Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési változásokról beszámolva. Jelezték, hogy ha szükséges, több kocsival indítják az InterCity-vonatokat.
A MÁV Zrt. közleménye szerint március 28-án a pénteki napra, 29-én a szombati, 30-án és 31-én az ünnepnapi, április 1-jén a vasárnapi, 2-tól a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.
Az iskolai tavaszi szünet nem befolyásolja a személyszállító vonatok közlekedését - tették hozzá.
Közölték azt is, hogy az utasforgalom szempontjából frekventált napokon, a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity-vonatok szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek.
A Volánbusz járatai nagypénteken munkaszüneti, szombaton szabadnapi, 3 húsvétvasárnap munkaszüneti, húsvéthétfőn a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint indulnak. Április 2-án, kedden a hét első tanítási szünetes munkanapjára vonatkozó közlekedési rend lesz érvényben.
A közlemény szerint nagypénteken és húsvéthétfőn változik a HÉV közlekedése, valamennyi vonalon a munkaszüneti napokon érvényes menetrend lesz érvényben.
MTI
hírek innen, onnan
Keanu Reeves és az egykor legjobban fizetett színésznő, Cameron Diaz 30 év után újra együtt a filmvásznon: itt az előzetes.
Persze csak a vásznon szerepel ismét együtt Keanu Reeves és Cameron Diaz. Megérkezett az Outcome első előzetese.
Ez már nagyon súlyos – Irán rakétákat lőtt ki Dubajra hajnbal, robbanások hallatszottak
Irán most épp rakétákkal ébresztette Dubajt pénteken.
Orbán göröngyös uniós csúcsról beszélt, egy „marhaságot” is helyretett
Orbán Viktor az uniós csúcs után harcos, „göröngyös” tárgyalásról beszélt, megerősítette, hogy Magyarország blokkolja az ukrán...
BKK: már tesztelik az elektromos csuklós autóbuszok első példányait
2027-ig több mint 330 dízel és elektromos autóbusz érkezik a fővárosba.
Három év fegyházbüntetésre ítélték a HÉV-en szeméremsértést elkövető férfit
Miután az ítélet ellen a vádlott és védője is fellebbezett, az nem jogerős.
Hat és fél évre ítélték a három ember halálát okozó férfit Tatabányán
A Tatabányai Járásbíróság hat és fél év börtönbüntetésre ítélt egy férfit, aki kábítószer befolyása alatt vezetett, és három...
Kamatcsökkentések helyett kamatemelések jönnek?
A közel-keleti konfliktus eszkalálódása felhajtotta az olajárakat, ami fokozza az infláció emelkedésétől való félelmeket, és globális...
Izrael Iránt, Irán pedig az öböl menti országokat támadta
Újabb Izraeli támadáshullám Irán ellen, válaszul a perzsa állam rakétákkal támadta Bahreint, Kuvaitot és az Egyesült Arab Emírségeket.
„Nem szoktam különösebben figyelni az árakat.” – A 4 legbosszantóbb mondat, amit a leggazdagabb barátom mondott nekem
Mindannyiunknak van egy olyan barátja, akinek a pénzügyi valósága köszönőviszonyban sincs a miénkkel. Néha, amikor megszólal,...
Fájdalmas veszteség a hackereknek: egy csapásra négy erős fegyverüket semmisítették meg
Az amerikai igazságügyi minisztérium Németországgal és Kanadával közösen számolt fel négy nagy botnetet. Ezek a hálózatok világszerte...
Lehullott a lepel egy zsugorított termék árazásáról
A zsugorinflációt már két éve kötelező bejelenteni, de az árak alakulása nem látható. Az Online Árfigyelő adatai azonban megmutatják,...
Hónapok óta nem kapott új szerepet a Hunyadi címszereplője – Kádár L. Gellért vallomása a sikersorozat után történtekről
Három díjat is bezsebelt a Televíziós Újságírók Díján a Hunyadi: a legjobb sorozatnak járó cím mellett Fekete Ernő a legjobb férfi...
Sport
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának
Ismét kiemelkedően futballozott Szoboszlai Dominik.
A törött karú Galata-játékosnál csapattársa rosszabbul járt, felháborodtak Ekitiké mondatán
Két Galatasaray-futballista is súlyos sérülést szenvedett Liverpoolban.
Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.
A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.
„Kitör a harmadik világháború” – mégis van, aki csak nevet
Egy lezártnak hitt ügy egészen döbbenetes fejleményei.
Lenézik Szoboszlaiékat: kiderült, milyen esélyt adnak a Liverpoolnak a BL-ben
Megvan a pontos menetrend, az angol bajnok párharca mellett a spanyol házirangadót is szinte egyoldalúnak tartják.
Mikler Roland búcsúzik a Szegedtől, válogatott csapattársa érkezik a helyére
Több érkezőt és távozót is megszellőztetett a portál.
Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra
Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Bulvár
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Egész Amerikát megrázta a barcelonai éjszakában rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemista esete
Az egyetlen nyom a fiatal diák később megtalált telefonja.
Döntött a bíróság Hernádi Zsoltról, nem érvényesek Magyarországon a horvát ítéletek
Pont került a megfeleltetési eljárás végére.
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül
Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n
Oroszország százszázalékos teljesít-ményre kapcsolhatta az ukrán határ mellett épülő könnyűvizes reaktorát
Ebben a kialakításban a könnyűvíz egyszerre moderátor és hűtőközeg, ami hatékonyan vezeti el a reaktor magjában keletkező hőt, és biztonságosabb működést tesz lehetővé a legtöbb klasszikus nukleáris reakto
Laponyi Zsolt: Hivatalosan nincs kimondva, de a rendőrségnél mindenki tudja, hogy van büntetési kvóta
A rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni.
Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk
Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.
Nagy hír jött az óraátállítás kapcsán. Nem erre számítottunk, itt a fordulat
Ezen a napon, hogy pont ez történjen, nem ezt vártuk.
blogmorzsák
Nagy kakaópor teszt
Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.
A férfiklimax drágább, mint a női?
Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


