Ezt olvasta már?


Felmentették a férje életét 18 évvel ezelőtt kioltó nőt

Felmentette a férje életét tizennyolc évvel ezelőtt kioltó szegvári nőt az emberölés vádja alól kedden a Szegedi Törvényszék.


hirdetés

A bíróság megállapította, hogy a vádlott jogos védelmi helyzetben volt, amikor 2000 novemberében a férje rátámadt egy éjszaka a szántóföldön.

A vádlott és férje házassága - amelyet még az asszony 15 éves korában kötöttek - megromlott, miután a férfi vagyon elleni bűncselekmények miatt 1999-ben börtönbe került.

A féltékenység és az anyagi jellegű ellentétek miatt tettlegességig is fajuló veszekedések alakultak ki közöttük. A nő emiatt válókeresetet nyújtott be.

Az asszony 2000. november 17-én az esti órákban Szentes külterületén bérmunkában szántott, amikor éjfél előtt megjelent az ittas férfi. A férj féltékenysége miatt kérdőre vonta a nőt, hajánál fogva kirántotta a traktorból, és többször megütötte.

A vádlottnak sikerült visszaülnie a járműbe, majd az újra rátámadó férfit egy pajszervassal nagy erővel fejbe vágta. A sértettet összeesett, a vádlott megállapította, hogy a férfi meghalt, de ennek ellenére több alkalommal újra megütötte a szerszámmal.

A vádlott a holttestet elásta a szántóföldön, később a pajszervasat a Tiszába dobta.

Az asszony a rendőrségen bejelentette férje eltűnését, megemlítve, Németországba utazhatott munkavállalási célból. A férfit hét évvel később, a nő kezdeményezésére holttá nyilvánították.

A rendőrség az iratokat újraértékelve - az elévülési idő előtt egy hónappal - indított nyomozást, és hallgatta ki gyanúsítottként a szegvári nőt. A vádlott azt követően tett beismerő vallomást, hogy a poligráfos vizsgálaton kiderült, tudomása van a férjével történtekről.

A holttestet - bár talajradarral, kutyákkal, katonák, régészek bevonásával is keresték - nem találták meg.

Az asszony a bíróságon minden korábbi vallomást visszavonta, ezt azzal indokolta, hogy az őt kihallgató rendőrök nyomására ismerte be a bűncselekményt. A nő a törvényszék előtt tagadta bűnösségét.

Az ügyész a tényállás téves megállapítása miatt a vádlott bűnösségének kimondása érdekében fellebbezést jelentett be, így az ítélet nem jogerős.

 







0
0

hírek innen, onnan

Egyre több migráns ér partot Olaszországban

Jóval az eddigi napi átlag felett több mint ötszáz migránst tettek partra szombaton magánhajók a dél-olaszországi Lampedusa szigetén.

Lassan érkezik a baba? Hatalmasat nőtt Hosszú Katinka pocakja – fotó

Hamarosan megszülethet a háromszoros olimpiai bajnok, Hosszú Katinka első gyermeke. A kismama az edzőteremből jelentkezett be, friss...

Kiderült, mi okozhat impotenciát

Amerikai kutatók megtalálták a génhibát, amely növelheti az impotencia kockázatát.

„Állat mi?” – megdöbbentett mindenkit Lakatos Márk az új hajszínével

A stylist sokszor visel extravagáns öltözeteket, és nem először festette be a haját sem, de ilyen még nem volt.

Kapcsolatban sérülünk, kapcsolatban gyógyulunk – és ez a csoportterápiák legnagyobb ereje

Nem, nem csak az Anonim Alkoholisták csoportja létezik. Nem, nem kell mindent elmondanod magadról. Nem, nem gáz, ha sírsz a többiek előtt....

Felismered őket? Őrület, hogy néztek ki ezek a sztárok tinikorukban

Némelyikük tényleg elképesztően sokat változott.

Javította a Mol osztályzati kilátását a Fitch Ratings

Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról a Mol hosszú lejáratú adósság-kötelezettségeinek...

Giorgia Meloni hű az Európai Unióhoz, s folyamatosan távolodik Pekingtől

Az olasz miniszterelnök a nemcsak a háborút, hanem a Kína-politikát illetően is egyértelműen Washington, illetve az EU álláspontját...

Nagyon erős UV-B sugárzás várható vasárnap

Míg a szombat enyhébb volt ebből a szempontból, vasárnap már nagyon erős UV-B sugárzás várható.

Sokszor a kirúgás igazi áldásnak bizonyul

Vajon tényleg akkora katasztrófa, ha az embernek megszűnik a munkahelye? Lehet-e pozitívan tekinteni arra a helyzetre, amikor egzisztenciális...

Zelenszkij: Ukrajna készen áll az ellentámadásra

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte...

Sport

Ketyeg az óra, kétségbeesett lépést tett Dárdai csapata

Sokkal nagyobbat zuhanhat a Bundesligából kiesett együttes, mint hittük.

A MOL távozása után fontos közleményt adott ki a Vidi

Pénteken kiderült, hogy új fejezet kezdődik a fehérvári labdarúgás életében, mivel 13 év után távozott a csapat főszponzora, a MOL. […] A A MOL távozása után fontos közleményt adott ki a Vidi bejegyzés elősz

Ez az utolsó fotó az Everesten meghalt Suhajda Szilárdról

A képet készítő hegymászó nem gondolta, hogy milyen rendkívüli fotó született.

