Ezt olvasta már?


Globális együttműködésbe kezdenek a magyar nyelven is dolgozó jogászok

A határon túli magyarság egyik kiemelt fontosságú kulturális és közéleti eseményén, a Kolozsvári Magyar Napokon mutatják be a szervezők a Kárpát Jogi Network elnevezésű kezdeményezést. A bemutatkozó rendezvény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

A Kárpát Jogi Network a magyar nemzetiségű és magyar nyelven is dolgozó jogászok globális együttműködése kíván lenni, annak érdekében, hogy az azonos nyelv, azonos kultúra és azonos életérzés természetes alapja legyen egy olyan kapcsolati hálónak, amelyben az ugyanazon szakmát űző szakemberek tapasztalataikat, szakértelmüket megoszthatják egymás között, segíthetik egymást konkrét ügyekben, vagy kialakíthatnak közös jogi álláspontot olyan kérdésekben, amelyben mindannyian vagy többen érintettek vagyunk.

A magyar jogászok között a határokon átnyúló együttműködés hozzájárulhat ahhoz is, hogy olyan magyar jogi kultúra alakuljon ki, amely a társadalom minden rétegét átfogva hozzájárulhat a magyarság megerősödéséhez és a nemzeti identitás megtartásához.

Ezt a célkitűzést tükrözi szlogenünk is: "Közös nyelv, közös szakma, közvetlen kapcsolat!"

 

MTI OS

(Lapunk az OS-be beadott közleményeket változtatás nélkül jelenteti meg, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő, a közleményt kiadó a felelős. A közlemények tartalma nem a szerkesztőség véleményét tükrözi.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Bebizonyosodott a tinédzser tragédiája a Pentele-híd közelében

Többnapos keresés után holtan találták meg a 19 éves előszállási Fülöp Istvánt, aki június 9-én tűnt el otthonából.

Szakított a TV2 szerelmespárja, megszólalt az eljegyzés felbontásáról és a kisbabáról a vőlegény: "Mélyponton voltam, depressziós lettem"

Öt év után véget ért A Kísértés című műsor egyik legismertebb párjának, Inge és Lóri kapcsolatának története. A TV2...

Így néz most ki Gesztesi Károly fia, Márkó – kiköpött édesapja és a tehetségét is örökölte

Döbbenetes a hasonlóság Gesztesi Károly és fia között. Gesztesi Márkó az évek múlásával egyre jobban hasonlít imádott édesapjára,...

Amit tönkretett a turizmus és amit nem tudott - három hét Japánban

Japán a teljes érthetetlenségével szippantja be a turistát az első másodpercben, amin még az sem tud rontani, hogy a sáska típusú...

Növényház és hidropónia szubtrópusi környezetben: Vietnám modernizál

Észak-Vietnámban a sok eső és pára, az özönvízszerű esőzések és a tájfunok jelentik a legnagyobb termelési kihívást. Emellett...

Orbán: Van igazi miniszterelnök, üldözze azt!

A tisztújító kongresszus után sörözni mentek a fideszesek, ahol végre előkerült Lázár János is.

A saját dolgozói égetik szénné egy ismert céget – Belső Slack-csatornán kap hideget-meleget a céges AI

Az Amazon alkalmazottai belső Slack-csatornán viccelődnek és panaszkodnak a vállalat mesterséges intelligenciára épülő...

Igazi rémálom: itt az egyelőre legyőzhetetlen számítógépes féreg, amit AI vezérel

Kapóra jöhetett sok hackernek a mesterséges intelligencia tudása, hasznos „segítőre” leltek benne. Azonban mi történik, ha maga az AI...

A Pokoli Kilátás Fenséges Panorámája

A Dante’s View a Death Valley Nemzeti Park egyik legszebb kilátópontja, amely egy 1669 méter magas hegygerincről nyújt lélegzetelállító...

„Semmi kedvem megváltozni” – így nézett szembe a NER bukásával a Fidesz

A párt kongresszusán néhány kemény kritika is elhangzott, de Orbán Viktor újraválasztása után egyértelművé tette: a megújulást úgy...

Így akadályozta meg Arnold Schwarzenegger a Predator romantikus mellékszálát

Arnold Schwarzenegger elutasította a stúdió kérését, amely szerelmi szálat erőltetett volna a Predatorba.

Te észrevetted? Zseniális jelzést rejtettek a kocsid műszerfalára

Fontos jelzés található a kocsidban a műszerfalon, ez a jelentése.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Fertőzött felvágottat árulhatott a Lidl, azonnal visszahívják az összeset, meg ne edd!

A Lidl visszahívja a Dulano Artländer szelet egyik tételét, miután felmerült a gyanú, hogy a szalámiban Shiga‑toxint termelő E. coli baktérium lehet jelen.

0