Ezt olvasta már?

Labdarúgó NB II - Győztes meccsen vette birtokba új otthonát a Szeged

A Szeged-Csanád Grosics 5-3-ra legyőzte a Csákvár csapatát a labdarúgó NB II vasárnapi, nyolcadik fordulójában, a szegedi Szent Gellért Fórum első mérkőzésén.

0

Hat városban kínál programokat az ötödik Con Spirito Egyházzenei Fesztivál

Ötödik alkalommal rendezik meg a Con Spirito Egyházzenei Fesztivált, amely Budapesten kívül öt magyar megyeszékhelyen kínál programokat június 7. és 10. között.


hirdetés

A szervező Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. közleménye szerint a fővárosban, valamint Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Békéscsabán és Nyíregyházán tartanak zenei rendezvényeket utcákon, tereken, templomokban és koncerttermekben.

A fesztiválon fellép Sebestyén Márta, Kovács Róbert orgonaművész és a Szent Efrém Férfikar. Utóbbi koncertjén a pünkösd legszebb zenéi csendülnek majd fel bizánci-görög, latin, ószláv és magyar nyelven, nyolc évszázad terméséből. Emellett Johann Sebastian Bach, Liszt Ferenc, Olivier Messiaen és Maurice Duruflé alkotásait is műsorra tűzik.

A részletekről a filharmónia közölte: a Kossuth-díjas Szabó Dénes által vezényelt, a világ egyik vezető énekkarának számító Nyíregyházi Cantemus Kórus Nyíregyházán ad hangversenyt, Békéscsabán és Debrecenben pedig Tóka Ágoston orgonaművész közreműködésével lépnek fel. Repertoárjuk a zeneirodalom széles skáláját öleli fel a reneszánsztól napjaink zenéjéig - ismertették.

Debrecenben Karasszon Dezső orgonaművész, zenetörténész tart orgonakurzust, amelynek keretében lehetőség nyílik az orgonairodalom mesterműveinek a megszólaltatására is - hívták fel a figyelmet a szervezők. A cívisvárosban Az orgona lelke című orgonabejáráson érdeklődők a megismerhetik a debreceni Református Kistemplom felújított hangszerét.

A kommüniké szerint a fesztivál keretében az érdeklődők még zenés áhítaton, pünkösdi liturgián, ünnepi istentiszteleten is részt vehetnek, továbbá tartanak flashmobot, szabadtéri zenés előadásokat, kórustalálkozót is.

Jegyek a Filharmónia helyi irodáiban, az ismert jegyirodákban, a hangversenyek helyszínein, valamint online a www.jegymester.hu oldalon válthatóak. További részletekről a www.filharmonia.hu oldalon lehet tájékozódni.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Mihajlovics kétgólos hátrányban telefonált a játékosainak, a Bologna 4 - 3-ra győzött

Hazafelé a kórház előtt éltették az leukémiás edzőt.

47 öltéssel hozták rendbe Fury ringben szerzett sebeit

A svéd Otto Wallin elleni meccs felhozónak indult, de nagyon izgalmasan alakult.

Tízórai, uzsonna az iskolába - mit vigyen a gyermek?

Értékes és telítő legyen a kiegészítő étel Ha az uzsonna, a tízórai szóba kerül, sok szülő tűnik először tanácstalannak...

Ötmilliós versenyfelügyeleti bírság Rubint Réka cégének

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbírságolta Rubint Réka cégét, az Alakreform Kft.-t és a The Body Shop termékeket forgalmazó...

Rubint Réka mélyen a zsebébe nyúlhat - sokmillióra büntették

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 3 millió forintos bírságot rótt ki Rubint Réka cégére, az Alakreform Kft.-re és 2 millió forintot a The...

Hamarosan bealkonyul a teátrumoknak - jön a Színházak Éjszakája

Harmincnégy budapesti teátrum várja a közönséget kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és számos egyéb programmal a Színházak...

Enyhítene a lakhatási válságon Karácsony Gergely

Karácsony Gergely azt ígéri, hogy főpolgármesterré választása után enyhít a fővárosi fiatalok lakhatási gondjain. Az ellenzéki...

