Íme, José Mourinho, a manchesteri Bálint gazda
Itt van immár a had – no, nem Laczfi nádor hada üget elő a Toldiból, hanem a nyalka, kolcsagos legények és cifra nyergű mének helyett a topligák frissiben vett labdarúgói sorakoznak táblázatunkban. Szokásunk szerint a Premier League eseményeivel kezdjük heti transzfertúránkat. (Pécsi Napilap)
Ugyan szép veretlenségi sorozatot fut a Manchester United, nem mondhatnánk, hogy maximálisan elégedettek lennének a szurkolók a csapattal, és José Mourinho menedzser is érzi, hogy van még hová fejlődni – meg transzferálni.
Az annak idején nagy reményekkel érkező francia középpályás, Morgan Schneiderlin máris távozott, sokakat meglepő módon az Everton képes volt 22.9 millió eurót fizetni érte. Ha minden a liverpooliak tervei szerint alakul, még 4.6 millió eurót kap érte az MU, amely egyébként a Southamptontól nem is olyan régen 35 millióért szerezte meg Schneiderlint. Maga Mourinho elárulta, hogy egyszerre örül és egyszerre szomorú, mert kedvelte ugyan a francia játékost, de az rendszeres játéklehetőséghez majd csak az Evertonban juthat.
Mourinho a cserekapus Sam Johnstone-t kölcsönadta az Aston Villának, és nyíltan árulja a „csodavétel” Memphis Depayt, akit leginkább az Olympique Lyon szeretne magáénak mondani, ám a franciák első, tizenötmillió euró körüli ajánlata nem nyert – angol források szerint még kétmillió, és egymás tenyerébe csapnak a felek. Ennek sem örülhetnek tiszta szívből a manchesteriek, mivel a holland szellőt 2015 nyarán kétszer ennyiért, harmincnégymillió euróért vették a PSV-től.
A Milan, az Everton, a Tottenham, a Nice és az AS Roma is lát Depayban fantáziát, de leginkább a franciák ragaszkodnak hozzá, a Lyon mestere, Bruno Génésio ezt nem is rejti véka alá – csak amíg az OL legjobban fizetett játékosa, Alexandre Lacazette évi 4.2 millió eurót keres, addig Depay a Manchestertől 5.4 millió eurót húz. Talán éppen itt tud a PSG „beledepaykodni” a Lyon terveibe, már csak a Ligue 1-beli miheztartás végett is.
A Sevilla képviselői is buzgólkodnak a manchesteri klubház körül, Marcus Rashfordot és Anthony Martialt vinnék, természetesen csak kölcsönbe. Utóbbi játékos ügynöke, Philippe Lamboley el is ismerte az andalúzok érdeklődését, egyben azt is, hogy védencével tanulmányozzák az ajánlatot, de egyáltalán nem zárkóznak el a vendégjáték elől.
Hogy, hogyan nem, a már harmincegy éves szélső mindenest, Ashley Youngot Kínából csábítják, őt a csinani Santung Luneng (apropó, észrevették már, hogy minden ottani csapat neve olyan, mint egy-egy Csonka Pici-sláger címe?); decemberben az Everton, West Bromwich, Swansea hármast emlegették vele és a januárral kapcsolatban.
Youngért tízmillió euró körüli összeg érkezhet az MU-kasszába.
Nem friss hír, hogy a Valencia csábítja Marcos Rojót, Chris Smallingot pedig a West Ham (ennek okára hamarosan fény derül). A mostanában borzasztóan agilis „kalapácsosok” egyébként a Martial, Rashford kettőst is kinézték maguknak, mint ahogyan Wayne Rooneyt is elérték a kínai kérők.
Sok pénz érkezik be tehát hamarosan a klubhoz, még ha messze nem is annyi, mint amennyit remélt, Mourinho pedig nem az az edző, aki sokáig üldögélne a transzferkereten.
Leghamarabb egy középső védő érkezéséről lehetett hallani, olvasni, a fő célpont a brit sajtó egybehangzó vélekedése szerint a svéd Victor Lindelöf, csak éppen a Benfica vele szeretné megkötni az év üzletét.
Azért is siet eladni, mert a nyártól lép életbe a huszonkét éves játékos harmincmillió eurós kivásárlási ára, és a portugálok ennél sokkal többet kérnek érte a télen – közben vadul tárgyalnak a védővel egy új kontraktus ügyében. A másik MU-kiszemelt sem sokkal olcsóbb.
A Southampton kockáztatott egy picit az óriási termetű Virgil van Dijkkel, ám a holland remekel Angliában is, és Párizstól Londonon (Chelsea) át Manchesterig sok helyen felfigyeltek erre.
Német források szerint a kivásárlási ára kétmillióval kevesebb, mint amennyit a Benfica kér most Lindelöfért, azaz negyvenhétmillió euró, eme összeg tíz százaléka egyébként Van Dijk előző csapatáé, a Celticé.
Olcsóbb lenne a laziós Stefan de Vrij, nem is kicsivel, ha nem vetette volna ki rá is a hálóját a Chelsea, de mint a La Gazzetta dello Sport megtudta, a hollandot csak a nyáron vinné a vörös mezes alakulat. Természetesen a Lazio vezetői örülnek leginkább a keresletnek, jó kedvükben első körben negyvenmillió eurót kértek; a másik római gigász, az AS Roma még ennél is többre taksálja a maga Kosztasz Manolaszát.
Két jobbhátvéd, Rick Karsdorp (Feyenoord) és Nélson Semedo (Benfica) is kiforgott a transzferpiac imamalmából a Uniteddel kapcsolatban, míg a balbekkeknél felmerült a juventusos, harmincöt esztendős Patrice Evra, a celtices Kieran Tierney és a tottenhames Danny Rose neve.
