Ezt olvasta már?

0

Gulyás István lett a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya

Gulyás Istvánt nevezték ki a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára szerdán, segítője a játékosként világbajnok spanyol José María Rodríguez Vaquero lesz.


hirdetés

A magyar szövetség sajtótájékoztatóján Nagy László alelnök elmondta, hogy Gulyás szerződése a 2022 januárjában sorra kerülő magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság végéig szól.

Az 51 éves egykori irányító 1984-től 1999-ig a Veszprém játékosaként egyaránt kilencszer nyert bajnoki címet és Magyar Kupát, 1992-ben tagja volt a KEK-győztes csapatnak - további két alkalommal szerepelt a sorozat döntőjében -, 1995-ben pedig az év legjobb játékosának választották Magyarországon. A válogatottban 84 találkozón 145 gólt szerzett.

Vezetőedzőként dolgozott Ausztriában, Kuvaitban, majd Dunaújvárosban, Vácon, illetve Gyöngyösön. Tavaly októberben Ljubomir Vranjes menesztését követően a Veszprém megbízott vezetőedzője lett, majd az idény végéig a klub sportigazgatójaként tevékenykedett.

"Ilyen felkérésre butaság lenne nemet mondani, számomra ez nem is volt kérdés. Olyan stábot állítottunk össze, amely eredményes lesz, olyan emberekkel vesszünk körbe magunkat, akik a saját területükön profik" - mondta Gulyás.

Az új kapitány a jövő januári osztrák, norvég, svéd közös rendezésű Európa-bajnokságról elmondta, egy hajszálnyi esélye még van a csapatnak az olimpiai kvalifikációs sorozatban, ezt igyekeznek kihasználni, és azért is szeretnének minél jobban szerepelni, hogy kedvező helyzetbe kerüljenek a világbajnoki selejtező sorsolása előtt.

A szinte napra pontosan fél év múlva kezdődő tornán a magyarok a malmői E csoportban sorrendben Oroszországgal, az olimpiai és világbajnok Dániával, valamint Izlanddal találkoznak.

Nagy László alelnök elmondta, igyekeztek főállású, lehetőleg magyar szövetségi kapitányt találni, és ez Gulyás István személyében sikerült is. Az erőnléti edző a norvég Tord Ellingsen lesz, aki korábban már dolgozott a magyar női válogatottnál.

"Én is ott leszek minden felkészülésen, minden edzésen, minden mérkőzésen, és igyekszem segíteni a szakmai stáb és a játékosok munkáját" - tette hozzá a június elején visszavonult Nagy László, aki a meccseken a kispadon foglal majd helyet.

A korábbi világklasszis jobbátlövő szerint a csapategység és a stabilitás kialakítása, az önbizalom és az erőnlét fejlesztése, a taktikai elemek bővítése és a jobb helyzetkihasználás elősegítése az új szakmai stáb legfontosabb feladata.

A 39 éves spanyol irányító, José María Rodríguez Vaquero - sportági becenevén Chema Rodríguez - idén nyáron vonult vissza, ez az első edzői megbízatása. Profi pályafutását 1999-ben a BM Valladolid csapatában kezdte, majd a Ciudad Real, az Atlético Madrid, a Veszprém, és végül a francia USM Saran kézilabdázója volt. A Bajnokok Ligáját kétszer nyerte meg, és további négy alkalommal szerepelt a döntőben. Veszprémi színekben 2012 és 2017 között egyaránt ötszörös bajnok és Magyar Kupa-győztes, illetve kétszeres SEHA Liga-aranyérmes volt. A spanyol válogatottban több mint 120 mérkőzésen lépett pályára, 2005-ben világbajnok, később vb-bronzérmes, illetve Európa-bajnoki döntős volt.

Nagy László úgy fogalmazott, Chema Rodríguez a spanyol gondolkodásmódot képviseli a szakmai stábban, már Veszprémben is ő volt az edző "meghosszabbított keze", van érzéke a feladathoz.

Tavaly november óta a Csoknyai István, Vladan Matics páros irányította a válogatottat, amely a vezetésükkel öt győzelemmel és egy döntetlennel zárta az Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

Szövetségi kapitányok az elmúlt húsz évben:

1999-2001: Hajdu János

2001-2008: Skaliczki László

2008-2009: Hajdu János

2009-2010: Csoknyai István

2010-2014: Mocsai Lajos

2014-2016: Talant Dujshebaev

2016-2017: Javier Sabaté

2017-2018: Ljubomir Vranjes

2018-2019: Csoknyai István és Vladan Matics

2019-től: Gulyás István







0
0
0

hírek innen, onnan

Kenderesi Tamás szétúszással döntős 200 méter pillangón

13 századdal előbb csapott célba bolgár ellenfelénél.

