Ezt olvasta már?


Érdemes odafigyelni a 2019-es jogszabályi változásokra

Több ponton is változást hozott az adórendszerben az új év. Bizonyos módosítások a munkavállalók és a családok mindennapjait érintik, más újdonságok a vállalkozások számára lehetnek fontosak.

 

 

Megannyi ponton módosult az adórendszer az új évben. A magánszemélyek, a családok számára fontos változás például, hogy ötezer forinttal emelkedett a két gyermeket nevelő szülők kedvezménye, így a nagyjából 350 ezer érintett most már gyermekenként húszezer, összesen negyvenezer forinttal csökkentheti adóját havonta. Sokaknak lehet érdekes az is, hogy az öregségi nyugdíj mellett dolgozók jövedelme után 2019-ben már csak a 15 százalék személyi jövedelemadót kell befizetni.

 

Napjainkban nagyjából hetvenezren dolgoznak nyugdíj mellett, a létszám a kormányzat reményei szerint az új adószabály ­miatt jelentősen megnőhet. Ki kell emelni még az ESL-, vagyis a hosszabban eltartható és az UHT-, azaz az ultrapasztőrözött tejek forgalmi adójának mérséklését is: az áfa ezeknél a termékeknél a korábbi 18 helyett immár csupán öt százalék.

 

A csökkentéstől egyébként az Agrárminisztériumnál sokat várnak: egyrészt nőhet a fogyasztás, másrészt visszaszorulhat a feketézés, harmadrészt mérséklődhet az importáru aránya. A legfontosabb következmény leginkább mégis az lehet, hogy megtakarításhoz juthatnak a hazai fogyasztók.

 

A tárca keddi közlése szerint az áruházláncok – a törvényi előírásokkal összhangban – az áfacsökkentést teljes mértékben átadják a vevőknek, így ezentúl alacsonyabb áron lehet megvásárolni a termékeket. A társadalmat érintő adóváltozások közül megemlíthető még, hogy húszezer forintig minden lakossági átutalás mentesül a pénzügyi tranzakciós illeték alól, miként szintén lényeges a kafetéria-rendszer módosulása.

 

A vállalkozásokat is érintik az idei évre szóló újdonságok. Ilyen például, hogy nyolcmillió forintról tizenkétmillióra növekedett a legkisebb vállalkozások áfamentessége, a kisvállalkozások ezzel amellett, hogy összességében tízmilliárd forintot megspórolhatnak, megszabadulnak az áfabevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Szélesebbre tárta a törvényhozás a kisvállalati adó kapuját is: a belépési határ félről egymilliárd forintra emelkedett, így idén már többen választhatják ezt az adótípust.

 

A legnagyobb változás azonban év közben jöhet, július elsején folytatódhat ugyanis a szociális hozzájárulási adó mérséklése. A közteher 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet, a két százalékpontos enyhítés pedig akár 130 milliárd forintot is hagyhat a gazdaságban.

 

Az adóügyi papírmunka kapcsán is adódnak változások. Az adminisztrá­ciós terheket is mérsékli, hogy a törvényhozás öt adófajta megszüntetéséről határozott: a magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő 75 százalékos különadó mellett már nem kell számolni a hitelintézeti különadóval és a kulturális adóval sem. Eközben a baleseti adó beolvadt a biztosítási adóba, az egészségügyi hozzájárulás, vagyis az eho pedig a szociális hozzájárulási adó része lett.

 

Mindezek mellett egy speciális módosítást is meg lehet említeni. Január elsején nőtt az üdítőital, a szörp, az energiaital, a cukrozott kakaópor, az előrecsomagolt cukrozott készítmény, a sós snack, az ételízesítő, az ízesített sör, az alkoholos frissítő és a gyümölcsíz népegészségügyi termékadója. Újévtől az adóköteles italok körébe tartozik a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes ital is.

 

A módosítás kapcsán a Pénzügyminisztériumban kedden rámutattak: a termékadó célja az egészségi kockázatot jelentő árucikkek körének szűkítése, ezzel fogyasztásuk visszaszorítása.

magyaridők







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Már most megkongatták a vészharangokat Brazília miatt a vb-n – ez nagyon kevés

Vinícius Jr látványos góllal egyenlített Marokkó ellen, ám Brazília játéka csalódást keltett.

„Élete utolsó perceiben meghalt” – érettségi aranyköpések Jocó bácsi gyűjtésében

A szóbeli érettségik izgalmában, és a tanév végéhez közeledve tanárokra, diákokra, szülőkre, mindannyiunkra ránk fér egy kis nevetés.

Ez a zöldség védi a hasnyálmirigyet, és annyi vasat tartalmaz, mint a hú - Rendszeresen kell fogyasztani

A kelkáposzta valójában egy igazi szuperélelmiszer, amelyet méltatlanul mellőznek a konyhákban. Pedig ez a káposztafélék családjába...

Ősi DNS kutatás fedte fel, kik éltek együtt Pannóniában a magyar honfoglalás előtt

Jóval a magyar honfoglalás előtt is mozgalmas és sokszínű terület volt a Kárpát-medence. Egy frissen megjelent kutatás több mint 300...

A válságálló cégek lettek a befektetők új kedvencei

A következő időszakban várhatóan tovább erősödik a jól előkészített tranzakciók szerepe.

Három év alatt harmadszor rongálták meg a dunavecsei Mária-szobrot

Harmadik alkalommal rongálták meg a dunavecsei településen található Mária-szobrot.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Hét autós dolog, ami örökre eltűnhet: Önnek is hiányozni fognak?

Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a hagyományos slusszkulcs, a kézifékkar vagy akár a sebességváltó kar...

Last minute Balaton - hajmeresztő manőver az autópályán

Az utolsó pillanatban gondolta meg magát a sofőr.

Óriási hazugságot terjesztenek Donald Trumpról, méghozzá a füle kapcsán

Hamisnak bizonyult az a közösségi médiában terjedő képernyőkép, amely szerint Donald Trump amerikai elnök azért szakította félbe...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

0