Ezt olvasta már?


Fideszes nagykutyák lebuktatásáért ígér százmilliót az ördög ügyvédje

Újra életjelet adott magáról a Borkai Zsolt adriai szexorgiáját leleplező Ördög Ügyvédje – írja a Népszava.


hirdetés

 

A rejtélyes illető péntek reggeli Facebook-posztjában azt írta, bár a hatóságok kitartóan kutatnak utána, ő nem bujkál, ott állt az elmúlt időszak legnagyobb botrányainak kirobbantása mögött. Ezt követően azzal folytatta, az elmúlt egy évben összegyűjtött száz millió forint készpénzt, amit az a személy kap meg, aki segít egyértelmű bizonyítékokkal lebuktatni elsősorban Szijjártó Pétert, Rogán Antalt. De jöhet más fideszes nagykutya is.

„Orbánra vonatkozó adatoktól sem fogok megijedni. A titkodat, hogy hozzám fordultál, minden körülmények között, akár az életem árán is megvédem!"

Ezt követően, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) „becsületes" munkatársaihoz fordult, jelezve, tőlük „az orosz és kínai vakcinákra vonatkozó valódi értékelő jelentéseket" szeretné megkapni. „Nyilvánosságra hozom, hogy külsősök készítették őket. A vakcinák beszerzésére adott pénz útja is tartogat számos meglepetést." – fogalmazott.

„Kormányváltás esetén azt is el fogom tudni intézni, hogy amennyiben a fideszes gazembereket lebuktató személy tettestárs vagy bűnsegéd volt, büntetlenséget kap. Elintézem, hiszen én vagyok az ördög ügyvédje" – zárta bejegyzését az ismeretlen.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Növeli az oltóanyag-termelését a Pfizer

Növelni fogja oltóanyag-termelését az amerikai Pfizer. A lépésnek köszönhetően a cég tíz százalékkal több vakcinával képes...

6 tipp, ami minden idegesítő szemeteszsák-problémát megold

A szeméttel csak a baj van, állandóan le kell vinni, ki kell cserélni, a zsák beleragad a kukába, kiszakad, és akkor még nem is...

Nagyot drágulhat a lakásfelújítás

A vállalkozások az idén ? derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége ÉVOSZ) friss felméréséből ? az anyagmentes...

A szépségkirálynő meztelenül Instázik, és még ennél is meredekebb infókat árult el magáról

Otthoni barnításra szántad el magad, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá? Nyugi, itt a segítség!

Legkevesebb húszan haltak meg a legutóbbi busztragédiában Egyiptomban

Legkevesebb húsz áldozatról tudni, akik meghaltak egy egyiptomi busztragédiában, amely egy teherautó előzése következtében történt.

Máris megvannak a fagy áldozatai: idén is alig lesz barack a fákon

A húsvét utáni, éjszakai fagyokkal is járó lehűlés szinte bizonyosan jelentős károkat okozott a kajszi- és az...

A napenergia és a hidrogén új lehetőséget nyithat a magyar mezőgazdaság előtt

A hidrogén földgázhálózatba és a földgázba való bekeverésének átmeneti megoldásként való elismerésére sürgette 94 energia- és...

Brutális fordulat: mától ismét beköszönt a tél

Van egy rossz hírünk mindazok számára, akik arra számítottak, hogy velünk marad a tavaszias idő.

Aggasztó adatok: Egyre fiatalabbakat támad meg a helyi vírusvariáns Brazíliában

Egyre inkább a 40 évesnél fiatalabbakat támadja meg Brazíliában a koronavírus helyileg kialakult variánsa - áll a Brazil Intenzív...

Huszonkét év börtönt kapott a teherautó-sofőr, aki elgázolt 4 rendőrt Ausztráliában

Kábítószer hatása alatt volt, amikor a baleset történt.

Lassan 60 éves a Scooter frontembere, de 30-nak néz ki - Videó

H.P. Baxxter vagy vámpír, vagy megtalálta az örök fiatalság kulcsát, mert nem öregszik. És ez nem költői túlzás.

Már nagyobb arányban fertőzöttek a 40 év alattiak Brazíliában

Egyre inkább a 40 évesnél fiatalabbakat támadja meg Brazíliában a koronavírus helyileg kialakult variánsa - áll a Brazil Intenzív...

Sport

A felismerhetetlenségig összeverték a szexi női sportolót

Ebaine B. arcát csak az erős idegzetűek nézzék meg.

Botrány lett Ibrahimovic ebédjéből Olaszországban - kép

A svéd támadó a korlátozások ellenére egy étteremben borozgatott a barátaival.

Meghalt az MTK kupagyőztes focistája

Strasszer László védekező középpályás a hazai élvonalban 124 mérkőzésen szerepelt.

Meztelenül is megmutatta szexi külsejét az olasz focicsapat nagymellű keresztanyja - képek

Nem csoda, hogy a gyönyörű modellnek milliós rajongótábora van.

"Nem én hoztam szégyent Magyarországra."

A 42 éves versenyző reagált.

Búcsútanács az edzőtől: Meg kell szabadulni Cristiano Ronaldótól!

Nem Massimiliano Allegri az első, aki ezt mondja.

