Gázából elindított rakéta csapódott be az övezettől negyven kilométerre lévő Beér-Sevában
A Gázai övezetből elindított rakéta csapódott be szerda hajnalban Izrael területén, a palesztin övezettől negyven kilométerre keletre lévő Beér-Sevában - jelentette a Jediót Ahronót című lap online változata, a ynet.
Válaszul az izraeli hadsereg légiereje nyolc célpontot támadott a palesztin övezetben. A légicsapásban az övezet déli részén, Rafahnál hárman megsebesültek egy katonai támaszponton.
A palesztin rakéta egy lakóház udvarán csapódott be anyagi károkat okozva, de emberéletet nem követelt. A mentőszolgálatnak öt sérültet kellett ellátnia a támadás miatt, köztük egy sokkos állapotba került anyát és három gyerekét.
Az izraeli hadsereg szerint két rakétát lőttek ki hajnalban a palesztin övezetből, de az egyik a tengerbe csapódott.
Beér-Sevában megszólaltak a szirénák, de miután Izrael soha nem számított arra, hogy ezt az országrészt is érheti rakétatámadás, nem telepített a város köré a Vaskupola nevű légvédelmi rendszer elhárító rakétáiból, ezért itt nem léphetett működésbe a másutt működő elhárítás.
A szerda hajnali rakétatámadás jelentősen növeli a feszültséget az izraeli-palesztin viszonyban. Avigdor Liberman védelmi miniszter egy nagyobb katonai akcióval fenyegette meg kedden az övezetet uraló radikális iszlamista Hamászt, ha tovább folytatja az erőszakcselekményeket Izrael ellen. Szerdán rendkívüli kormányülés várható Jeruzsálemben.
A Gázától izraeli mércével igen távoli Beér-Seva felé a 2015-ös Erős szikla hadművelet óta csak kétszer lőttek rakétát az övezetből, noha a hadművelet során számos rakétatámadás érte a Negev sivatagban lévő várost.
hírek innen, onnan
Légi-katasztrófa történt – nincsenek túlélők, mindenki meghalt a gépen
Két férfi vesztette életét, amikor egy Cirrus SR20 típusú kisrepülőgép mezőgazdasági területre zuhant Greater Manchester térségében...
Súlyos: 46 fokos pokoli hőség jöhet 2026. nyarán. A magyar szakértők már nem kertelnek
Erre már most készülj fel!
Fa dőlt a felsővezetékre Komáromnál, egy Railjet és egy tehervonat áramszedője is megsérült
Egy szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat. Nagy késésekre kell számítani.
Elfogyott a türelem: bíróság elé viszik Budapest ügyét
Másfél év alatt sem sikerült a „Karácsony–Tisza koalíciónak” főpolgármester-helyettest választania, ezért nem várhatunk tovább,...
Pöröllyel álltak neki egy londoni ékszerüzlet kirablásának fényes nappal - videó
Maszkos rablók törték be az ablakot Nyugat-Londonban, majd egy táska ékszerrel elsétáltak, mintha mi sem történt volna.
Sziget: megérkeztek az újabb nevek
A zenei műfajokon átívelő több, mint negyven új fellépő között látható - többek mellett - a legnagyobb rockfesztiválok headliner...
Dévényi Tibor megtörte a csendet, először szólalt meg Fenyő Miklós halála után
Egy generáció ikonja nincs köztünk. Ha a hosszú haj és a farmernadrág lázadás volt, akkor Fenyő Miklós igazi forradalmár volt. A...
"Cigány orvos, cigány ügyvéd, sikeres vállalkozók." - G.w.M szerint rengeteg területen el tudnak helyezkedni a hazai romák
Külön gratulált Gáspár Evelinnek is.
A techcégek miatt estek a tőzsdék
Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások,...
Turbóra kapcsolja az emésztést, kipucolja a vastagbelet, leégeti a hasi zsírt ez az őszi gyümölcs
Turbóra kapcsolja az emésztést és leégeti a hasi zsírt: ezek az őszi gyümölcsök csodát tesznek a testtel!
Fiala János: Reklamációt a pénztártól való távozás után is elfogadunk!
Miért ajánlotta fel Bródy János az egyik dalát a Magyar Kétfarkú Kutyapárt kampányhimnuszának, és mit reagált erre az MKKP...
A Tisza győzelmében és utána gazdasági növekedésben bíznak a külföldi befektetők
A Bloomberg szerint a befektetők kormányváltás esetén nagy növekedésre számítanak Magyarországon, ha pedig mégis maradnak Orbánék,...
Sport
Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?
Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.
Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán
Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.
Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe
A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.
Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak
Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.
Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el
A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?
Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence
Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.
Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?
A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.
Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott
Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.
Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett
A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.
Pető: "Az a játékos lőtte a győztes gólt, akit ki kellett volna állítani"; Feczkó a kispesti kapufát dicsérte - NB II-es értékelések
Edzői értékelések a Budapest Honvéd-Videoton FC Fehérvár NB II-es mérkőzést követően.
Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják
Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.
Bosszút állt a korábbi Real Madrid-aranylabdás, a legnagyobb riválishoz szerződött
Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.
Bulvár
Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban
Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.
Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez
Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.
Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele
Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.
Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket
A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.
Melania akkorát virított, hogy Trump is csak nézett
Az Amazon Melania Trump életéről szóló dokumentumfilmje 7 millió dolláros amerikai nyitóbevételt ért el, ami több mint egy évtizede a legerősebb dokumentumfilmes rajt, miközben a produkció rendkívül magas költsé
Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak
Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte
Epstein botrány: lekurvázták Palvin Barbit és Mihalik Enikőt a magyarok
Napok óta Jeffrey Epstein botrányától hangos a nagyvilág és a hazi sajtó. Mint ismert, a felső tízezer szégyentelen milliárdos kerítője, drogdílere, a pedofil Jeffrey Epstein kiskorúakat is futtatott. Az egy milli
Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes
Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy egri lelkészt
A károsultak száma több tucat, a kárösszeg pedig akár az egymilliárd forintot is megközelítheti.
Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára
Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.
Jöhet a szigorítás a kávénál, csak így lehet kapni a jövőben
Jelentősen szigorodhat a kávék és a pótkávék szabályozása Magyarországon.
Gyászol Jeszenszky Zsolt, szívszorító beszédet mondott a műsorvezető
Megható üzenetet tett közzé a műsorvezető.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


