Ezt olvasta már?


Hoppál: 2,5-szeresére nőtt a kultúra költségvetési forrása 2010 óta

Két és félszeresére nőtt a kultúrára szánt fejezeti előirányzat a polgári kormányzás évei alatt, jövőre 127 milliárd forint lesz, de kultúrára összességében 40 milliárddal több jut, mint idén - mondta Hoppál Péter kedden a központi büdzsé múlt heti végszavazása kapcsán.

A kultúráért felelős államtitkár egy budapesti sajtóreggelin örvendetesnek nevezte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kulturális államtitkársága saját keretén belül felhasználható állami forrása az idei 66,9 milliárd forintról 81,3 milliárdra emelkedik 2018-ban. Az összeg a várható további kormányhatározatokkal emelkedhet 127 milliárdra.

Kiemelte, hogy az Emmi költségvetésében 15 milliárd forinttal több jut kulturális beruházásokra is és ötmilliárddal több más tárcák kulturális célú infrastrukturális fejlesztéseire. Kulturális feladatok ellátására a Belügyminisztérium önkormányzati fejezetében 2,4 milliárdos a többlet, miközben a kulturális alapellátás jegyében 50 százalékkal nőtt kétezer település éves kulturális normatívája.

Kedvezőnek nevezte az államtitkár, hogy a felújítások költségei a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerültek át. Elhangzott, hogy az Országos Széchényi Könyvtár informatikai fejlesztésére a korábbiaknál tervezetthez képest plusz 8 milliárd forintot kapott az Emmi.

"A modern városok program keretében jövőre 11,5 milliárd forinttal több állami forrást fordíthatunk színházfejlesztésre, Debrecenben, Kaposváron és Veszprémben is megújul a helyi teátrum" - hangsúlyozta Hoppál Péter, aki a vidéki állatkertek több milliárdos kormányzati támogatással történő programjának beindulásáról is beszámolt.

Egy kérdésre válaszolva Hoppál Péter azt mondta, a kormány azt szeretné, ha a kulturális közfoglalkoztatásban dolgozó mintegy hétezer ember 20 százaléka jövő februártól rendes foglalkoztatásba kerülne át. "A kulturális közfoglalkoztatási program jövő februárban megszűnik" - jegyezte meg.

Szintén újságírói felvetésre kitért arra, hogy örülne, ha a Bartók Plusz Miskolci Operafesztivál az előre tervezhetőség miatt idővel bekerülne a büdzsében a kiemelten kezelt fesztiválok sorába. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar támogatása kapcsán arról beszélt Hoppál Péter, hogy amennyiben az intézmény szakmai koncepciója a megfelelő szintre emelkedik, a kormány kész többletfinanszírozást adni a jelenlegi mintegy kétmilliárdos büdzséhez képest.

A kiemelt beruházások között a Liget Budapest kapja a legtöbb forrást, a megvalósításra szánt több mint 200 milliárd forintból a 2018-ra jutó rész 39,9 milliárd.

"Vannak projektek a Liget Budapesten belül, amelyek kivitelezői többletköltséget jeleztek, de a kormány legfeljebb 30 százalékos emelésig hajlandó elmenni és minden többletigényt igazságügyi szakértő vizsgál meg. A Magyar Zene Háza esetében úgy tűnik, végül sikerül a többletigényt 30 százalék alatt tartani" - fogalmazott Hoppál Péter.

Az államtitkár elmondta, hogy egy év csúszással beindulhat a Magyar Állami Operaház műhelyeit és raktárait befogadó Eiffel Bázis építése, valamint az Iparművészeti Múzeum felújítása, utóbbira 25 milliárd forint van elkülönítve. Ami a Magyar Nemzeti Múzeumot illeti, ott az intézmény új stratégiájának meghatározása a legfontosabb.

Hoppál Péter a sajtótájékoztatón szólt a Múzeumok éjszakája szombati országos programsorozatáról. Idén 320 intézmény vesz részt a rendezvényen és mintegy kétezer programmal várják az érdeklődőket.

"Tavaly 400 ezer látogatója volt a Múzeumok éjszakájának, a főváros után a legnépszerűbb vidéki helyszín Kecskemét, Eger és Debrecen volt, utóbbi idén a rendezvény fővárosa. 2017-ben is 35 millió forint állami forrást szánunk a programokra" - szögezte le Hoppál Péter.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kikapott a Barcelonától, ezúttal nem szerzett érmet a Veszprém

Az ifjúsági Bajnokok Ligája bronzmeccsén két góllal kaptak ki a fiatalok.

Veszélyben a férfiak: komoly betegség állhat a rekedtség vagy a torokpanaszok mögött

Évente mintegy négyezer magyar betegnél diagnosztizálnak fej-nyaki daganatot, csak Kuba előz meg minket a ranglistán. A szakemberek szerint a...

Trump bejelentette az iráni békét, vasárnap megnyílhat a világ legfontosabb olajútvonala

Az amerikai elnök egy közösségi médiás bejegyzésben közölte, hogy vasárnapra tervezik aláírni az Iránnal kötött megállapodást. A...

Ferencz Orsolya nem erre számított a Fidesz-kongresszuson: Akik a kormányzás vagy a kampány során hozzájárultak a vereséghez, nem tudják hitelesen vezetni a megújulás folyamatát

A fideszes politikus a közösségi oldalán bírálta pártja tisztújító kongresszusát, amiért az nem adott módot érdemi vitára. Szerinte...

Horror az éjszakában: kigyulladt egy autó, a sofőr életét vesztette

Tragikus közlekedési baleset történt szombaton Lindabrunn és Aigen között. A frontális ütközésben egy autós életét vesztette. A...

Megjött a hazai gazdák beruházási kedve?

Ha az eszközparkjuk bővítéséről van szó, úgy tűnik, igen.

Orbán Viktor: Van igazi miniszterelnök, üldözze azt!

A volt kormányfő sörözést szervezett a Fidesz tisztújító kongresszusa után.

130 métert zuhant, meghalt egy 22 éves hegymászó Németországban

A csúcsot már megmászták, a leereszkedés közben történt a tragédia.

Óriási a készültség Genfben, ötvenezer tüntető jöhet át a szomszédból

A G7 csúcs ellen tiltakozókat exportálják a franciák, mert ott most nem engedik a gyülekezést.

Súlyos kibercsapás érte a közel-keleti nagyhatalmat: azonnal lépniük kellett a bankoknak

Kibertámadás érte négy meghatározó iráni bank rendszereit, átmeneti fennakadásokat okozva a szolgáltatásokban, de az ügyféladatok a...

Zivatarok, felhőszakadás, jégverés , piros riasztás is jöhet vasárnap

Egy felettünk húzódó hullámzó front miatt ma késő estig intenzív, gyorsan kialakuló zivatarokra és szupercellákra kell készülni,...

Még vár valamit a kórházban megfulladt Down-szindrómás fiú édesanyja

Hat évvel a tragédia után jogerős ítélet született annak a Down-szindrómás fiatalnak az ügyében, aki a szekszárdi kórházban fulladt...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

0