Pár hónapja még BL-esélyesként beszéltünk róluk, most viszont...

Alábbhagyott a kezdeti lendület, pocsék szériában vannak a liverpooliak.

Ezt már Simeone sem bírta idegekkel, de Koeman is fogta a fejét

Egyértelműen a Real Madrid a legnagyobb nyertese a La Liga 30. fordulójának, tudják ezt a rivális menedzserek is.

Sidi Péter: Nem én hoztam szégyent Magyarországra

A 42 éves versenyző szerint nem pocskondiázza sem versenyzőtársait, sem másokat.

A Magyar Sportlövő Szövetség elnöke reagált Sidi Péter nyilatkozatára

Nagy György vádaskodás helyett inkább a tényekre szeretne hagyatkozni.

0

Bulvár

A fideszesek sem értenek egyet Orbán döntéseivel

A felmérésből az is kiderült, hogy minden korcsoportban elégedetlenek az emberek a kormány totál elbaltázott válságkezelésével, a 18 évesektől egészen a nyugdíjasokig. 

90 éves a ruha, ami idén nyáron tarolni fog

Ha szereted a sejtelmes ruhadarabokat és mutatnál magadból egy kis ˝bőrt˝, de nem akarsz túl kihívó sem lenni, akkor a hátul kivágott ruhákat neked találták ki.

Gyászol a Vígszínház

Pusztaházi Péter 25 éve dolgozott az intézményben, ő készítette az előadásokhoz szükséges speciális effekteket. 67 évesen halt meg.

Bejutott egy budapesti kórház Covid-intenzív osztályára a Forbes magazin

A lap online kiadása egy nappal azután jutott be egy osztályra, hogy a kormányzat elutasította 28 lap, televízió és internetes portál ez irányú kérését.

Karambolozott Harsányi Levente, rendőrt is hívtak

Be kellett ülnie a rendőr mellé.

Ezekben az esetekben nem kell fizetni, ha megbüntetik gyorshajtás miatt

Mutatjuk, mikor mentesülhet a büntetés befizetése alól.

Meghalt a magyar politikus, nem élte túl a koronavírus-fertőzést

Koronavírus-fertőzésben elhunyt Lövei Csaba, aki egyben tanár és nyíregyházi önkormányzati képviselő volt, a Szövetségben Nyíregyházáért ellenzéki frakció tagja. Lövei Csaba a rendszerváltás óta politizált

Szél Bernadett: A fideszesek annyira szégyenlik tettüket, hogy meg se mertek szólalni

Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs törvényjavaslattal próbálták elérni, hogy a posta júliustól is tovább kézbesítse majd a napilapokat. A fideszesek csak lapítottak.

Fontos bejelentés érkezett az oltásról, tízezreket érint

Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkár

A férfi elvitte a feleségét és a babáját a kórházba, elaludt a padlón, majd hőssé vált

A képen Joe Duncan látható, amint elalszik a kórház padlóján (és a gyerek hordozószékében), miközben a feleségével és a kisbabájukkal az orvosi kivizsgálás eredményére vár. A fotó virálissá vált az interne

blogmorzsák

Salvador Dali hamutartói és az indiai elefánt

Az Air India egykoron nemcsak a fedélzeten lévő luxussal, hanem egzotikus ajándékokkal is kényeztette a prémium utasait.

Két tűz közé kerültek a német zöldek

A pártnak elemi érdeke, hogy növelje szavazói számát.

Elképesztő motor lehetne ez a Bugatti

A megálmodott futurisztikus csodamotor kenterbe verne mindenkit gyorsaságban, ráadásul teljesen egyedi a külseje is.

Már nem a sírva nevetős emoji a legnépszerűbb

Az új király hasonló ugyan, de a nevetés helyett csak a sírás maradt.

Itt töltötte utolsó éveit Fülöp herceg

A 99 éves korában elhunyt Fülöp herceg utolsó éveit vidéken, viszonylag szerény körülmények között töltötte.

Megfogadják-e az orvosok a mesterséges intelligencia tanácsait?

Egyesek szkeptikusak velük szemben, mások szinte mindent elhisznek nekik – mindkét megközelítés hibákhoz vezethet.

A bütyök leggyakoribb okai és a megoldás ellene

Fájdalmas bütyöktől, görbe lábujjaktól szenvedsz? Így számolj le a kínokkal!

A 20+1 legjobb kínai kütyü 5000 alatt EU raktárból

Itt vannak újra az olcsó, de hasznos és használható kínai kütyük, a legjobbak áprilisban!

Mit csinál a Momentum, és miért?

Machiavelli vagy Jú­dás nyomdo­kain? Vagy mindket­tőén?

Dobrev Klára csapdája

Az internet népétől is csak arra futja, hogy áradozzon a puritán politikusokról, amilyennek Ylva Johanssont lefestik.

Ezek a fürdőruhák a múltat idézik

A kilencvenes éveket idézik, de jó, hogy nincsenek túlgondolva a dresszek.

Miért ennyire bonyolult az afganisztáni kivonulás?

A Biden-adminisztrációnak több szempontot is figyelembe kell venni a döntés mérlegelésekor.

0