Hoppál: megújul a kulturális infrastruktúra
A fővárosban és a vidéken is az infrastruktúra-fejlesztésé lesz a főszerep a kulturális területen, az egész ágazatra a következő évben 127 milliárdot fordítanak a központi költségvetésből - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: "különleges korszakot élünk, amikor a magyarországi nagyon lerobbant kulturális infrastruktúra, a színházak, a múzeumok, a könyvtárak mind-mind megújulnak".
A politikus szerint 2018-ban 127 milliárd forint jut majd a kulturális területnek a központi büdzsé szerint, amelyet a múlt héten fogadott el az országgyűlés. A legnagyobb növekedés a beruházások területén lesz megfigyelhető. Az államtitkár látványos példaként többek közt a Budai Vigadó, az Eiffel-csarnok megújítását, a Liget projekt részeként felépülő új múzeumokat, valamint az Iparművészeti Múzeum 25 milliárd forintos fejlesztését említette, valamint kiemelte, hogy vidéken is jelentős színházfejlesztések várhatóak például Debrecenben, Kaposvárott, Győrben és más megyei jogú városban.
A fejlesztésekre idén 52, jövőre 67 milliárd forintot fordít a kormányzat, míg a kulturális államtitkárság költségvetése 66-ról, 81 milliárd forintra növekszik.
Hoppál Péter a kulturális alapellátás fontosságát hangsúlyozta, valamint rámutatott, nagy előrelépés, hogy míg 2015-ben 1,2 millió forintra emelkedett a kistelepülések kulturális normatívája, jövőre ez 1,8 millió forint lesz, azaz csaknem 2000 településen emelkedik a normatíva.
Kiemelte: huszonöt helyszínnel bővül a diákok számára díjmentes vasúti utazással látogatható országos múzeumok, nemzeti emlékhelyek és műemlékek köre. Hoppál Péter szerint eddig 13 - túlnyomórészt fővárosi és egy szentendrei - történelmi, nemzeti emlékhelyet, illetve nemzeti örökségi helyszínt látogathattak meg MÁV-kedvezménnyel a nappali tagozatos diákok pedagógus kísérőikkel.
hírek innen, onnan
Közel 10 százalék osztalékhozamot nyújt ez a magyar részvény
Közel 390 millió forint osztalékot fizet az Amixa Holding a részvényeseinek a 2025-ös üzleti év után. A társaság szerint a kifizetés...
Döntött a kamatokról az EKB, Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatót tart
Közzétette idei harmadik kamatdöntését az Európai Központi Bank (EKB), amelyet az iráni háború nyomán kibontakozó energiaválság miatt...
Aki teheti, ne menjen arra! – 15 kilométeres dugó alakult ki az M1-es autópályán
15 kilométeres dugó alakult ki az M1-es autópályán mindkét irányban, legalább egy órával megnőhet a menetidő – figyelmeztet...
Az USA nem viccel – kiszivárogtatták, mire készülhetnek a Közel-Keleten
Az USA olyan fegyvert telepíthet a Közel-Keletre, ami igen nagy nemzetközi sajtóvisszhangot válthat ki.
Most érkezett: 450 emberrel a fedélzetén gázolt a vonat Győrnél
Vasúti gázolás történt csütörtök délben Győr térségében, a Külső Vasút sor közelében. A baleset miatt jelentős fennakadások...
Több százezer adóst érinthet a kamatstop kivezetése - Ennyivel nőne a törlesztőrészletük
A változó kamatozású jelzáloghiteleseket védő kamatstop eredetileg június 30-ig lett volna érvényben, de az ügyvivő Orbán-kormány...
Komoly börtönévek várhatnak Sára Botondra, ha tényleg vesztegetésként kapta a bort - Honnan kezdve számít korrupciónak az ajándék?
Mire elég manapság 70 ezer forint? Nézőpont kérdése: lehet akár egyetlen üveg bor, de több év börtön ára is. Sára Botond főispán...
Megdőlt az ötvenéves hajnali hidegrekord csütörtökön – Pénteken még hidegebb lesz
Megdőlt az ötvenéves országos hajnali hidegrekord csütörtökön, amikor a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Lénárddarócon mínusz 5...
Félsz, hogy eltűnnek évek a nyugdíjadból? Mutatjuk, mi az, ami számít
A legfontosabb szabályok.
2 nap, 2 toplista: Yaakobishvili a Transfermarktnál is az élmezőnybe került
Ezek a napok Yaakobishvili Áronról szólnak.
A magánalapítványába átcsorgatott milliárdok ügyében tett vallomást Németh Szilárd
A per tárgya 534 millió forint ám az ügy, mintegy mellékesen, arról is szól, hogy a fideszes politikus magánalapítványába hogyan...
Földi pokol: kitört a vulkán a túrázók lába alatt
Életükért futottak a turisták, akik éppen a hegyoldalon kaptattak fölfelé, amikor a tűzhányó működésbe lépett. Dermesztő...
Sport
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik elhagyta Angliát
Mutatjuk, miért!
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét
Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.
Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó
Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.
Bulvár
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik
Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.
Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra
Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.
Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb
Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik
Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.
A Forradalmi Gárda kicsavarja az irányítást az ajatollah kezéből Iránban
Annak ellenére, hogy Ali Hamenei ajatollah helyét a fia vette át Irán élén, a valós hatalom már nem a legfőbb vezetőnél van. A Reutersnek nyilatkozó források szerint az iráni döntéshozást a Forradalmi Gárda kemé
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő
A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.
Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú
„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
blogmorzsák
Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek
Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.
Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény
Sok sportolónál ez áll a háttérben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


