Ezt olvasta már?

0

Hétfőn kezdődik a Fiatal Vállalkozók Hete

Hétfőn kezdődik Budapesten, Győrben, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen a Fiatal Vállalkozók Hete - közölték a szervezők az MTI-vel.


hirdetés

A résztvevők sikeres magyar vállalkozásoktól tudhatják meg, hogyan lehet a bizonytalan gazdasági környezetben lehetőségekre lelni. A visszajelzések szerint a fiatalok körében ez a legfontosabb kérdés, a legtöbben azt szeretnék tudni, hogyan lehetnek sikeresek a nehézségek ellenére is - indokolták a programkínálatot. Az érdeklődők az üzleti tanácsok mellett a karrierépítéshez, az otthonteremtéshez, a pénzügyeik kezeléséhez, az ötleteik megvédéséhez is kaphatnak segítséget - tették hozzá.

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) alapító elnöke szerint a válságtól nem szabad megijedni, hiszen az ilyen helyzetek lehetőségeket is tartogatnak. Kovács Patrik úgy véli, hogy a tájékozottság, a kapcsolatok építése, a sikeres példák megismerése egyaránt segíthet, az eseményt ezért is szervezték meg - olvasható a közleményben.

A Fiatal Vállalkozók Hetének zárásaként pénteken átadják a legsikeresebb fiatal vállalkozónak járó díjat, az Év Fiatal Vállalkozója 2022 kitüntetést. A 15. alkalommal megrendezett programsorozatra ingyenesen lehet regisztrálni a www.fiatalvallalkozokhete.hu oldalon.







0
0

hírek innen, onnan

A németek középpályása nem keni a spanyolokra a vb-kudarcot

Véleménye szerint a saját teljesítményük nem volt elegendő a katari viadalon.

Többen meghaltak egy autópályát elárasztó földcsuszamlásban

sárlavina zúdult az autópályára, és elsodort legalább tizenhat járművet.

Csináljuk a fesztivált! – Soha nem látott párosokkal és slágerekkel kezdődik az új évad

A magyar zene aranykorába kalauzolja a nézőket a december 3-tól kezdődő Csináljuk a fesztivált! első show-ja.

Nyári Diát egy rendkívül szexi fehérneműben fotózták

A színésznő számára fontos, hogy milyen fehérneműt visel, hiszen ez is rengeteget tesz hozzá egy nő napjához.

Pénteken néhol havas eső, máshol esőzés lesz jellemző

Egyes területeken havas eső, a hegyekben havazás várható, ám az ország többi részén inkább az esőzés lesz jellemző.

Így befolyásolhatja a hideg az asztmát

Tél közeledtével sok asztmás aggódik, hogy a hideg levegő miatt ismét gyakrabban jelentkeznek majd a betegség tünetei.

Két év kényszerszünet után újra Mikulásfutás vasárnap a fővárosban

A fővárosiak mellett az ország 180 településéről érkeznek alkalmi futó Mikulások.

Sziget - Billie Eilish, David Guetta is jön a 2023-as Sziget Fesztiválra

2023. augusztus 10-től 15-ig lesz a jövő évi Sziget.

Thomas Müller: „Ez katasztrófa."

A német válogatott támadója elkeseredetten értékelt a kiesés után, és nincs kizárva, hogy utoljára lépett pályára a nemzeti csapatban.

Jótékonysági gálát rendeztek a Covid-árvák megsegítésére a Nemzeti Múzeumban

Jótékonysági gálát rendeztek a Covid-árvákat segítő Regőczi Alapítvány javára csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Ezek a világ két legdrágább városai

Szingapúrban és New Yorkban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon - áll az egyik legnagyobb londoni...

Nemzetközi piacra viszi a Roszatom a Logos orosz ipari szoftvert

A Roszatom az általa fejlesztett Logos matematikai modellező és mérnöki elemző szoftver 2023-ban kilép a nemzetközi piacra. A Logos...

Sport

A hatvan év körüli vezető megpróbált kikezdeni velem - ezért távozott a magyar sportoló Olaszországból

Az Euroliga-győztes kosárlabdázó, Varga Sára megalázó helyzetbe került.

Dráma a portugáloknál: véget ért a világbajnokság a PSG sztárfocistájának

A védő a legfrissebb hírek szerint január végéig harcképtelen lesz.

Irán vb-kiesését dudálással ünnepelte, a biztonsági erők fejbe lőtték - videó

Az országban a kormányellenes tüntetők nyilvánosan ünnepelték a válogatott búcsúját.

