Ezt olvasta már?

A napokban érkeznek az emelt pedagógusbérek

A napokban utalják a pedagógusoknak az átlagosan 10 százalékkal megemelt fizetésüket, ami a harmadik 10 százalékos béremelés 2020 óta - tudatta a Belügyminisztériu...


Fiktív diákok után oktatási normatívát igénybe vevő alapítvány vezetője állt bíróság elé Szegeden

A vádirat szerint éveken át, összesen több mint százmillió forintnyi oktatási normatívát vett igénybe nem létező diákok után egy alapítvány, a civil szervezetet vezető férfi pere kedden kezdődött a Szegedi Törvényszéken.


hirdetés

A férfit üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.

A több mint 36 ezer oldalnyi nyomozati irat alapján Szegeden 2001-ben hoztak létre egy alapítványt szociálisan és mentálisan hátrányos helyzetű fiatalok felkarolására. A civil szervezet a következő évtől egy középiskolát működtetett, majd néhány év után egy újabb gimnáziumot alapított. A vádirat szerint azonban az intézmények olyan tanulók után is normatív támogatásokat vettek igénybe, akik nem álltak tanulói jogviszonyban az iskolákkal, illetve beiratkoztak ugyan, de nem látogatták az órákat.

Az oktatási intézmény vezetői olyan utasítást adtak a tanároknak, hogy a hiányzó tanulóknak félévente legalább két érdemjegyet kell adni, és ha nem jelennek meg a számonkérésen sem, akkor elégtelen osztályzatot kell beírni. 2012. január 1-jétől 2014. szeptember 5-ig a jogosulatlan normatív támogatás igénybevételével így 112 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A kár nem térült meg.

A szabályok szerint a a fenntartó alapítványnak félévente kellett jeleznie a tanulói létszámot az államkincstár felé, majd az időszak végeztével elszámolás készült. Ha azonban év közben a diáklétszám 10 százaléknál nagyobb mértékben csökkent, azt 8 napon belül jelenteni kellett.

A dokumentációkat általában az alapítvány egy alkalmazottja készítette el, azokat az igazgatók, illetve igazgatóhelyettesek írták alá, majd a kuratórium elnöke nyújtotta be.

A férfi a bíróság előtt tagadta bűnösségét, és hangsúlyozta a normatíva igénylésével és elszámolásával kapcsolatos dokumentumokat mindvégig az iskolákban készítették el, mert az ahhoz szükséges tanügyi dokumentáció ott állt rendelkezésre. Az operatív munkában az alapítvány nem vett részt.

Az utolsó időszakban már tizenkét megyében harminc telephelye volt a két iskolának, a helyben bérelt tantermekben folyt a gimnáziumi oktatás és a többféle szakmai képzés. Az államkincstár ellenőrzései megállapították, hogy a normatíva igénylések összhangban álltak a tanügyi dokumentációkkal, és a kapott támogatásokat azok céljainak megfelelően használták fel. 2014 őszén felfüggesztették az állami normatíva folyósítását, ezért 2015 elején az iskolák befejezték tevékenységüket - mondta a vádlott az előkészítő ülésen.

A szabálytalanságok idején az iskolákat vezető pedagógusokat, illetve az adminisztrációt készítő alkalmazottat bűnsegédként elkövetett bűncselekményekkel vádolják. Az ügyészség az előkészítő ülés előtt három bűnösségét beismerő vádlottal egyezséget kötött, ők elfogadták a velük szemben indítványozott felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását. Egy vádlott pedig a törvényszék előtt ismerte el bűnösségét, és mondott le a tárgyalás jogáról.

A törvényszék azonban két vádlott esetében is megtagadta az egyesség jóváhagyását, illetve a bűnösséget elismerő nyilatkozat elfogadását, mert korábbi vallomásaik és a bíróság előtt általuk mondottak ellentétben álltak azzal. A pedagógusok azt mondták, nem voltak tisztában azzal, hogy a dokumentumok valótlan adatokat tartalmaznak.

Gaudi Tibor tanácsvezető bíró a döntés indoklásakor kifejtette, a törvényszék tisztában van azzal, hogy a hosszú ideje tartó büntetőeljárás rendkívüli lelki terhet ró a vádlottakra, és akár még a büntetést is vállalják annak érdekében, hogy az véget érjen, a beismerés azonban csak akkor fogadható el, ha az egyértelmű.

A törvényszék valamennyi vádlott esetében a - várhatóan hosszú - tárgyalássorozatot követően hoz ítéletet.

 







0
0

hírek innen, onnan

Kipróbáltuk Volvo 300 km hatótávú nyergesvontatóját

Egy csomó dízel helyére bármikor megkötések nélkül betehető lenne.

Ki az a Mike White és miért emlegeti a fél világ a nevét?

Mike White régi motoros a filmszakmában, mégis csak a Fehér Lótusz sikere óta kezdik kapiskálni a nevét.

Pokoli vihar csap le ma este Magyarországra: ezeken a helyeken lesz a legdurvább a helyzet

A Magyar Közút arra figyelmeztet, hogy csak akkor induljanak el az autósok a következő napokban, ha nem tudják elhalasztani utazásukat.

Mit szólna, ha kenderbetonnal építhetné fel az otthonát?

A kenderből készült beton kiválthatná a hagyományos téglákat és más építőanyagokat.

MKB: soft-landing szecenárióban bíznak a piacok

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

Szakértő válaszol minden kérdésre, amit a tudni akartál a gél lakkról

Egyértelmű, hogy ha tartósság szempontjából hasonlítjuk össze a körömlakkot és a gél lakkot, a gél lakk viszi a pálmát. De vajon mi...

