Ezt olvasta már?


Húsvét - Erdő Péter: az ünnep alkalom, hogy szembenézzünk a hitünkkel

Krisztus feltámadásának ünnepe alkalom, hogy szembenézzünk a saját hitünkkel - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján, szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.

A bazilika Szűz Mária-kápolnájában, a koronavírus-járvány miatt hívek nélkül megtartott szentmisén Erdő Péter arról beszélt: Krisztus feltámadásával Isten kinyilatkoztatta, hogy "mindnyájunkat az örök életbe hív". "Ez keresztény hitünk alapja", a húsvét pedig mindig alkalom, hogy a saját életünket is szembesítsük hitünkkel.

"Ha ezt megtesszük, kiderül, hogy amit szörnyen nehéznek éreztünk, nem is olyan fontos, amit kilátástalannak láttunk, nem is olyan sötét" - fogalmazott a bíboros.

A főpásztor kitért arra: nem véletlen, hogy a feltámadási szertartáson az egyház ősidők óta olvassa az Ószövetség fontos szakaszait. A teremtés, a vízözön, Ábrahám áldozata, a választott nép kivonulása Egyiptomból és természetesen Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának története mind része az "üdvösség nagy művének".

Az üdvösség történetének fényében "meglátjuk, hogy a gyengeség, amelyet olyan gyakran tapasztalunk magunkban, reális valóság", de "ott van mögötte Isten szeretete és ereje" is. Az ő jelenlétében pedig "nagyon sok minden megtörténhet velünk és sok mindenre képesek lehetünk".

A bíboros beszélt arról is: napjainkban sokan úgy érzik, a legfontosabb dolog a pillanatnyi jó közérzet, de ezzel leszűkítik az "ember valóságát".

"Éppen méltóságunknál, tudatunknál, szabadságunknál fogva nem elegendő, ha fizikailag jól érezzük magunkat. Fontosabb, hogy lássuk az értelmét egész életünknek. Ehhez pedig el kell ismernünk olyan értékeket, amelyek nagyobbak nálunk, és rá kell jönnünk arra, hogy a fizikai szenvedésnek is lehet értelme" - mondta, hozzátéve, hogy ezzel is kapcsolódhatunk a Megváltó szenvedéséhez.

"Isten tud olyan örömet adni a szívünkbe, amely a fizikai jólétnél sokkal nagyszerűbb. Reményt ad és feltámadást, és ennek fényében a helyükre kerülhetnek dolgaink" - vélekedett.

"Ha felismerjük Istent, ha befogadjuk a húsvét örömhírét, akkor kiemelkedünk minden félelemből és szomorúságból. Akkor nem szorongunk többé, hogy mit hoz a jövő" - fogalmazott Erdő Péter.

Nagyszombaton, az esti vigília szertartásával kezdődik a kereszténység legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely azt az örömhírt hirdeti, hogy Jézus feltámadt a halálból, ezzel minden embert megváltott bűneitől és mindenkit meghív az örök életre.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Twitter-csalásért ítélték el Elon Muskot

Egy amerikai esküdtszék úgy ítélte meg, hogy Elon Musk hamis tweetekkel megtévesztette a Twitter részvényeseit 2022-ben. Most jelentős...

„Készültem utána menni” – Rubint Réka zokogva vallott édesapja elvesztéséről

A fitneszedző azt hitte, már feldolgozta édesapja halálát, de egy váratlan pillanatban minden felszakadt. Zokogva ismerte be, hogy a gyász...

Magyar lánynak köszönhető Trumpék házassága – Nyilatkozott a Blikknek az amerikai elnök közeli barátja, Paolo Zampolli

Kevesen tudják, hogy az amerikai elnöki pár annak az üzletembernek köszönheti a megismerkedésüket, aki napjainkban Donald Trump...

Megtartották a „macskák Oscarját” – Látni kell, hogy pózoltak a kamerának a luxuscicák!

„A kutyának gazdája van, a macskának személyzete” - tartja egy mondás. Ezekre a luxuscicákra ez talán hatványozottan igaz. Nem...

Nagyon pörög ez a fizetési forma – Ön már használja?

A készpénznek továbbra is helye van a magyar gazdaságban, de az új megoldások is teret nyertek.

Szörnyű támadás: egy ötnapos babát ölt meg a család kutyája

Egy kutyát fogadott örökbe a család – ami ezután történt az ötnapos babájukkal, lesújtó.

Mikor van Gyümölcsoltó Boldogasszony napja? Ez a jelentése, ilyen szokások, hiedelmek kapcsolódnak hozzá

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe március 25-én van minden évben és számos hiedelem, népszokás is kapcsolódik hozzá, nem csak a...