Gór Nagy Mária abbahagyja - felszámolja színitanodáját

Harmincöt év után beszünteti a színészképzést Gór Nagy Mária. A patinás színitanodába az utóbbi időben nem jelentkezett elég...

Szuperkórház: még a tervezői szerződést se írták alá

Parlamenti kérdés lett a szuperkórházról írt cikkünkből. A Miniszterelnökség válasza megerősítette feltételezésünket: még a...

Történelmi Trump-látogatásról találgatnak Szerbiában

Az Egyesült Államok hamarosan távozó belgrádi nagykövete úgy véli, itt a végső ideje annak, hogy a két ország rendezze kapcsolatait.

 Ötmilliós versenyfelügyeleti bírság Rubint Réka cégének

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbírságolta Rubint Réka cégét, az Alakreform Kft.-t és a The Body Shop termékeket forgalmazó...

0

Sport

Félbeszakították Balázs Attila Davis-kupa-meccsét

A 2-2-re álló párharc hétfőn fejeződik be az ukránok ellen.

Böde Dániel új szerelme is a lelátón szurkolt

A Fradi kézikapusa nem volt könnyű helyzetben a meccsen.

Neymar elmondta, miért hiúsult meg a klubváltás

Neymar nyíltan és világosan beszélt arról, miért nem tudott lelépni a PSG-től.

Élre állt a Győr, Torghelle gólja is kellett a Vasas sikeréhez

Megint kikapott a Haladás, nyerni tudott az MTK.

Utolsó másodpercekben szerzett rabonás gól a hétvége legnagyobb találata - videó

Váratlan helyről, váratlan pillanatban jött a hét legzseniálisabb megoldása.

Elszabadultak az indulatok: a kislánya is végignézte, ahogy a drukkerek megtámadják a Mezőkövesd játékosát

Nem csak a pályán, a szurkolók között is elszabadultak az indultok a Mezőkövesd-Kisvárda meccsen, az egyik játékost majdnem megverték.

Óriási bravúr: történelmi magyar sportsiker született Németországban

Hölle Martin egyéniben, illetve az ifj. Dobrovitz Józseffel és Osztertág Kristóffal kiegészülő magyar csapat egyaránt megvédte címét a Drebkauban megrendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon.

Vettelnek egy jobb autó kell, nem a mentalitásával van a baj

Juan Pablo Montoya szerint a németnek változtatnia kell, de alapvetően nem benne kell keresni a hibát.

Nem kell tovább keresni, itt van az évtized legpocsékabb szabadrúgása

Mutatta, hogy hova íveli be a szabadrúgást, majd teljesen más irányba kirúgta bedobásra. Zseniális.

0

Bulvár

Megverte a párja Hosszú Katinkát

Minderről a közösségi oldalán számolt be az úszóklasszis.

A paradicsomfogyasztás hatásai - Mit mondanak a kutatók?

A paradicsomot és a belőle készült ételeket mind nyersen, mind főzve sokféle formában fogyasztjuk. Nemcsak a hagyományos magyar konyha része, hanem számos speciális étrend, például a mediterrán diéta is előszeretettel használja. Mivel egészséggel kapcsolatos hatásai a széles körű kutatás ellenére nem teljesen tisztázottak, érdemes áttekinteni, hogy a paradicsomnak tulajdonított hatások mögött milyen tudományos bizonyítékok vannak.

Bozontos nők, akik szőrösen is szexik - lent és fent is.

Irigykedve tekintünk azokra a nőkre, akiket "természetes szépségnek" neveznek. De valójában mi is az, ami ma "természetes"? A bozont vagy a csupasz?

Gazemberek - Gyurcsány kegyetlenül kiosztotta Orbánékat

"Végre megértettem, hogy azt a rettenetes rablást amit ezek elkövevetnek, azért nem üldözi, bünteti a magyar állam, mert annak legmélyén a keresztényi szabadság megnyilvánulása van. Hiszen ha mint gondolják és mondják, ők maguk a magyar nemzet, akkor ha ők gyarapodnak, azzal a nemzet is gyarapodik." - írja Gyurcsány legfrissebb Facebook-posztjában.

