Ezt olvasta már?


Hófúvás miatt, nem tágít a tél

A hétvégén hideg északnyugati légáramlás érkezik hazánkba, amely jelentősen rontja a hőérzetet, és többfelé hófúvást okoz.

A szél helyenként viharossá fokozódhat, a Dunántúli-középhegység térségében pedig különösen erős hófúvásra kell készülni - írja a HungaroMet Facebook-oldalán.

Az ország nagy részén derült, napos idővel indul a reggel, ugyanakkor a délkeleti tájakon több felhőre, borultabb égképre lehet számítani. A délelőtti órákban észak felől fokozatosan megnövekszik, majd megvastagszik a felhőzet. A nap folyamán felhőátvonulások várhatók: délnyugaton több, északkeleten kevesebb napsütés valószínű.

Az északkeleti országrészben futó jellegű hózáporok is kialakulhatnak.

A hajnali és reggeli órákban a Dunántúlon, valamint a Dunakanyarban és Budapest térségében kiterjedt hófúvás nehezítheti a közlekedést az élénk, erős széllökések miatt. A nap során országszerte megmarad az élénk, sokfelé erős északnyugati szél, amely helyenként elérheti a 60–65 kilométer/órás sebességet. A hegyvidéki területeken ennél is erősebb széllökések fordulhatnak elő. A szél széles körben alakíthat ki, elsősorban alacsony szintű hófúvást.

A meteorológiai szolgálat hófúvás miatt narancs riasztást adott ki Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém vármegyére. Megjegyezték, a légmozgás az esti órákban kezd fokozatosan csillapodni, de a szél hétfő hajnalban is képes lehet a hó mozgatására bizonyos területeken.

 

Forrás: HungaroMet

A HungaroMet tájékoztatása szerint extrém hideg is előfordulhat még Magyarországon. Ma reggel északkeleten (kiemelten Szabolcsban) nagyobb területen is -15 fok alatt alakul a minimum hőmérséklet, egy-egy helyen -20 fok közeli értékek is előfordulhatnak. Estétől főként délnyugaton csökkenhet -15 fok alá a hőmérséklet.

Címlapkép forrása: MTI/Kocsis Zoltán







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Sallaiék a csoda kapujában állították meg a hősiesen küzdő Juventust

Hihetetlen izgalmak után 13 éve nem látott bravúrt ért el a Galatasaray.

Megállapodott a kapacitástesztek feltételeiről a Mol és a Janaf

A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független megfigyelők részvételével megkezdik az...

Modi a kereskedelem és a beruházások erősítését ígérte az izraeli parlamentben

A két ország közötti kereskedelem bővítéséről, befektetésekről, infrastrukturális fejlesztésekről beszélt, és támogatásáról...

A Liverpoolra régi ismerős, a PSG-re rangadó vár a BL nyolcaddöntőjében

Minden csapat két rivális közül kap ellenfelet, és kiderül, hogy milyen út vezet a budapesti döntőig.

Ahol Sándor Tamás elhasalt – mit keres a Magyar Kupa-győztes edző a negyedosztályban?

Ősszel még a Videotont irányította, most Mátészalkán kapott feladatot.

Nem a rizs vagy a krumpli a legrosszabb: ez a köret dobja meg leginkább a vércukrot

Sokan ösztönösen a fehér rizst vagy a krumplit kiáltják ki a legveszélyesebb köretnek, ha vércukorszint-emelkedésről van szó, pedig a...

Ne rakj bele olajat. Így nem ragad össze a tészta főzés közben, pofonegyszerű

Elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, és a tészta vagy a rizs egy nagy, ragacsos masszává áll össze. Sokan ilyenkor automatikusan olajat...

Vinícius hozta a Real győzelmét, Sallai Rolandék kiverték a Juventust a BL-ből

A Galatasaray háromgólos előnnyel érkezett a Juventushoz, ami emberhátrányban két gólt rúgva hosszabbításra mentette a meccset, ott...

Ezek a frizurák éveket fiatalítanak 60 éves kor felett

Ahogy az életkor előrehalad, a haj szerkezete és textúrája is változik — de ez nem akadálya annak, hogy elegáns, modern és kifejező...

Gyermekfelügyelőként dolgozik a Séfek Séfe meglepetés-továbbjutója

Kovács Krisztián meglepetéstagként csatlakozott Tischler Petra csapatához a Séfek Séfe műsorában. Krisztián igen nemes hivatást...

