaptak kedvezményt a védett árral az üzemanyag-vásárláshoz az autósok, egy részük ennek ellenére sem együttműködő a...

Vitézy Dávid szerint Lázár János teljesen leállította a csepeli HÉV fejlesztését

Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés képviselője a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy Lázár János építési és közlekedési...

Jászberényi Sándor: Bakancsok a földön

Jászberényi Sándor a legújabb hírlevelében arról elmélkedik, vajon indít-e Trump szárazföldi hadműveletet Iránnal szemben....

Kiürítettek egy iskolát Magyarországon, rohantak a tűzoltók

Több mint 200 embernek kellett elhagynia az intézményt.

Drámai pillanatok a döntőben. – Elszabadultak az indulatok a Séfek Séfe konyhájában

Dráma, küzdelem, balhé: ezt tartogatja a Séfek Séfe döntője.

Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor

Néhány éve a színész Budapestre látogatott, ekkor találkozott a magyar miniszterelnökkel.

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

„Nem tudom, hányszor kell még elmondanom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

0
0

Bulvár

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

A szerelők kedvencei: ezek a használt autók szinte elpusztíthatatlanok

Ha használt autót vesz az ember, akkor nagyon fontos a megbízhatóság, de akad bőven a piacon jó kocsikból.

blogmorzsák

Nyikorgó ágykeret, süppedő matrac

Milyen jogok illetnek meg problémás termék esetén?

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0