Ezt olvasta már?


Fazekas Sándor: 2013-ig 300 milliárd forint van a megvalósításra

A Darányi Ignác Tervben foglalt célok megvalósítására 300 milliárd forint uniós és hazai forrás áll rendelkezésre 2013-ig - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a keretszabályt bemutató hétfői mosonmagyaróvári fórum előtt tartott sajtótájékoztatón.

"Minél hatékonyabban, okszerűbben szeretnénk felhasználni ezt a pénzt" - hangsúlyozta a tárcavezető.

Kérdésre válaszolva elmondta: a tavaly elindult aktív agrárdiplomácia eredménye, hogy bővült a magyar export, eközben az elmúlt másfél év eredménye, hogy olyan egyszerű és jól átlátható szabályrendszert teremtettek, amely segíti a kis- és középvállalkozások piacra jutását.

Paradigmaváltás kell, agrárpolitika helyett integrált vidékpolitika - mondta mintegy négyszáz hallgatója előtt a fórumon a miniszter, hangsúlyozva, hogy a kormány és a tárca is elkötelezett a vidék megújulása mellett, amihez négy területen - az agrárgazdaságban, a vidékfejlesztésben, az élelmiszergazdaságban és a környezetvédelemben - van szükség haladéktalan lépésekre.

Megjegyezte: eddig nem volt olyan tervezet, amely alapján az elmúlt két kormányzati ciklusban tervezni lehetett volna. Fazekas Sándor a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiáról mint útitervről, a Darányi Ignác Tervről mint a végrehajtás menetrendjéről beszélt.

Hangsúlyozta: a mostaninál több, biztonságosabb és nagyobb feldolgozottságú termékre van szükség a hazai agráriumban. Fazekas Sándor szerint elegendő terület és pénz híján nem kelhetünk versenyre az ipari méretű monokultúrás termeléssel, ugyanakkor komoly lehetőség az a több százmillió potenciális fogyasztó, akik természettudatosan élnek, vásárolnak.

Fazekas Sándor kitért arra is: számos pályázati lehetőség már az év elején megnyílik, miközben újabbakat terveznek, amelyekre azonban még meg kell találni a forrásokat.

V. Német Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a program lényeges pilléreként szólt a jogszabályi környezet megújításáról, "életszerűvé tételéről", de megemlítette azt is: "adópolitikai eszközökről nem szabad letennünk ezután sem". Mint mondta, a pálinkáknál már sikerült eltolni a piacot a hungarikumok felé, de cél az is, hogy a lekvárok, szörpök is hazai alapanyagból készüljenek.

A kiemelt jogalkotási eladatok között sorolta a termőföld hazai kézben tartását, a zsebszerződések érvényre jutásának megakadályozását, a családi, kis- és őstermelők szabályozásának újragondolását, valamint a tisztességes piaci magatartás, illetve a hazai termelői és feldolgozói pozíciók erősítését.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Airfryert vettél? Itt a hatósági álláspont.

Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a...

10 Netflix-film, amik hatalmas nézettséget értek el, mégsem beszéltek róluk sokan

Ezek a Netflix-filmek több százmillió órányi nézettséget hoztak, mégsem kaptak akkora figyelmet.

Ennyit hozott az első estén Steven Spielberg várva várt új sci-fije

A leleplezés napja 6,5 millió dollárt hozott a csütörtöki elővetítéseken.

Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től

2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek...

Egy hátborzongató képregényes szál térhet vissza a mozivásznon

Peter Parker testi átalakulása a képregények korábbi, drasztikus mutációit idézheti.

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj...

Fontos hírt kaptak a magyar nők!

Döbbenetes számok láttak napvilágot!

19 százalékos ugrással zárta az első tőzsdei napját a SpaceX

Egy nap alatt több mint 500 millió részvény cserélt gazdát.

Hantavírus Magyarországon: erre kell figyelni

A szakértők szerint nincs ok pánikra, de figyelni kell.

200 felett zúzott az autópályán, elvették az autóját

Egy 28 éves férfit kapcsoltak le az osztrák A2-es autópályán, miután 214 km/h-val hajtott egy kölcsönkapott olasz sportkocsival.

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első...

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Kisebb vita alakult ki a felvezetőműsorban, furcsán indította a vb-t Dragóner Attila, az M4 szakértője

Berkesi Juditnak többször is közbe kellett szólnia a szexista megjegyzések miatt.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

A Barátok közt sztárja volt, ma ennyire luxusban él: pedig nem szerepel már a tévében

Tihanyi-Tóth Csaba négy éve szerepelt utoljára tévéműsorban, megteheti, hogy nemet mondjon a felkérésekre.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

0