Gesztenyeünnepre készülnek a Vas megyei Velemben
A hét végén ismét megrendezik a hagyományos gesztenyeünnepet a Vas megyei Velemben.
A szervezők tájékoztatása szerint szombat délelőtt 10 órától népi kézműves mesterségeket mutatnak be a Velemi Stúdió Népművészeti Egyesület és a Vas Megye Népművészetéért Egyesület kézművesei, majd vásár, szabadtéri gesztenyesütés, gesztenyés ételeket felvonultató gasztronómiai bemutató kezdődik.
A nagyszínpadon és az utcaszínpadon különböző kulturális és szórakoztató programok váltják egymást, fellép az Ungaresca táncegyüttes, a Boglya zenekar, a celldömölki Soltis Lajos Színház és a Viva Bacchus Énekegyüttes. Délután langaléta garabonciások veszik át a terepet, Nagy Bandó András pedig interaktív verses műsorral szórakoztatja az érdeklődőket.
Vasárnap hasonló módon ismétlődnek a programok, délután fél egykor kihirdetik a gesztenyés sütemények versenyének eredményét, fél kettőkor a Roskilde Garden dán ifjúsági fúvószenekar menet és térzenéjét hallgathatják meg az érdeklődők, a programok sorát délután öt órakor a Gencsapáti Hagyományőrző Táncegyüttes és a Boglya Népzenei Együttes műsora zárja.
A korábbi éveknek megfelelően az autósok csak Velem község határáig közlekedhetnek autóikkal, onnan gyalogosan vagy kisbuszokkal juthatnak el a rendezvény helyszínére.
mti

- Szán helyett vonaton érkezett a Mikulás
- Az IH Rendezvényközpont decemberi programja
- Kiscsillag Szeged felett
- Múzeumok őszi éjszakája - Különleges programok Szegeden
- Ludas étkek és újborok a skanzen Márton-napi fesztiválján
- Dísztárgyak, plasztikák, reliefek a XXII. Őszi Kerámia Tárlaton
- Budavári Őszbúcsúztató Éjszakák a hétvégén
- Háromnapos Gardafesztivál Tihanyban
- Tíz nappal tovább látható a Csontváry-tárlat Szegeden
- Kigyulladt egy raktárépület Szegeden
- „Megáll az AIDS, ha Te is úgy akarod”
- Szakpszichológus elemzi Csontváryt Szegeden
- Bőrre menő veszélyek a strandokon
- Hétfőn Budapesten tárgyal a szerb kormányfő
- Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
- Mesés programokkal várja a gyerekeket a hétvégi Magyar Mese Ünnepe
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Kinyithat a balatonfüredi Sundance Park
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

