Ezt olvasta már?


Ilyen a szegedi közlekedési kultúra?

A szegediek az áldatlan közlekedési állapotokra panaszkodnak. Majoros Gabriella gépjárművezető oktató szerint ennek az lehet az oka, hogy a közlekedési szokásokat tekintve Szeged közelebb áll a Balkánhoz, mint Nyugat-Európához.

"Az elmúlt hetekben nagyon sok visszajelzést kaptunk olvasóinktól, azzal kapcsolatban, hogy veszélyes a közlekedés a Szegeden. Ezt alátámasztja az a statisztika is, ami szerint minden másnap történik egy trolibusz vagy villamosbaleset városunkban. Ennek apropóján kikértük egy gépjárművezető oktató véleményét a szegedi közlekedési kultúráról.

 

– A kulturált közlekedésnek az „élni, és élni hagyni” filozófia az alapja – kezdte Majoros Gabriella, gépjárművezető oktató. – Úgy célszerű közlekedni, hogy partnerei legyünk egymásnak, és ne sodorjuk a másikat bajba, balesetveszélyes helyzetbe, szabálytalankodásba – tette hozzá.

 

Gabriella szerint Szegeden közelebb érezhetjük magunkat a Balkánhoz, mint Nyugat-Európához, hiszen sok olyan rendszámmal közlekedőt látunk, akik a tőlünk keletre és délre fekvő országokból érkeztek és sajnos az ő vezetési stílusuk ráragad a helyiekre is.

 

– Sajnos sokat átveszik a balkáni szabad stílust, ahelyett, hogy példamutatóan vezetnének. Már nem annyira szabálykövető a magatartás, mint 20-30 évvel ezelőtt. Mindenki rohan, és úgy gondolja „ez még belefér” mindaddig, amíg nem botlik egy ellenőrzésbe, vagy traffipaxba

 

– fogalmazott.

 

A gépjárművezető oktató felsorolt néhány alapvető szempontot, amikre ha odafigyelünk, könnyebbé tehetjük a közlekedést:

 

– Parkolásoknál az út szélén párhuzamosan helyezkedjünk el, lehetőleg minél közelebb a járdához azért, hogy a közlekedést megkönnyítsük, ugyanakkor fontos, hogy ne hajtsunk fel a járdára.

 

Zárkózzunk fel egymásra, mert bosszantó látni, hogyha egy autó előtt és mögött éppen akkora hely van, hogy oda egy másik jármű már nem fér el

 

– osztotta meg észrevételét.

 

Gabriella hangsúlyozta, ne parkoljunk olyan helyen, amire nem vagyunk jogosultak. Ezen kívül fontos betartani a tiltó táblákat, és mérlegelni a bizonyos helyekre való behajtás jogosultságát.

 

– Útszűkületben annak van elsőbbsége, akinek nincsen akadálya. Van, aki erről a biztonság érdekében lemond, ilyenkor egyértelműen jelezzük a szándékot.

 

Az elsőbbségről való lemondás már nem vonható vissza. Valamint, ha lemondtak a javunkra az elsőbbségről, ha segítettek bennünket, illik azt megköszönni. Sötétben sokan használják erre az elakadás jelző felvillantását,

 

vagy a váltott irányjelzőt, de ha még látjuk is egymást a másik járművezetővel, akkor intsünk neki – mondta Gabriella.

 

A gépjárművezető oktató szerint Magyarországtól nyugatabbra, már más kultúrával találkozhatunk. A járművezetők türelmesebbek, készségesebbek, elengedik a gyalogosokat a kijelölt gyalogátkelőhelyen, jobban figyelnek egymásra.

 

Jóllehet keményebbek a büntetések, de sajnos a figyelmeztetéseket és mérő műszereket, a kontrollt, azok miatt találták ki, akik szerint „a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket.”

 

Gabriella a tanulóvezetők védelmében is mondott pár gondolatot:

 

– Azokban a járművekben, amelyek T betűvel a tetejükön közlekednek oktatás folyik. A kocsira nincsen ráírva, hogy hány órát vezettek a tanulók, milyenek a képességeik, és mennyire esnek pánikba, ha valami megzavarja őket.

 

A kezdők még nem tudnak minden esetben jól dönteni, és néha egy kürt hangja megijeszti, kizökkenti őket, és pont ezért nem fognak egy hangjelzés után hamarabb elindulni

 

– fogalmazott. Hangsúlyozta, ha az oktatója tud, segít nekik, de ha éppen vizsga folyik, a helyzetet nekik kell önállóan megoldani.

 

– A vizsgán előbb el kell követnie a hibát, hogy értékeljék, tehát hibátlan vezetést nem biztos, hogy látunk tőlük, hiszen a tanulási folyamat ezzel jár. Május 11-én lesz a kulturált közlekedés napja, jó lenne, ha nem csak azon a napon lennénk egymással udvariasak, előzékenyek és szabályos közlekedést az életünk részének tartanánk – zárta gondolatait."

 

Forrás: szegedma.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A kert talaja ettől válhat egészségesebbé és morzsalékosabbá - a termésen is meglátszhat

Álmodtál már arról, hogy a kerted földje puha, morzsalékos, és csak úgy hemzseg az élettől? Mutatjuk, hogyan segít ebben a komposzt és...

Elon Muské a történelem legdrágább álma

A SpaceX sokak szemében az emberiség jövőjének egyik legfontosabb vállalata. Nem biztos azonban, hogy a részvényesek végül ugyanúgy...

Arany János ük-ük-ükunokája elárulta, ezért mondta le a magyar válogatottban való szereplését

A szépséges kosárlabdázó Dubei Debóra családi titkot árult el, erre senki sem számított.

Hatóság: fertőző baktérium miatt hívtak vissza egy szalámit

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a LIDL Magyarország Bt.-vel közösen termékvisszahívást rendelt el egy szalámi...

Egészen megdöbbentő kutatás jelent meg az öregedésről

Egy közel négyezer fős vizsgálat szerint az agy 90 év felett is képes fejlődni.

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Te tudtad ezt? A Feng Shui szerint ez a legjobb szín a konyhába, ami bevonzza a bőséget

A Feng Shui tanítása szerint a konyha az otthon egyik legfontosabb helyisége, hiszen a táplálkozással, a gondoskodással és a bőséggel...

Te lennél határvadász? Megnéztük, mennyit fizet és ki alkalmas erre a munkára

Felelősségteljes munka, nem a klasszikus 8 órás munkarendben.

Különleges együttállás lesz hamarosan: ekkor érdemes az eget figyelni

Különleges csillagászati jelenség szemtanúi lehetünk az elkövetkezendő napokban, ha sötétedés után felnézünk az égboltra.

Egy nagy átverés lenne a csilivili Trump-telefon? Amerikai mobilguruk rántották le róla leplet

Az iFixit (egy amerikai weboldal és vállalkozás, amely többek között mobilok javíthatóságával és szétszerelésével foglalkozik) és az...

Steven Spielberg elárulta, ő javasolta a Harry Potter-filmek legendás színészeit

A rendező szerint ő javasolta több legendás színész szerepeltetését az első Harry Potter-filmhez.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0