Ezt olvasta már?


Fekete lyukakat fedeztek fel

Tizenhárom kisebb fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszer központjában lévő hatalmas fekete lyuk körül a Columbia Egyetem csillagászai.

A múlt század végén egy hatalmas fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszer centrumában lévő, Sagittarius-A* nevű területen. Ennek a központi fekete lyuknak a tömege eléri a Nap tömegének négymilliószorosát. De egy másik szenzációs felfedezés egészen máig váratott magára. Az elméletek szerint ugyanis a galaxisok közepén elhelyezkedő szupernehéz fekete lyukak környezetében lenniük kell kisebb, néhány naptömegnyi fekete lyukaknak is - csakhogy ilyeneket mindeddig nem találtak.

A Nature-ben április elején megjelent tanulmányukban a Columbia Egyetem kutatói arról számoltak be, hogy 13 kisebb fekete lyukat sikerült azonosítaniuk a Sagittarius-A* közelében, és az is valószínű, hogy még sokkal több lehet ott.

A kutatók a Chandra űrtávcső adataiban számos pontszerű röntgenforrást találtak galaxisunk közepén, és kiderült, hogy a fekete lyukak jellegzetességeit mutató források jellemzően közelebb helyezkedtek el a központi fekete lyukhoz, mint a csillagok. A jelenség lényege, hogy ha berakunk egy szupernehéz fekete lyukat egy csillagpopulációba, akkor a kisebb fekete lyukak besűrűsödnek a szupernehéz fekete lyuk környezetében.

„Úgy kell ezt elképzelni, mint amikor egy edényben a nehezebb összetevők alul gyűlnek össze, lesüllyednek. A fekete lyukak tömege nagyobb, mint a csillagoké, így közelebb vonzza őket a nagy fekete lyuk gravitációja” – mondta az mta.hu-nak Kocsis Bence, az Eötvös Loránd Tudományegyetem atomfizikai tanszékének adjunktusa, akinek ezzel kapcsolatos tanulmányát a Nature-cikk összefoglalójában (absztraktjában) is idézik

A felfedezett fekete lyukak térbeli eloszlásából arra következtetnek a kutatók, hogy a központi fekete lyuk környezetében még több ezer kisebb fekete lyuk lehet.

forrás: mta.hu

fotó forrás: mta.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A 12 legjobb táncos film, amitől te is azonnal mozogni kezdesz

Élénk emlékek élnek bennünk arról, hol voltunk akkor, amikor Jenna Dewan és Channing Tatum a Step Up-ban táncon keresztül fedezték fel az...

Egy dizájner kalandos útja Nyugatról Keletre

Megfordult luxusmárkánál, szuper sportkocsik stúdiójában, globális cégeknél tervezett extravagáns karosszériákat és sikeres...

Lehet, hogy eddig rosszul csinálta? Egy orvos szerint ideje újragondolni a székelési szokásokat

Az orvos fontos tanácsokat osztott meg a székletürítés kapcsán.

Schobert Norbert erős posztban állt ki Szentendrén az odalátogató Orbán Viktor mellett

Schobert Norbert Szentendrén fotózkodott Orbán Viktorral, illetve kiállt a miniszterelnök és a helyi választókerület fideszes jelöltje,...

„Ez nagyon fájdalmas.” – Jakupcsek Gabriella kőkeményen beleállt a szakmába: elárulta, miért maradt trófea nélkül a gálán – videó

Jakupcsek Gabriella ritkán bukkan fel, de a Glamour Women of the Year gálájával most kivételt tett. A népszerű műsorvezető, aki ezúttal...

Újabb fontos fázis indult el a Paks II. Atomerőmű építésében

Elkezdődött a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kiemelése, a munkakezdésre harminc egységből álló géppark vonult fel.

Ki nem találod, melyik ország csatlakozna az Európai Unióhoz! Erre aztán tényleg senki nem számított

Úgy véli, a kormánynak legkésőbb a 2029-ben esedékes választások előtt újra kellene csatlakoznia legalább az európai vámunióhoz és...

Lesújtó ítélet az elemzőktől: brutális, mi vár idén a magyar gazdaságra, sose állunk már talpra

A közel-keleti konfliktus és a globális inflációs nyomás miatt folytatódik a hazai stagnálás - írta elemzésében az ING.

A világ nem minket szolgál – Magyarországon mintha nem értenék a természet működését, még mindig mérgezik a ragadozómadarakat

Bár a ragadozók mérgezése ma már illegális és ökológiailag is káros módszernek számít, a régi gyakorlat nyomai még mindig...

Anarchisták terveztek merényletet Rómában, ám végül magukat robbantották fel

A romok között egy nő és egy férfi holttestét találták meg, akiket tetoválásaikról azonosítottak.

Mi köze van a bélrendszernek az agyhoz? Átnézték 4275 ember egészségügyi adatait, az eredmény beszédes

Spanyol és olasz kutatók arra jutottak, hogy az eddigi vizsgálatok alapján lehet valamilyen kapcsolat a bél mikrobiom és a demencia között.

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

0
0

Bulvár

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban

A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.

A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester

Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne

DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.

0