Az ENSZ a szíriai polgári célpontok elleni támadások leállítását követeli

A hétfői bombázásban legalább 66 civil halt meg.

Keményen beszóltak Király Viktor barátnőjének

Mellei miatt támadják a modellként dolgozó Virág Anitát. Az énekes párja nem bírta tovább a kritikákat, és visszaszólt.

Park a főváros szívében

Budapesti leltár 3.Aki legutóbb tizenöt éve járt a Margitszigeten, és azóta ma látogatna oda először, nem hinne a szemének: a...

Kisiklott tehervonat miatt lesz lassabb a közlekedés Százhalombattánál

A műszaki mentés végéig csak egy vágány használható.

Nem csak a bérleti díj a fontos. Buktatók és támaszok kiadóknak és bérlőknek egyaránt

Mit tegyünk, ha már eldőlt, hol kell albérletet néznie a felsőoktatásban tanuló diáknak? Ne csak az árakat nézzük, figyeljünk a...

Napi horoszkóp 2019. július 24. - Állítsd jól be a paramétereket

A Bikának ma meg akarják mondani, mit gondoljon, a Nyilas jól állítson be mindent, mielőtt elindul valamerre.

Már jobban függ a világ Kínától, mint fordítva

Hiába lassul a kínai növekedés, a gazdasági modell átalakítása jól halad: az export helyett már a belső fogyasztás húzza a...

Visszaeshet a diákok száma a nyelvvizsga követelmény miatt - Árva László írása

Már idén megjelentek olyan cikkek, amelyek arról szóltak, hogy 2020 után, amikor az egyetemi felvételi előfeltétele lesz a középfokú...

Az öltönyviselés 9 legfontosabb szabálya

Jó öltönyt választani és jól viselni egy fokkal bonyolultabb, mint leakasztani a farmert a fogasról. Viszont megéri az odafigyelést, és...

Ebben gyenge az erősebbik nem

Az átlagéletkor 2018-ban 42,5 év volt, ez a férfiakra nézve 40,3, míg a nőknél magasabb, 44,5 év.

0

Sport

Szilágyi Áron: Nevetséges, hogy egy vb-döntőben a szabálykönyvet kell mutogatni

A világklasszis vívó semmit nem fog a zsűrire, de egyelőre még nem tud felhőtlenül örülni a vb-ezüstnek. Interjú.

Vizes vb: Milák Kristóf a legjobb idővel jutott tovább, Hosszú kiesett

Kenderesi Tamás rengeteg vizet nyelt, de így is ott lesz a elődöntőben.

Ez így nem mehet tovább - Csányinak elege lett: fontos szabályváltozásokról döntött az MLSZ

Budapest Fontos szabályváltozásokról döntött a Magyar Labdarúgó-szövetség, a jövő héten kezdődő NB I-es szezonban ismét pluszdíjazással honorálják a hazai, illetve a 21 éven aluli focisták szerepeltetését. A szövetség így tulajdonképpen egy év után visszahozza a fiatalszabályt és a légiósajánlást, kisebb-nagyobb változtatásokkal.

A Bayern Münchentől jöhet a Barcelona új sztárigazolása

Az ESPN információ szerint a Barcelona ismét napirendre tűzte a Bayern München első számú ballbekkjének szerződtetését.

Szerbia nem jutott vb-elődöntőbe a férfi vízilabdatornán

A már biztos olimpiai résztvevő délszlávok búcsúja átírja a tokiói kvóták kiosztásának forgatókönyvét is.

Még a héten bejelentheti az ikon visszatérését a Barca

Komoly feladatot kaphat a csapat korábbi sztárja.

Kibrusztolta a vb-elődöntőt a Märcz-csapat is, Varga Dénes törött ujjal lőtt bombagólt

10-9-re győzte le Ausztráliát a magyar férfi vízilabda-válogatott a negyeddöntőben.

Dráma 200 gyorson: kizárták a győztest, Kozma így hetedik

Elsőre úgy tűnt, a számot a litván Danas Rapsys nyerte a kínai Szun Jang előtt, de a győztest kizárták.

Újabb botrányos vb-címet nyert a kínaiak doppingoló nemzeti hőse

Milák Kristóf félelmetes idővel, elsőként jutott a 200 pillangó döntőjébe, Kenderesire szétúszás vár.

Távozott a Barcelonától az új Messinek kikiáltott focista

A 16 éves holland csodatini sokkal több pénzt kap a PSG-től.