Futballóriások csatája: jön a drámák napja a katari vb-n

Belgium mellett Németország is búcsút inthet a világbajnokságnak.

A vb tizenegyedik napja: dán dráma, francia vereség és sima argentin továbbjutás

Dánia meglepetésre búcsúzott, Franciaország a veresége ellenére is csoportelső lett, továbbjutott Argentína és meglepetésre Ausztrália is. Összefoglaljuk, mi történt a világbajnokság tizenegyedik napján.

Itt a világbajnokság legnagyobb potyagólja - videó

Elképesztő hiba után szerzett vezetést Marokkó Kanada ellen.

Olaszország mégis ott van a katari világbajnokságon

Manapság az ember a Közel-Keleten is Velencében érezheti magát.

Ezért vonta vissza a videóbíró a horvátok tizenegyesét - fotó

Elképesztő jelenet zajlott le a Horvátország-Belgium rangadón.

Ha a lengyel–argentin meccset nézte, akkor eláruljuk, nagy hibát követett el

A végén jött a dráma (de nem Dzsudzsák bal lába).

32 méterről lőtt góllal és a vb legszebb gólpasszával csoportelsőként jutott tovább Marokkó

Marokkó veretlenül, az előző vb ezüst- és bronzérmesét megelőzve végzett a csoport élén, teljesen megérdemelten.

Gusztustalan dolog történt az angol válogatott vacsorája közben - videó

Az érintetten kívül mindenki dőlt a röhögéstől.

Súlyos pofonok Miskolcon

Visszatér a bajnokság a borsodi megyeszékhelyre.

0

Bulvár

Ennyi volt: Árpa Attila szerelemhajkurászása lekerül a képernyőről

Meg vannak számlálva A Nagy Ő napjai, ez a műsor kerül a helyére.

Most lehet igazán nagy a baj a benzin-kutakon: nem indul újra Százhalombatta

Üzemanyaghiány várható, de gond lehet a stratégiai készletek visszatöltésével is.

Döbbenetes dolog derült ki a magyarok eredetéről, 3000 éves rejtélyes és titokzatos európai nép áll a háttérbe...

Van egy nagyon érdekes elmélet, amely időről-időre előjön, és sokan rácsodálkoznak az állításokra, még ha komoly bizonyítékok nem is állnak rendelkezésünkre.

Magyar kardiológus: A hirtelen szívhalál, és a szívinfarktus ellen is véd az influenza vakcina

Érdemes felvenni idén az influenza elleni oltást - állítják magyar tudósok.

Nyugdíjkorhatár: emelés jön, ha akarjuk, ha nem

A brüsszeli források részbeni befagyasztásának hírével egyidőben nyilvánosságra került az is, hogy Magyarország milyen reformokra, átalakításokra készül az úgynevezett helyreállítási terv keretében, s azokat

Megerőszakolt két mongol férfi egy nőt egy Veszprém megyei szállón, egyikük levideózta társát

A sokkos állapotban lévő nő sírva könyörgött nekik, de hiába,.. Hét és hat és fél év fegyházra ítélték a két férfit. Csak nagyon erős idegzetűeknek!

A külföldiek megőrülnek ezért a budapesti étteremért: mindenki ide akar jönni

Irány Budapest belvárosa, ha egy igazán finomat akarsz enni!

Januártól jöhetnek a 37 százalékos személyi kölcsönök és az 52 százalékos hitelkártyák

Január elsejétől 37 százalékra emelkedik a személyi kölcsönöknél a maximum teljes hiteldíjmutató, a hitelkártyák esetén pedig 52 százalékot is elérheti ez a mutató. 

Gáz van: rendületlenül gyengül a forint

Nem akar visszatalálni 410 alá.

blogmorzsák

Amikor Columbo rendőr­nője elcsábította az apját

Peter Falk jó barátjának felesége nagyot alakí­tott a 70-es évek egyik legfurcsább erotikus drámájában.

A cselédlány, aki rosszkor volt rossz helyen

Széles Máriát, 1919. szeptember 12-én, azért tartóztatták le, mert a Tanácsköztársaság idején Kun Béla alkalmazottjaként teljesített szolgálatot.

Kívülről vagy belülről fakad a hit?

Vajon mit gondol erről egy református lelkész?

Stresszmentes karácsonyi készülődés a Müpával

Az adventi időszakban is szívhez szóló, kikapcsolódást segítő és hasznos meglepetésekkel várja a nézőket a Müpa.

0