Ezt olvasta már?


Háromszázezer daganatos beteg él Magyarországon

A pénzen is múlhat a gyógyulás a betegségből

A rák világnapja 2008. óta február négy. A világnap pedig alkalmat ad rá, hogy rendszerezzük, amit a betegségről tudunk és felmérjük, hogyan előzhetjük meg, illetve hogyan küzdhetünk meg vele sikeresen. - Pécsi Napilap -

Magyarországon ma még bőven az OECD átlaga felett van a halálos esetek száma; a globális és nemzeti rákstratégiák mellett érdemes az egyénnek is meghozni a szükséges óvintézkedéseket – javasolja a Rákbetegek Országos Szervezete.

Ma évente 14 millió embernél diagnosztizálnak rosszindulatú daganatos megbetegedést, ez a szám 2030-ra a népesség növekedése és a kiváltó okok sokasodása miatt a becslések szerint 21,7 millióra nőhet.** Minden évben 8,2 millióan halnak meg rákban, 2030-ra 13 millió haláleset lesz ehhez a betegségcsoporthoz köthető. A rák leggyakoribb típusai a tüdő, a mell és emésztőszervi daganatos megbetegedések (vastagbél, végbél, gyomor). Fontos kiemelni, hogy a rák nem csak a beteg, de a környezete, családja életére is jelentős hatással bír, felboríthatja a családi élet dinamikáját, átszabhatja az anyagi lehetőségeket.

Míg az OECD országok átlaga szerint** évente ezer emberből ketten halnak meg daganatos megbetegedésben, addig Magyarországon ezer lakosból hárman nem élik túl a betegséget, ami a legmagasabb érték egész Európában. Ez az adat azért különösen lehangoló, mert nálunk a betegség a 65 évesnél fiatalabbakat is jelentősebben sújtja, vagyis míg Magyarországon 100 ezer 65 évesnél fiatalabb közül 120-an halnak meg rákban, addig a tizenöt régebbi uniós tagállamban feleannyian (63-an). Ráadásul, a tendencia nálunk növekvő, míg Nyugat-Európában csökkenő. „Magyarországon az elmúlt 15 évben megduplázódott a tízezer lakosra jutó rosszindulatú daganatos megbetegedések száma, ezért körülbelül 300 ezer rákbeteg magyar ember él ma közöttünk” – hangsúlyozta Dr. Szabó János, a Rákbetegek Országos Szervezetének elnöke.

Dr. Szabó János szerint a gyógyuláshoz vezető úton a betegeknek és a környezetüknek is meg kell változtatniuk a gondolkodásukat. Nem egyedül kell szembe néznie a betegnek a rákkal, környezete és orvosai is mellette vannak. A környezetnek pedig a legjobb lehetőségeket kell megteremtenie a beteg gyógyulásának érdekében, ugyanakkor csak a beteg egyetértésével történhet minden. „Szeretni és szeretve lenni: egyszerűnek tűnő, mégis alapvető dolgok, amelyek erőt adnak egy komoly küzdelemben” – figyelmeztet Dr. Szabó János.

A globális és a nemzeti rákstratégiák mellett az egyén szintjén is fontos, hogy tegyünk a megelőzésért, illetve megtegyük a szükséges óvintézkedéseket. „A legfontosabb az egészséges életmód és táplálkozás mellett a rendszeres szűrés, hiszen a betegség korai diagnózisa jelentősen növeli a gyógyulás esélyeit. A diagnózist pedig célszerű egy második orvosi véleménnyel megerősítetni” – javasolja Dr. Szabó János.

„A család érzelmi támogatása mellett nagyon fontos, hogy a munkából való kiesés, a betegszabadság, vagy akár a munka elvesztése miatt csökkenő családi bevételek következtében se kelljen lemondani a hatékony, de sokszor költséges terápiák lehetőségéről. Erre a helyzetre kínálhat megoldást egy jól kiválasztott biztosítási konstrukció.” – hangsúlyozza Csanda Gergely, az NN Biztosító kommunikációs vezetője.

A Rákbetegek Országos Szervezete országos önkéntes képzési programot indított. A képzés során arra készítik fel a résztvevőket, hogy hogyan viszonyuljanak a daganatos betegekhez, a betegek családjához, hogyan kezeljék saját érzéseiket, hogyan beszélgessenek az onkológián fekvő betegekkel. Az ország négy pontján: Balaton környékén, Szolnokon, Nyíregyházán és Budapesten szerveztek tábort, képzéseket.






0
0
0
0

hírek innen, onnan

Fidesz: Magyar Péter összevissza beszél, a tények nem őt igazolják

A párt a vitnyédi menekülttábor ügyével kapcsolatban adott ki közleményt.

Két nővér – egyikük 9 hónapos terhes – forró olajjal öntötte le és megkéselte az étterem dolgozóját, miután rossz rendelést vitt ki nekik

Kierianna Long és Brianna Long ártatlannak vallotta magát az állítólagos támadással kapcsolatos vádakban, amely miatt az éttermi...

A család elektromos kisbusza – Ford E-Tourneo Custom teszt

Futóverseny van a hétvégén. Anya fut, a két gyermekünk és én kísérjük hármasban biciklivel, mert ez élete első nagy versenye, s kell...

Tornádóriadó miatt kellett menedékbe vonulnia az angol válogatottnak a vb-n

Az angol labdarúgó-válogatott tagjai a Kansas City-i bázisukon kerestek menedéket egy hivatalos vészjelzés után. A hatóságok 130...

Panyi Szabolcs: Most Kósa Lajoson és Németh Szilárdon kérik számon a Fidesz választási vereségét

Az oknyomozó újságíró szerint a Fidesz kongresszusán leváltott alelnökökkel vitetik el a balhét az elvesztett kampányért. A párt...

Videón a felfoghatatlan tragédia: kötél nélkül dobtak le egy 21 éves lányt egy hídról

A brazíliai Limeirában halt meg egy 21 éves nő, miután egy rope jump ugrásnál nem rögzítették a biztosítókötelét. A tragédiáról...

A honvédségi szállítógép rámpájáról fotóztuk végig, ahogyan felvonul a magyar légierő krémje

Fotóriporterek számára igazi csemegében volt része Veres Viktor kollégánknak: a magyar légierő Embraer KC-390 szállítógépén utazva a...

Budapestet már elérte az eső, de az igazi ítéletidő még csak ezután jön - akár piros riasztás is lehet

Vasárnap délután országszerte bekeményít az időjárás, a legdurvább a nyugati és az északkeleti végeken lehet a helyzet. A HungaroMet...

Így étkezhet Európa a jövőben: meglepő eredmények születtek

Hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket? Ezt vizsgálta a...

Ezekre a boltokra, strandokra és fesztiválokra most nagyon rárepül a NAV

A NAV revizorai június harmadik hetében több vármegyében is megjelenhetnek: strandok, fesztiválok, boltok és építkezések is...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

0