0

Sport

Potyagólja után kénytelen elkerülni Liverpoolt a csapattal BL-győztes kapus

A gólszerzőt a példaképére emlékeztette a találat. Két negatív rekord is megdőlt a Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

A megalázó BL-kiesés után Szoboszlai gólja miatt kesergett az Inter sztárja

Az olasz lapok szerint a Bodø/Glimt csodáját meg kellene filmesíteni.

Döbbenetes beismerés a Real Madridnál a Benfica elleni BL-visszavágó előtt

Álvaro Arbeola játékosa világbajnoki szereplését is kockáztatná?

A parádés rajt után elfogyott a Ferencváros a nemzetközi porondon

Ebben az évezredben még nem fordult elő olyan, amire a zöld-fehéreknek szükségük lenne.

A nap, amikor az utált szájhősből minden idők legnagyobbja lett

62 évvel ezelőtt rendezték meg a profi boksz történetének egyik legendás meccsét, amelyen a veretlen, de esélytelen szájhős, Cassius Clay az egész világot meglepve legyőzte a sokkal esélyesebb világbajnokot. Ez vol

Szenzáció a BL-ben, a kiscsapat sorra mattolja a sztárklubokat

A Bodø/Glimt kiejtette a tavalyi döntőst.

Megállíthatatlan a magyar támadó, kétszer is bevette a Benfica kapuját

A 18 éves magyar csatár büntetőből és akcióból volt eredményes.

Mit jelenthet a világbajnokság szempontjából, hogy háborús övezetté vált több mexikói vb-helyszín is?

A nyári világbajnokság nemcsak a labdarúgás ünnepének ígérkezik, hanem komoly biztonsági tesztnek is.

Sorsdöntő forduló vár a Veszprémre és a Szegedre is a Bajnokok Ligájában

A Veszprém a Bukarestet fogadja ma este, a Szeged a PSG otthonában lép pályára csütörtökön.

0
0

Bulvár

Durva, amit Pankotai Lili mondott Egressy Mátyás halálával kapcsolatban - 1,1 millióan látták a videót

Pankotai Lili Egressy Mátyás tragédiája kapcsán egy saját, korábbi történetét osztotta meg.

Azonnali bejelentés érkezett a magyar nyugdíjasokhoz – rengeteg idős embert érint

Háromszázezer nyugdíjas kap utazási utalványt, miközben megkezdődött a kézbesítés.

Toroczkai László: Bármi lesz a választások végeredménye, én meg fogom óvni

A Mi Hazánk elnöke kizárja a koalíciós lehetőséget.

Gigászi kedvezményt kapnak a nyugdí-jasok – Ezt kell tenni, hogy megkapják az utalványt

Ismét örülhetnek a nyugdíjasok, mert jön egy kedvezmény, amit rengetegen megkapnak.

Durván bekezd a márciusi időjárás, a vasárnap már kőkemény fordulatot hoz

Változás áll be az időjárásban, ezt mindenki érezni fogja a bőrén.

Bekapcsolva maradt a mikrofon a köztévé élő adásában: cifrát káromkodott az egyik szereplő

A Dal első élő showjában az egyik zsűritag káromkodását jól hallhatták a nézők.

Nem a jelszavadat törik fel: így lopják el az adataidat, miközben te nyugodtan filmet nézel

Egyre többen esnek bele ugyanabba a csapdába, mert teljesen ártalmatlannak tűnik. Valójában pont ez benne a veszélyes.

A gödi Samsung-gyár egykori közép-vezetőjének feljegyzéseiből kiderül, mi okozhatta a robbanást, amit Magyar Péter nemrég videón mutatott be

A feljegyzések több más súlyos esetet is említenek, közte súlyosan mérgező anyag csatornarendszerbe jutását, más robbanásokat, és azt az esetet is, amikor egy munkás 2021-be meghalt a gyár területén

Orbán Viktor bejelentette, minisztereivel készen állnak arra, hogy felszántsák az országot

„Jöttünkre három irányból számítsatok” – üzente a kormányfő.

3 csillagjegy, akikre az univerzum csodákat fog szórni

Három csillagjegy számára most olyan időszak érkezhet, amikor a korábbi kitartás és belső munka végre kézzelfogható eredményeket hoz. Nem hirtelen csodákról, hanem összeérő szálakról, sorsszerű találkozásokr

0