Drasztikus változásokról döntöttek a Vasasnál

Az NB I utolsó helyén végző és búcsúzó Vasas, hivatalos oldalán közleményben számolt be a klubot érintő változásokról. Az angyalföldi […] A Drasztikus változásokról döntöttek a Vasasnál bejegyzés elősz

Dárdai berúgta a 11-est, a németek nyerték az U17-es Eb-t - videó

A törvény ezúttal sem dőlt meg, a németeket nem lehet legyőzni szétlövésben.

Kiesett a csapat az NB1-ből, csökkenti a klub a játékosainak a fizetését

A tulajdonosok az infrastruktúrán is spórolnának.

Reagált a fehérvári focicsapat a MOL bejelentésére

A főszponzor távozása után az is kiderült, mi lesz a klub új neve a következő szezonban.

Kiderült, egyben tartják-e az NB I csodacsapatát

A Kecskemét újoncként még a bajnok Ferencvárost is megszorongatta.

Mezőkövesd: eldőlt Kuttor Attila sorsa

A Mezőkövesd remekül hajrázott, így végül a hetedik helyen zárt az NB I-ben. A csapat az utolsó négy fordulóban veretlen […] A Mezőkövesd: eldőlt Kuttor Attila sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

Újabb hatalmas fordulat a magyar válogatott focista jövőjében

A 19 éves hátvéd iránt rengeteg csapat érdeklődik.

Ezeket a világsztárokat akarja leigazolni a Real Madrid

Carlo Ancelotti kérésére érkezhetnek a spanyol fővárosba.

0

Bulvár

Orbánon röhög a világ: brutálisat égett, amikor kezet akart csókolni a moldáv elnöknek – videó

Nem jött össze Orbánnak a kézcsók, amikor Maia Sandut, Moldova miniszterelnökét próbálta kedvenc szokásával üdvözölni – szúrta ki a 444.hu egy Twitteren megosztott videóban. Orbán Viktor csütörtökön az Euró

Mindennap eszed, pedig növeli az Alzheimer-kór kockázatát: ezt zárd ki, ha védenéd az agyadat

Kiderült, hogy mi az az egy dolog, ami növelheti az Alzheimer-kór kockázatát annak ellenére, hogy nagyon sokan eszik.

"Vér, leszakadt végtagok, holttestek mindenhol" - majdnem háromszáz halott egy indiai vonatbalesetben

Két expresszvonat és egy tehervonat ütközött össze. A sérültek száma nagyjából kilencszáz. 

Elképesztő csapdát állíthatott magának az Orbán-kormány

Vajon Magyarország mindent meg tesz, hogy szabaduljon Putyin szorításából?

Észrevette, hogy kamerákkal figyeli a szomszédja, azonnal cselekedett: nagyon ötletes dolgot eszelt ki

Egy nő különös háborúba keveredett a szomszédjával, aki kamerákkal figyelte őt.

Óriási diplomáciai fordulat Koszovó ügyében a magyar katonák megtámadása után

Az USA büntetni kezdte az eddig általa támogatott koszovói albánokat.

Júniusi nyugdíjak utalási időpontja - aki bakszámlára kapja figyeljen a dátumra.

A nyugdíjak havi szintű kiutalásának időpontja számos nyugdíjas korú ember számára fontos dátum minden hónapban. 2023-ban ez kiemelten igaz, hiszen a magas, jelenleg 24%-os infláció (legfrissebb KSH adat) sajnos gyor

A saját apjával kapta rajta a srác a feleségét: ami utána kiderült, arra nincsenek szavak

Mindenki rémálma, hogy a párja megcsalja, akkor pedig még rosszabb a helyzet, ha egy családtaggal. Ennek a 22 éves férfinak mindezt át kellett élnie.

Kiderült, kit szeretnek jobban a szúnyogok

A kellemetlen csípésekből nem mindenkinek jut azonos arányban, van, akit vonzónak, mást kevésbé érdekesnek találnak a rovarok.

Új tolvajmódszer: így rabolják ki mostanában az autósokat

Az Il Messaggero című lapnak egy olasz nő számolt be arról, hogyan rabolták ki a minap. Az áldozat május 19-én este egy pékségben vásárolt, majd beült az autójába. Táskáját az utasoldali ülésre tette és indí

blogmorzsák

A Vörösmarty lakótelep

A lakótelep a belvárosban, az egykori Gordon városrész helyén épült fel. A régi házak helyére modern bérházak kerültek.

A kielégítő szexuális élet és a pihentető alvás titka

Találd meg az egyensúlyt és minden rendben lesz.

Nézd meg a csomagolást! Te felismered a jelöléseket?

Kíváncsi vagy, hogyan csökkentheted ökológiai lábnyomod a bevásárlás során?

Tom Cruise nélkül folytatódhat a Mission: Impossible

A jelek arra mutatnak, hogy a Mission: Impossible hasonló pályára kerülhet, mint a Halálos iramban-széria

Mit nézz meg a mozikban júniusban? - Mozipremierek

Megmutatjuk Neked, milyen filmek várnak júniusban a mozikban.

0