0

Bulvár

Ettől a 3 helyesírási hibától azonnal iskolázatlannak tűnsz

Vannak jobb és vannak gyengébb helyesírók, de olyan talán nincs, hogy valaki soha ne kövessen el egy-egy kisebb hibát, amikor szöveget ír vagy gépel. A lényeg természetesen a tartalom, de ettől még igaz, hogy ha az alábbi bakikat elköveti valaki, eléggé megnehezíti az olvasóközönségének, hogy komolyan vegyék a mondanivalóját.

Ezért ne igyuk tejjel a kávét

Kevesen tudják, de a bőr hónapról hónapra megújítja magát. Testünk legnagyobb szerve, és rengeteg fontos feladata van: véd a kórokozóktól, a környezeti hatásoktól és a fizikai behatásoktól is.

Miket látnak a szobalányok a magyar szállodákban? Megdöbbentő sztorik egy dolgozótól

Kínos helyzetekről és nehéz feladatokról mesélt egy magyar szállodai szobalány.

12 dolog, ami 40 feletti nőknél már ultraciki

40 felett egyetlen nőnek sem lehetnek az otthonában az alábbi tárgyak. Komolyan. Neked sem!

Durva széllel jön az eső, de más meglepetésre is készülj

A következő napokban a felhősebb északkeleti tájakat leszámítva kánikula várható.

Műtét előtt megfulladt a kórházban Ferenc

Felesége szerint az intézmény hibázott.

Megtalálták a fegyvert Orbánék legyőzéséhez, már el is indult a védekezés

Állítólag kikutatták a magyar kormány agytrösztjei, hogy veszélyeztetheti a Fidesz hatalmát a zöld politika megerősödése. Eközben Európa fejlettebb régióban rohamosan törnek előre a környezetvédő pártok. Úgy tűnik, a hagyományos baloldal legjobb válasza az lehet erre, ha összeolvad a zöldekkel.

Naponta két evőkanál ebből, és fénysebességgel eltűnnek a plusz kilók

Persze az egészséges táplálkozás nagyon fontos, de ez kiegészítésként tökéletes.

Ezért látunk ennyi luxusautót Budapesten

Dübörög a magyar autópiac: három év alatt másfélszeresére nőtt a kereslet az új autók iránt, amelyekből idén 160 ezer is forgalomba állhat.

Olyan lopott autót fogtak a magyar rendőrök, ami ritka, mint a fehér holló

Egész Európában alig van ilyen kocsi, résen voltak a rendőreink.

A gyakori férfiprobléma nagyjából két perc alatt letudható

Nagyon idegesítő ám az, amikor a tükörsimára vasalt zakódat elcsomagolod a bőröndödbe...

blogmorzsák

Tíz idegesítő dolog Németországban

Minden országnak van negatív oldala is. Mi az a 10 dolog, ami a leginkább zavar egy Németországban élő magyart?

A nép hangja - Gondolatok a „templomjárókról”

„A templomjárók! Őket, ha lehet, kerülöm. Ők azok, akik engem eltávolítanak a hittől.“

5 kérdés, amit tegyél fel magadnak, mielőtt felmondasz

Egy felmondás nem jelenti automatikusan azt, hogy minden jobb lesz.

Miért nem tudunk műanyagok nélkül élni?

A műanyagmentes július nevű kezdeményezésbe sokan vágtak bele lelkesen, de közülük jó néhányan buktak el.

A munkahelyi pletyka kezelése

A rossz munkahely egyik legfőbb ismérve az állandó pletyka jelenléte.

Néha trágár, néha elegáns: ez a DLRM

A banda hobbipiálós-utcazenés-csövezős-vándorlós baráti társaságból nőtte ki magát a magyar stoner-grunge szcéna meghatározó szereplőjévé.

Meddig tart még a franciák átka a Tour de France-on?

Bő három évtizede várnak már a franciák, hogy honfitársuk megnyerje hazájuk háromhetes körversenyét. Elérkezett az idő?

Vége az adásszünetnek! – televíziózás 1989-ben

A Magyar Televízió és a hazai televízi­ó­zás különös, páratlan időszakát élte meg 1989-ben. Végleg vége az adásszünetnek!

Mire elég a tanári fizetés?

Szerény összegek repkednek az interneten. Te mennyit tartasz reálisnak?

A South Park rászáll a kannabizniszre

A South Park alkotóinak nem a legalizációval van bajuk, hanem az elvtelen profitéhséggel.

Kipróbáltuk a fagyit, amiről most mindenki beszél

Varázslat! Tíz perc múlva is gömb!

Szerelemtől az álmokig, Amerikától a jelenig

Hollywood menni rock n’ roll?! – Thirty Seconds to Mars karriertörténet.

0