Ferenc pápa aggódik a nagyhatalmak közötti "veszélyes" szövetségek miatt
Aggodalmát fejezte ki a nagyhatalmak közötti "nagyon veszélyes szövetségek" lehetősége miatt Ferenc pápa, aki a migrációról és Európa jövőjéről is beszélt a La Repubblica olasz napilapnak szombaton.
A katolikus egyházfő óva intette a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót, mint intézményt tömörítő G20-csoportot a "veszélyes és torz szövetségek" megalakításától, amelyek kárt okozhatnak a szegényeknek és a bevándorlóknak.
"Aggaszt, hogy nagyon veszélyes szövetségek alakulhatnak a torz világszemléletű hatalmak között" - mondta Ferenc pápa, az Egyesült Államok és Oroszország, Kína és Észak-Korea, az orosz és a szíriai elnök közötti szövetséget emlegetve. Ferenc pápa veszélyesnek tartja a kialakult migrációs helyzetet is, amely a mai világ "központi és növekvő problémája", a szegényeket, a gyengéket, a kirekesztetteket érinti, akikhez a kivándorlók is tartoznak. Hangsúlyozta, hogy a G20-csoport hamburgi találkozón olyan döntések születhetnek, amelyek "a fél világ migránsait sújthatják".
Megjegyezte, hogy vannak országok, ahol a szegényeket nem a migráció teremti, hanem az adott ország társadalmi nehézségei, "máshol viszont kevés a helyi szegény, mégis félnek a migránsok inváziójától". Európáról szólva a katolikus egyházfő úgy vélekedett, hogy európai föderációra van szükség, hogy "törvényekről és magatartásról ne egyedi politikusok döntsenek", hanem egy európai szövetségi kormány és szövetségi parlament, máskülönben "Európa nem fog érni semmit a világban". Ferenc pápa a hamburgi csúcs alkalmából levelet intézett a házigazda Angela Merkel német kancellárhoz a világban zajló konfliktusok leállítását sürgetve.
Szombati Twitter-bejegyzésében Ferenc pápa azt írta, "a migránsok fivéreink és nővéreink, akik jobb életet keresnek távol a szegénységtől, éhezéstől, háborútól".
hírek innen, onnan
Átadták a Ceglédi Gyógyfürdő új részlegét
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Ceglédi Gyógyfürdő, a mai napon ünnepélyes keretek között átadták a komplexum új gyógyászati...
Lehullt a lepel: a Fidesz a választások után brutális rezsiemelésre készül
Az Orbán-kormány és annak szakértői sűrűn emlegetik a lakossági energiadíjak emelésének a tervét. Az EU rendelete alapján legkésőbb...
Ezért kívánod a ropogtatnivalót, amikor stresszes vagy
Volt már olyan napod, amikor minden összejött, és este azon kaptad magad, hogy a konyhában állsz egy zacskó chips fölött? A stressz és az...
Elismerte Donald Trump: túl messzire ment, visszább kell venni
Donald Trump arra utasította legfőbb tanácsadóit, hogy vegyenek vissza a tömeges kitoloncolások okozta figyelemfelkeltésből és...
Megmagyarázta Irán a NATO elleni támadásokat: azt mondják, teljesen más történik, mint amire mindenki gondol
Tagadja Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei, hogy támadást indítottak volna Törökország ellen.
Orbán Balázs: Meg kell győzni a Mi Hazánk szimpatizánsait, hogy Orbán Viktorra szavazzanak
A Fidesz kampányfőnöke szerint ilyen vészterhes időkben nem szabad kockáztatni, „még akkor sem, ha vannak olyan dolgok, amikkel nem...
Figyelem, szigorú ellenőrzés kezdődik az egész országban
Fontos dologra hívták fel a figyelmet
A népszerű légitársaság többmilliós lelépési díjat fizet alkalmazottainak, ha felmondanak
A létszámleépítés sajátos módját alkalmazzák.
Orbán Viktor előhúzott egy közös videót, ezzel búcsúzik Chuck Norristól
Orbán Viktor miniszterelnök is reagált Chuck Norris halálhírére, egy különleges videóval emlékezve meg a színészről.
Rekordidő alatt hámozod meg a krumplikat a jégtrükkel
A krumplipucolás az egyik legunalmasabb és legidőigényesebb konyhai folyamat, ám egy egyszerű fizikai jelenség segítségével...
Monoblokkos WC-csészék – praktikus és esztétikus megoldás a fürdőszobában
A fürdőszoba kialakítása során sokszor a látványos elemek – például a csempék, a mosdó vagy a csaptelep – kerülnek előtérbe....
Dráma Csehországban, terroristák felgyújtottak egy fegyvergyárat
Súlyos tűzeset rázta meg a csehországi Pardubicét, hadiipari cégek is érintettek. Pardubice ipari övezetében egy raktárcsarnok gyulladt...
Sport
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
„Nem tudom, hányszor kell még elmondanom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt
A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.
Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt
Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.
Az idény végén visszavonul a 37-szeres magyar válogatott labdarúgó
Már az év elején meghozta döntését.
Kiderült, hogy melyik zenekart szereti a legjobban Szoboszlai Dominik – videó
Reméljük készül majd videófelvétel.
A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt
A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.
Bulvár
Laponyi Zsolt: Hivatalosan nincs kimondva, de a rendőrségnél mindenki tudja, hogy van büntetési kvóta
A rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni.
Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története
A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
Óriási csapadék éri el az országot, már tudjuk a napját a változásnak a friss időjárás-előrejelzések szerint?
Így változhat az időjárás az elkövetkező napokban Magyarországon.
Egyből hazajön a magyar híresség, ha nyer a Tisza Párt a választásokon, nagy bejelentést tett
Egyre több híresség nyilvánít politikai véleményt.
Kijöttek a legújabb felmérések: így áll most a Tisza és a Fidesz 3 héttel a választás előtt
Az ATV Híradóban az új pártfelmérésekkel foglalkoztunk.
395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton
A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog
Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
Megszületett a jogerős ítélet az ügyben.
Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Amerika teljesen kiiktatta a flottát.
A szerelők kedvencei: ezek a használt autók szinte elpusztíthatatlanok
Ha használt autót vesz az ember, akkor nagyon fontos a megbízhatóság, de akad bőven a piacon jó kocsikból.
blogmorzsák
Nyikorgó ágykeret, süppedő matrac
Milyen jogok illetnek meg problémás termék esetén?
Német márkák uralják a magyar autópiacot
De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