Látványos klipet forgattak a turbós quattro Trabantról

Nem először láthatod a Playeren ezt a dögös Trabantot, aminek a karosszériája alá egy Audi TT hajtásláncát rejtették, és jelenleg 370...

Sikeresen tesztelte új csodafegyverét az Egyesült Államok

Ötször gyorsabb a hangsebességnél.

Szijjártó Péter cselekedésre szólította fel az Európai Bizottságot

„A kormány mindig is fizikai, nem pedig politikai vagy ideológiai kérdésként tekintett az energiaellátásra.”

Az új brazil elnök szerint egyértelmű, hogy Bolsonaro szervezte meg a január 8-i zavargásokat

Lula szerint Bolsonaro szervezte a kongresszus, az elnöki hivatal és a bíróság megtámadását.

Sport

Újabb hatalmas fordulat történt Hosszú Katinka életében

A szentendrei uszoda egyik alkalmazottja megdöbbentő információkat árult el az úszónőről.

Parádézott a kapusa, de nagy csatában kiesett a Fradi a Magyar Kupából

A kiélezett mérkőzés hajrájában a Tatabánya pontossága továbbjutást ért.

Dzsudzsák Balázs nagykövet lett

A 109-szeres válogatott szélső nagy feladatot kapott.

Így fogadta Dárdai Pál családja a Hertha sportigazgatójának kirúgását

Különösen pikáns részletre lett figyelmes egy berlini lap.

Újabb hatalmas pofont kapott a börtönben lévő Dani Alves

Megdöbbentő részletek derültek ki a korábbi csapata és közte fennállt szerződéssel kapcsolatban.

Gisele Bündchen úgy üzent Tom Bradynek, ahogy nagyon kevés exfeleség tenné

A hétszeres NFL-bajnok irányító szerdán jelentette be visszavonulását.

Nekiment a csíkszeredai csapatnak a román jégkorongszövetség: „Romániában vagyunk, nem Magyarországon”

A román bajnokság szabotálásával vádolják a székelyföldi klubot.

Nem az a kérdés, felhívják-e Dárdait Berlinből, csak az, ki teszi meg

Ismét hullámvölgyben a Bayern, hullámsírban a Hertha Berlin.

Elképesztő fordulat a Manchester United nemi erőszakkal vádolt focistájának ügyében

Több mint egy éve nem lépett pályára a tehetséges támadó.

Távozik az ETO 235. NB I-es meccsel rendelkező játékosa

Az NB II nyolcadik helyén álló ETO FC Győr hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozik a klubtól a […] A Távozik az ETO 235. NB I-es meccsel rendelkező játékosa bejegyzés először n

Halálos verekedés történt egy amerikai kosármeccsen - videó

A hatvanéves férfi a kórházban belehalt a sérüléseibe.

0

Bulvár

40-50 éve betiltott vegyszerekkel permetezett kukorica ömlik Magyarországra Záhonynál

Naponta akár hat vasúti szerelvényen érkezik az ukrán gabona Magyarországra. Ennek megtermesztésénél olyan vegyszereket használtak, amit az EU belső piacán tilos.

Hagyta az apa, hogy a fia a mobiljával játsszon: amikor később csengettek, elakadt a szava - Fotók

Kisgyermekes szülők számára ez egy kötelező történet: Keith Stonehouse egy életre megtanulta a leckét, amit a 6 éves fiának köszönhet. Pedig csak a mobilját adta neki oda.

Így néz ki a kíméletlen sertésmogul, Moldován András álomszép felesége, aki semmiben sem hallgat a férjére

Moldován András felesége egy káprázatos, sikeres nő, aki egyáltalán nem akar megfelelni a férjének.

Román régészek találhatták meg Attila sírját

Egy olasz régészeti portál közölte a rendkívüli felfedezést: valószínűleg Attila, „az Isten ostora” sírját találták meg Romániában.

Most jött a hír: vissza nem térítendő támogatást kapnak a kisgyermekes családok

Jó hír a kisgyermekes családoknak: újabb ajándékpénz jön.

Amit Vilmos herceg tette Katalinnal arra nincs mentség

Hát, most biztosan nem lennénk Vilmos herceg helyében.

Újabb hatalmas fordulat történt Hosszú Katinka életében

A szentendrei uszoda egyik alkalmazottja megdöbbentő információkat árult el az úszónőről.

Hókáosz Ausztriában: aki teheti, ne induljon útnak

A heves havazás akadályokat okozott Ausztria szerte csütörtök reggel. Sok úton kötelező a hólánc. Az ÖAMTC jelentése szerint az arlbergi gyorsforgalmi út (S16), a Mühlviertler Straße (B310) Freistadt körzetében, a

„A 18 éves unokahúgom állandóan bugyiban mászkál előttem” – panaszkodik egy férfi, és igaza van

Egy bizonyos életkor után meg kellene jelennie a szégyenlősségnek.

Ijesztő felfedezés: rettegett, halálos betegséghez vezethet a D-vitamin-hiány

Világszerte robbanásszerűen nő az esetek száma. Mi van a háttérben?

blogmorzsák

A bombázóból szürke asszonyt csináltak

Elcsúfították a topmodellt a Vogue címlapon?

Jövőbemutató VW-tanulmány: ID.7

Bemutatták az új koncepciómodellt, és már azt is tudni, mikor kezdik el a sorozatgyártást.

Itt az egyik legolcsóbb napelemes lámpa: otthonra, cégeknek is jó

Zseni találmány, hogy takarékosan, nagy erővel világíts kültéren.

Nem értjük, mi bűzlik Dániában?

Filmajánló extrákkal: A Borgen őszintén megmutatja, ténylegesen mi zajlik a korrupciós lista élén tanyázó országban?

0