Ezt olvasta már?


Erőszakkal szállítottak le az utasokat egy gépről, kellett a hely az alkalmazottaknak

Országos felháborodást keltett az Egyesült Államokban, hogy a United Airlines egyik járatáról Chicagóban erőszakkal leszállítottak egy utast és a feleségét, mert kellett az ülőhely a légitársaság alkalmazottainak. - Pécsi Napilap -

A United több jegyet adott el erre a járatra, mint ahány utas beszállására számított, és így nem maradt ülőhely azoknak az alkalmazottaknak, akiket a légitársaság ezen a gépen el akart vinni. Ilyen esetekben megkérdezik az utasokat, hogy melyikük volna hajlandó leszállni a gépről, és elutazni egy későbbivel. A United Chicagóból Kentuckyba tartó járatán ezúttal nem jelentkezett senki, ezért a biztonsági őrök kiválasztották a szóban forgó, ázsiai származású, amerikai állampolgárságú idősebb férfit és a feleségét, és felszólították őket, hogy szálljanak le.

A férfi azonban nem volt hajlandó leszállni, azt mondta, orvos, és sietnie kell a betegeihez. Ekkor a biztonságiak megragadták, a fejét az ülése fejtámaszának ütötték, majd leszorították a folyosó padlójára, és a hátán húzva vitték ki a repülőgépből.

A repülőgép utasait sokkolta az eljárás, egyikük filmre vette a jelenetet a mobiltelefonjával, és a rendőri erőszakot mutató képek elárasztották az internetet és az amerikai országos televíziók híreit. A légitársaság bocsánatot kért, de hozzátette: mivel az utas nem volt hajlandó leszállni, annak ellenére sem, hogy felajánlottak neki egy másik járatot vagy egy utalványt, így "kénytelenek" voltak leszállítani. A légiforgalmi hatóság azonban hétfőn közölte, hogy a biztonsági emberek nem az előírásoknak megfelelően jártak el, ezért vizsgálatot indítottak ellenük, és ennek idejére felmentették őket a munkavégzés alól.

Az Egyesült Államokban gyakori - és nem törvényellenes -, hogy több repülőjegyet adnak el, mint ahány utas felfér a gépre, arra számítva, hogy néhányan úgysem érnek oda időben, vagy meggondolják magukat. A megjelenő, de hoppon maradt utast a légitársaság vagy felkéri, hogy önként mondjon le az utazásról, vagy másik járatot, illetve jegyre költhető utalványt kínál fel neki. Egyedül tavaly a 12 legnagyobb amerikai légitársaságnál 434 ezer utas volt kénytelen ilyen okok miatt önként lemondani az utazásról. A leggyakrabban a Delta Air Lines él ezzel a módszerrel: tavaly a Deltánál 130 ezer utas önként mondott le az utazásról. Ha azonban valaki mégsem akar visszalépni az utazástól, a légitársaságnak jogában áll - az érvényes jegy ellenére is - megtagadni tőle a beszállást, vagy ha már a gépen van, akkor erőszakkal is leszállíttathatja őt.

A kompenzációt annak arányában fizetik, hogy milyen sokat késik az utas az eredetileg tervezett időponthoz képest. Ha viszont a légitársaság egy órán belül egy másik járattal elviszi őt a célállomásra, akkor nem jár kártérítés.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fehér Gáspár író: „Az ember túl sok időt tölt magával ahhoz, hogy megkedvelje önmagát”

Mi történik, ha harmincasként rádöbbenünk; mindössze ennyit tudunk kihozni az életünkből? Hogy nem leszünk sem világhírű...

Foci-vb 2026: ők a legszebb focistafeleségek és barátnők, akik nem a pályán, hanem a lelátón bűvölik el a világot

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság minden eddiginél nagyobb figyelmet kap, és nemcsak a pályán zajló küzdelmek végett, hanem a...

Bemutatták a Putyin-márka legújabb, átlogózott kínai limuzinját

Az orosz autóipar az elmúlt évek szankciói nyomán jelentős átalakuláson ment keresztül, amelynek egyik legújabb példája az Aurus...

Ismét súlyos baleset történt! Két autó ütközött az M3-ason, lezárták a sztrádát

Súlyos közlekedési baleset történt vasárnap délelőtt az M3-as autópálya Hajdú-Bihar vármegyei szakaszán. A Budapest felé vezető...

Nem mindennapi időjárási rekord dőlt meg Magyarországon

Megdőlt az országos napi szélrekord szombaton Magyarországon: a Győr Egyetem meteorológiai állomáson óránként 99 kilométeres...

Eddig jár valójában az özvegyi nyugdíj – az 1. év után is megmaradhat ezekben az esetekben

Bizonyos esetekben az ellátás 1 évnél tovább folyósítható, sőt később újra megállapítható.

Esernyőkifordító idő volt szombaton, Győrnél a napi szélrekord is megdőlt

Az időjárás jelentést elnézve, a vasárnapi is megdőlhet majd.

A Fidesz felszólította Magyar Pétert, hogy ne hozzon létre migránstáborokat Magyarországon

Érdekes fordulattal élt a volt kormánypárt a vitnyédi migránstábor témájában.

Zelenszkij újabb robbanó szankciókat jelentett be

Ha az oroszok nem tárgyalnak, akkor ez a válasza Ukrajnának.

Magyar Péter újra megszólalt a vitnyédi menekülttáborról

A miniszterelnök szerint a tábort igenis fel akarták építtetni Orbánék.

3 gyors relaxációs technika anyukáknak, ami azonnal leviszi a pulzusszámot – Nyáriszünetre kincset ér.

Léteznek hatékony relaxációs technikák, amelyek segíthetnek azonnal lecsillapítani az idegeinket, és visszaszerezni a belső nyugalmunkat.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

0