Ezt olvasta már?


Hivatalba lépett Dunja Mijatovic, az Európa Tanács új emberi jogi biztosa

Hivatalba lépett Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) új emberi jogi biztosa, akit január második felében választott meg a strasbourgi székhelyű szervezet parlamenti közgyűlése - közölték kedden hivatalosan.

A bosznia-hercegovinai szakember az Egyesült Államokban született, lett származású Nils Muizniekstól vette át a posztot, amelyet ő 2012 óta töltött be. Mijatovic megbízatása április elsejétől számítva hat évre szól, mandátuma nem hosszabbítható meg.

Az Európa Tanács sajtóosztályának tájékoztatása szerint az új emberi jogi biztos elmondta: meg akarja őrizni elődeinek örökségét, és fenn kívánja tartani az intézmény azon képességét, hogy gyorsan és hatékonyan tudjon reagálni bármilyen emberijog-sértésre. Véleménye szerint az ET normái, szabályozása és szerződései egyértelműek, viszont erős politikai akaratra van szükség maradéktalan megvalósításukhoz, és nem csak kormányzati szinten. A társadalom széles körét be kell vonni az emberi jogokról folytatott párbeszédbe - húzta alá. Újra érvényt kell szerezni az emberi jogoknak, meg kell erősíteni azokat, és vissza kell adni a bizalmat abban, hogy ezek a jogok elengedhetetlenek minden egyes ember jólétéhez - hangsúlyozta az új emberi jogi biztos.

Dunja Mijatovic médiajogi szakértő, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságért felelős korábbi biztosa, és 1998-ban az egyik alapítója volt a bosznia-hercegovinai médiahatóságnak. Ezzel a tevékenységével elősegítette, hogy a háború utáni körülmények között létrejöjjenek a média működésének jogi és politikai keretei - írta róla az EBESZ. Tagja volt az ET egyik szakértői bizottságának, amelyet a szólásszabadság ügyében hoztak létre. Dolgozott egyebek között Örményországban, Jordániában, Szerbiában, Nagy-Britanniában és Irakban. 2007 óta az Európai Médiaszabályozó Testületek Platformjának (EPRA) elnöke volt, egyedüliként nem európai uniós tagállam képviselőjeként. Számos díjat kapott az emberi jogok területén végzett munkájáért. Az ET közleménye szerint Mijatovic az első nő, aki betölti a 47 tagállam alkotta Európa Tanács emberi jogi biztosi hivatalát.

Az emberi jogi biztos intézményét 1999-ben hívták életre. Az első biztos Álvaro Gil-Robles spanyol jogász, emberi jogi aktivista volt, aki 1999 és 2006 között foglalta el a pozíciót. Őt 2012-ig Thomas Hammarberg svéd diplomata, jogvédő követte, majd Nils Muiznieks jogvédő aktivista és politológus dolgozott a pozícióban.

A biztos szerepe elsősorban megelőző jellegű, kötelességei eltérnek az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) funkcióitól vagy más, egyezmény alapján létrehozott szervek feladataitól. Nem rendelkezik végrehajtói hatalommal, de tanácsadás, elemzések és ajánlások formájában segíti a tagállamokat törvényhozási hiányosságaik megszüntetésében, és az emberi jogok megsértésének megelőzéséhez gyakorlati útmutatókkal szolgál.

Független intézményről van szó, a biztos feladata az oktatás elősegítése, az emberi jogok tudatosításának és tiszteletben tartásának támogatása a tagállamokban, továbbá biztosítja az Európa Tanács normatív eszközeinek teljes és tényleges alkalmazását. Feladatai közé tartozik még a nemzeti emberi jogi intézmények támogatása, valamint az együttműködés más nemzetközi szervezetekkel. A biztos intézkedéseket tehet a kormányoktól, nemzeti parlamentektől, ombudsmanoktól és hasonló intézményektől, személyektől és szervezetektől kapott lényeges információk alapján. Speciális ügyekben jelentést, ajánlást vagy véleményt terjeszthet az Európa Tanács miniszteri bizottsága és a parlamenti közgyűlés elé.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Lábápolás nyáron: pedikűröstől hoztunk profi tippeket

Nyáron, a szandálszezonban kiemelten fontos, hogy a lábaink ápoltak legyenek. Pedikűrös mondja el a profi tippeket a babatalpak érdekében.

Öt forgatókönyvből ötször elverték a NATO-t – így válik hadiipari exportőrré a háborúban edződő Ukrajna

Az oroszok ellen védekező Ukrajna olyan háborús tapasztalatokra tett szert az évek során, hogy azokat a NATO, illetve a nyugati hadiipar is...

„Hergelni és Facebookozni könnyű, de a munkahelyeket megőrizni és esetleg újakat teremteni sokkal nehezebb” - Németh Balázs szerint a Tisza-kormány elüldözi a kínai beruházásokat

A fideszes képviselő a közösségi oldalán sorolta fel, szerinte miben rombol az új kormány a gazdaságpolitika terén. A politikus konkrét...

Megszólalt a TV2: ezért nem látható még Jáksó László új műsora

A nagy várakozással beharangozott Jáksó László műsor, A szemfényvesztő továbbra sem került képernyőre, a nézők pedig egyre...

Váratlan bejelentés: napokon belül bezár az Okaïdi három magyarországi boltja

Várhatóan június 17-ig lesznek nyitva az Okaïdi francia gyermekruhamárka magyarországi üzletei a budapesti Mamut és Árkád...

Hadházy Ákos két „állatorvosi” megjegyzést fűzött a szombati Fidesz-kongresszushoz

A választás után újra állatorvosként dolgozó egykori politikus Orbán Viktort is értékelte bejegyzésében.

Nem kis meglepetésre Ausztrália két góllal legyőzte Törökországot

Hiába próbálkoztak a törökök közel harmincszor, nem tudtak kifogni az ausztrál védelmen és bravúrosan védő Patrick Beach kapuson.

Orosz árnyékflottát fogtak el a britek a La Manche csatornánál

Oroszország így próbálja kijátszani az olajszankciókat.

Telex: Feldarabolják a TEK-et

A lap forrásai szerint ha meg is marad a hivatal, nem így fogják hívni.

Azonnali átalakításokról döntött a kormány

Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót...

Az Integritás Hatóság elnöke szerint 1230 milliárd forint tűnhetett el Orbán Viktor haverjai zsebében

Biró Ferenc kommunikációs cégeket említett, köztük a Balásyhoz tartozó Lounge-csoportot is.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.