Antoine Griezmann és James Rodríguez nem kimondottan téli célpont, ami rájuk most fokozottan igaz, hiszen szó szerint pótolhatatlanok lennének a két madridi klubnál, akik ebből az átigazolási őrületből kimaradnak korábbi csibészségeik miatt.
Manchester vörös részében is előkerült Yannick Carrasco neve, akit olyan sok nagy klubbal hoznak hírbe, hogy Diego Simeone Atléticója talán nem is ragaszkodik a belga szélsőhöz; ám a fiatal uruguayi hátvéd, José Giménez eladása mellett is csak egy érvet tudnánk felsorolni: pénz.
Futott még (a sajtóban) az interes Ivan Perisic és a müncheni Thomas Müller, de a West Hammel szakítani akaró Dimitri Payet lenne a logikus megoldás: ha már távoznak a fiatalok, főleg, hogy talán éppen oda, ahonnan Payet jönne, össze lehetne kötni az ügyeket – csak éppen a viharos kedvű támadó a hozzá közel állók szerint legszívesebben Marseille-ben folytatná, még akkor is, ha a PSG és az Arsenal is csodás fizetéssel várja.
Felvetődött a sajtóban a Mou-kedvenc Nemanja Matics neve is, de őszintén szólva nem látjuk át, miért is engedné el őt a Chelsea (hacsak nem lépett a szerb is titokban a menedzserrel való kapcsolattartás Diego Costa-i útjára). Ha már középső középpályás, akkor inkább a monacói Tiemoué Bakayoko vagy a bergamói Franck Kessié, akiket húszmillió euró alatt meg lehet kapni, a B-listás Bastian Schweinsteiger ügye pedig még mindig függőben, eddig két kupameccsen összesen tizenhat percet játszott.
Percenként 400.000 eurós bruttó fizetésért – alighanem a kedves olvasó is ilyesmi díjazásról álmodozhat.
Antonio Valenciával ugyanakkor szerződést hosszabbított az MU, 2018-ig, és Marouane Fellaini is hasonló örömökben részesült (például a Milan nagy bánatára). Ezen a nyáron jelen állás szerint csak a nagy Zlatan és Michael Carrick kontraktusa jár le, 2018 nyarán pedig a Schweinsteiger, Daley Blind, Ashley Young, Sergio Romero, Antonio Valencia, Marouane Fellaini, Juan Mata, Ander Herrera, Jesse Lingard, Luke Shaw társaságé.
Ehhez persze lesz még pár szava Mourinhónak, de elsőként nagyon bölcsen David de Geával kezdi a hosszabbítási tárgyalásokat.
A portugál mester olyan most számunkra, mint amilyenek a kerttulajdonosok lesznek nemsokára: áll gondterhelten, kezében a „cirokmotorral”, térdig füstben, mint Kóbor János, de a takarítás közben lelki szemeivel a már virágba borult kertet látja.
Forrás: nso.hu
hírek innen, onnan
Megdőlt az országos napi szélrekord: brutális lökéseket mértek Győrben
Megdőlt az országos napi szélrekord június 13-án - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap. A korábbi, óránkénti 97,6...
Perceken múlt az életük – sokkoló színpadi összeomlások és tragédiák a magyar sztárvilágból
Döbbent csend ült a Budapest Park több ezres közönségére, amikor a Loophia mindössze 25 éves énekesnője váratlanul összeesett a...
Kiadták a figyelmeztetést: heves zivatarok és jégeső csap le Magyarországra
Heves zivatarok alakultak ki vasárnap a délnyugati országrészben, ahol a napsugárzás hatására jelentősen labilizálódott a légkör. A...
Azta, rengeteget fogyott Pataki Zita: elárulta, mi áll a változás mögött
Nagy átalakuláson megy keresztül Pataki Zita: az RTL időjósa nemcsak otthonát újítja fel férjével, hanem saját életmódját is teljesen...
Úgy tűnik, Trump most már nagyjából mindent megtenne a békéért Iránnal
Ha tényleg ez lenne a megállapodás, akkor Irán szinte mindent, Amerika szinte semmit nem ért el a háborúval.
Ferencz Orsolya: Érdemi vitára nem volt lehetőség a Fidesz kongresszusán, a fontos gondolatok is válaszok nélkül maradtak
Az Orbán-kormány egykori űrkutatási biztosa szerint az Orbán Viktor által a kongresszus napján kiküldött röpirat messze nem azokat a...
Ez a népszerű edzés utáni szokás többet árthat, mint használ
Az edzés utáni fehérjeturmix sokak napi rutinja, de a túlzott fehérje- és aminosav-bevitel érzékenyeknél felesleges veseterhelést is...
Lábujjtörés esetén mit lehet tenni? Az orvos válaszol
Nagyot reccsent a nő lábujja, amikor beütötte a kád szélébe.
Rucking: a katonai kiképzésből érkezett gyaloglási trend, amelyért milliók rajonganak
A módszer előnye éppen az egyszerűségében rejlik.
Összeütközött két hajó Split közelében, hárman meghaltak
Egy embert még keresnek.
Luxusfeleségek csapnak össze egymással? Ő lehetnek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban következő évadának szereplői
A tévénézők nagy örömére idén is visszatér az RTL egyik legsikeresebb realityje, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban.
Hivatalos lista készült arról, hogy milyen Magyarországon élni, ezt gondolják a külföldiek
Top 5: ezek most a világ legbiztonságosabb országai – sokakat meglep Magyarország pozíciója.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Michael Olise klubváltása a címlapon, 500 millió eurót emlegetnek
Ez most a nyár nagy slágere.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