Pusztító parancsot adott ki Netanjahu: a földdel teszik egyenlővé a határ menti infrastruktúrát, borítékolható a krízis

Az izraeli védelmi miniszter bejelentette, hogy utasították a hadsereget a dél-libanoni "frontvonalbeli falvak" házainak felgyorsított...

Donald Trump erőművek megsemmisítésével fenyegette meg Iránt, ha nem nyitja meg a Hormuzi-szorost

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság legfőbb ügyésze jelezte, hogy ezek a civil infrastruktúra részei.

Irán szerint a Hormuzi-szoros nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az ellenségekkel kapcsolatban állókat

A Hormuzi-szoros továbbra is nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az "Irán ellenségeihez" kapcsolódó hajókat – jelentette be vasárnap...

A legnagyobb energiavámpírok csillagjegyek szerint – Te hol állsz a rangsorban?

A csillagjegyek befolyásolják még azt is, hogy milyen energiát tudunk adni, és milyen energiát tudunk elvenni másoktól. Nézd meg, hol...

0

Sport

Borzalmas körülmények Zalaegerszegen, elbántak az Újpesttel

A ZTE feljött a tabellán a negyedik helyre, két pontra megközelítette a Debrecent.

Aljas támadás indult Szoboszlai Dominik ellen egy szombati mozdulata miatt + videó

A Liverpool magyar középpályása a Brighton ellen nem tudott csapata vezére lenni.

Elek Gáborék ellenállhatatlan játéka kiütéses győzelmet ért Győrben

Gyakorlatilag eldőlt, melyik magyar csapat jut az Európa-liga négyes döntőjébe.

A Liverpool edzője Marco Rossinak is üzent Szoboszlaival kapcsolatban

Arne Slot komoly kéréssel fordult a szövetségi kapitányokhoz.

Molnár Attila második lett a vb-döntős futamában, mégsem kaphatott érmet

Európa-bajnokunk majdnem ugyanazon a helyen végzett, mint a tavalyi világbajnokságon.

Horror a bringaversenyen: az olasz lány belezuhant a szakadékba, csoda, hogy túlélte

Azonnal kórházba szállították az olasz kerékpárost.

0
0

Bulvár

Véletlenül a feleségét pillantotta meg a Google Maps műholdképén: elborzadt a látványtól, majd be is adta a válópert

A mit sem sejtő férj hosszú autóútra indult, melynek megtervezéséhez a Google Maps segítségét is igénybe akarta venni. Ekkor még nem is gyanította, hogy vészesen közeleg élete legdrámaibb pillanata.

Orbán Viktor szövetségese söpörheti el a botrányról botrányra bukdácsoló kormányt

Az ellenzék, ha ügyes, akkor kihasználhatja a szlovén Szabadság Mozgalom gyengülését.

Iráni rakéta csapódott be az izraeli Arad városába

Sokan megsebesültek – többen életveszélyesen – Izraelben egy Arad városában becsapódott újabb iráni ballisztikus rakéta miatt szombat este – jelentette az izraeli mentőszolgálat.

Nem mehettek haza, nem kapták meg a bérüket – botrány a szegedi BYD-nél

A szegedi BYD-gyár építkezésén dolgozó kínai munkások körülményeiről súlyos megállapításokat tett egy nemzetközi szervezet: beszámolók szerint visszatartott bérek, extrém túlórák és a hazautazás korlátoz

Chuck Norris halála után megszólalt a testőre, végre valaki elárulta az igazságot

Barátja és védelmezője kimondta azt, amit mások nem mertek a Hawaiin történtekről.

Putyin meglepő alkuajánlata: Ukrajnáért Iránt

Moszkva lepaktálna Washingtonnal, Putyin szándékáról a már bejáratott csatornákon, összekötője útján értesítette Trumpot. Különös ajánlatot tett Oroszország az Egyesült Államoknak: Moszkva felvetette, hogy le

Magyar Péter mögé beszálltak az oroszok, a neves szakértő elárulta az igazságot Szoboszlairól és a Liverpoolról is

A Tisza vezéréről és miniszterelnökéről azt állítják, hogy az oroszok támogatását élvezte, ezért tudta lenyomni még Donald Trumpot is.

Magyar Péter és Varga Judit ismét egy oldalra került, sötét titokra derült fény

Komoly vádakkal kell szembenéznie a korábbi házaspárnak.

Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 5,899 milliárd forint volt a tét

Mutatjuk, hogy mely számokkal lehetett megnyerni az xxx forintot.

Versenyfutás az idővel: Azonnali gázfeltöltésre szólította fel a tagállamokat az Európai Unió

Brüsszel szerint még azelőtt kell cselekedni, hogy a nyári árverseny padlóra küldi a gazdaságot.

0