Már az Apple is felfigyelt a magyar lányra, aki kütyüvel bátorítja programozásra a tinilányokat

Pálfi Dóra és startupja, az Imagilabs nem csak eszközt ad, hanem közösséget is épít tinédzser lányoknak, hogy programozni tanuljanak. Az első termékre közösségi finanszírozással gyűjtött tőkét, miközben nagy technológiai multicégekkel és egy svéd popsztárral is együttműködik.

Több mint százezer lakáshiteles van bajban

Közel 110 ezer bedőlt jelzáloghiteles-szerződést tartott nyilván tavaly év végén az MNB. Az adósok döntő többsége azok közé tartozik, akiknek nem jutott segítség. A bankok mérlege ettől még szépen mutat, a legtöbb problémás hitel követeléskezelőknél van. Ugyanakkor van további 210 ezer jelzáloghitel, amivel a jövőben gondok lehetnek.

500 forintos csodaszer, aminek a te lakásodban is mindenképp ott a helye

Egy mondás szerint az életben két dologra van szükség: WD 40-re és szigetelőszalagra, mert ezzel a kettővel gyakorlatilag bármilyen probléma megoldható. A WD 40 jellegzetes flakonjával valószínűleg te is találkoztál már háztartási vagy barkács boltokban, talán csak eddig nem tudtad, mire való. Pedig megéri beszerezni a néhány száz forintos csodaszerből, mert sok vészhelyzetet elháríthatsz vele.

Kiderült, ki lett Meghan és Harry gyerekének keresztanyja - Rá senki sem számított.

Bár Meghan és Harry elég titokzatosak magánéletük terén, most mégis kiderült, ki lett Archie keresztanyja.

Ezért tűnnek el a német családi kisgazdaságok

A Müncheni Műszaki Egyetem elemzői szerint 1970-ben még több mint egymillió családi kisgazdaság működött Németországban, amelyeknek ma már csupán egynegyede működik.

Belehalnak a helyiek az oxigénhiányba a világ legmagasabban fekvő városában

A hegyibetegség hosszú távon szívelégtelenséghez és halálhoz vezethet. Egészségügyi veszélyt jelent az egész világon mintegy 140 millió ember számára, akik 2500 méter fölött élnek.

blogmorzsák

7 dolog, amire a pénzügyileg tudatos emberek nem költenek

Hiába a márkás Gucci táska vagy a legújabb luxus kocsi, ha közben adósságba vered magad.

Ezeket ne tedd az orchideáddal!

Az orchideák kényes dísznövények, fontos esetükben a helyes tartás. Most kiderül, mik a leggyakoribb hibák és bakik!

A szobafestés árnyoldalai

Ez a szakma nem csak "gurításból" áll, sokkal több annál.

Miért nem kell gyerek?

Annyian annyi féle érvet sorakoztatnak fel amellett, miért nem szeretnének gyereket.

Szeretnéd tudni, hogy mi a tökéletes otthoni kávé titka?

Egy húszezresből kijön és tökéletes kávét készíthetsz vele otthon! Itt az ideje tiszta forrásvizet önteni a kazánba!

Ez okozza a legtöbb halálesetet az utakon

Az ORFK adatai és az európai elemzések is megegyeznek abban, hogy mi a legnagyobb veszélyforrás autóban ülve.

Holtan találták a Cars frontemberét

Ric Ocasek 75 éves volt.

Kezdenek elszabadulni az érzelmek

A Fidesz durvuló kampánya arra utal, hogy van mit veszteniük október 13-án.

Mi hangzott el Rajk László temetésén?

Most, hogy meghalt az ifjabbik Rajk László, a nyilvánosság fórumain sokan emlékeztek és emlékeztettek rá.

Az orbánizmus közéleti kékharisnyája derékig üvegszilánkban élesztgeti a náci örökséget

Békés Márton saját elmondása szerint térdig jár az üvegszilánk­ban. Kellemetlen lehet.

Ez a 40 kép került a legvic­ce­sebb természetfotók döntőjébe

A Comedy Wildlife Photography Awards célja felhívni a figyelmet a vadon élő állatok védelmére.

Elképesztő sztár gardróbok

Sarah Jessica Parkertől Will Smith-en át egészen Miley Cyrus otthonáig íme a legdurvább gardróbszobák!

0