Ezt olvasta már?


Indul az idei Good Impact pályázat

Civil szervezetek mutathatják meg termékeiket, szolgáltatásaikat vállalatok számára

Újra pályázatot hirdettek civil szervezetek számára a 2018-as Good Impact rendezvényen való részvételre az esemény szervezői. Olyan szervezetek jelentkezését várják, amelyek szeretnék vállalatoknak szóló szolgáltatásaikat bemutatni és megvételre kínálni.

A részvétel jogát a civil szervezetek pályázás útján nyerhetik el.
A Good Impact rendezvényen 8 civil szervezet mutatja be szolgáltatásait szórakoztató formában vállalatok számára. A rendezvény szervezői szeretnék erősíteni a vállalatok és civil szervezetek közötti együttműködést, és megmutatni a két szektornak az egymásban rejlő partnerség lehetőségét.
A vállalatok és nonprofit szervezetek együttműködéséből olyan projektek születhetnek, amelyek jobbá tehetik társadalmunkat és környezetünket. Sokszor maguk a résztvevők sincsenek tisztában azzal, hogy milyen jó hatásokat indítanak el programjaikkal. A Good Impact azért jött létre, hogy találkozhassanak azok, akik elindítják ezeket a jó hatásokat.
A Good Impact rendezvényen civil szervezetek szórakoztató formában, ún. „showroomokban” mutatják be és kínálják megvételre szolgáltatásaikat vállalati döntéshozóknak. Ezek a projektek a vállalatok számára kialakított valós szolgáltatások, és egyben a társadalmi és környezetei fenntarthatóságot is szolgálják.
A Good Impacten tavaly olyan felelős vállalatok vásároltak szolgáltatásokat, mint az NN Biztosító Zrt., a Microsoft Magyarország, a Prekomment Kft., a Szerencsejáték Zrt., az Accor-Pannonia Hotels Zrt. és a PwC Magyarország.
A pályázati kiírás itt érhető el, az adatlap pedig itt.

Mi az a Good Impact?
A Good Impact rendezvényt a Civil Impact Nonprofit Kft. szervezi. A Civil Impact Nonprofit Kft. küldetése, hogy partnerségeket hozzon létre civil szervezetek és vállalatok között, elősegítve civil szolgáltatások létrejöttét és hidat képezve a két szektor között.
A Good Impact eseményt az Erste Alapítvány támogatja.

Forrás: www.socialandbusiness.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

11 nappal az apja szívműtétje után 3 hetes utazásra megy egy nő

Egy nő a Reddit közösségéhez fordult, miután komoly lelkiismereti válságba került: vajon önzőnek számít-e, ha elutazik egy régóta...

Az amerikai kormányzat újabb dokumentumot tett elérhetővé az Epstein-akták közül

Az amerikai igazságügyi minisztérium további dokumentumot tett hozzáférhetővé az Epstein-akták közül vasárnap, ezúttal egy bírósági...

Kevin Costner western nélkül is nagyot megy a streamingen

Úgy tűnik, Kevin Costner ismét magára talált a streaming világában.

Verstappen nem érzi úgy, hogy elvesztette az idei bajnokságot

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton után neki sem sikerült beállítania Michael Schumacher rekordját: Max Verstappen is megrekedt a sorozatban...

Nem felesleges flanc az intelligens összkerékhajtás

Biztonságosan autózni, hollarihó, akkor is, ha nem esik hó? Szerintünk sokan örülnének, ha ez lenne az alap. Még most is gyakori az a...

Botrány az easyJetnél: Halott nagymamát ültettek a repülőre?

A család úgy tett, mintha az idős nő még életben lenne.

Megvan a Csillag Születik 2025 győztese, elkelt a 24 millió

Advent utolsó vasárnapján minden tekintet Csillag Születik 12 döntősére szegeződött. A december 21-i fináléban egy tucat fellépő...

Feketébe borultak a szívek, fiatalon elhunyt a sorozatsztár

A színész csupán 46 éves volt. A sorozatsztárt rengetegen gyászolják.

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni...

Itt a darts-vb szenzációja: egy ismeretlen holland kivégezte a világbajnokot

A Jégember rendesen leolvadt, egyetlen szettet sem tudott nyerni.

0

Sport

Szoboszlai incidensétől hangos Anglia, egy bíró sem érti az ámokfutásnál történteket

A szabályok szerint a harmadik piros lapot is ki kellett volna osztani a Tottenham és a Liverpool bajnokiján.

Viníciust kifütyülték a Real Madrid szurkolói, a reakciója még nagyobb felháborodást okozott

A madridiak bajnokiján Mbappé Ronaldót utánozta, az edző a röhejesnek nevezett játékvezető felfüggesztését követelte.

"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi

Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.

A győzelem ellenére hetvenkétezer néző füttykoncertje zúgott a Bernabéuban

Xabi Alonso mindenre felkészült, az edzőt semmi sem fogja váratlanul érni.

Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos

A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.

A Szoboszlait meglökő brazil fojtogatott és könyökölt is – miért nem járt piros lap?

Richarlison többekkel szemben is sportszerűtlen volt, de az ámokfutása közben mégis csak Szoboszlai Dominik kapott lapot.

Szoboszlaitól egyetlen dolgot hiányoltak, Kerkeztől pontosan ezt várták Liverpoolban

A Liverpool magyar válogatott sztárjai végigjátszották a Tottenham elleni rangadót.

A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc

Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.

2025 legzseniálisabb góljai – A szabadrúgás, amelynél a világ legjobb kapusa is esélytelen volt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Erősen indítunk, jöjjön az év egyik legemlékezetesebb gólja!

"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének

A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.

0
0

Bulvár

Gyászol a magyar város, elhunyt dr. Bay Éva

Életének 87. évében elhunyt dr. Bay Éva orvos, műgyűjtő, Kiskunhalas díszpolgára, a Thorma János Múzeum egyik legjelentősebb adományozója.

Meghalt Kemenes Fanni

Minden műfajban és stílusban dolgozott.

Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa

A vízkő elleni harcban a legtöbben automatikusan az ecethez vagy a szódabikarbónához nyúlnak. Pedig létezik egy megoldás, amely sokkal hatékonyabb, kíméletesebb, és egyre több háztartásban váltja le a régi módsz

ByeAlex bejelentésétől hangos az ország, az RTL sem találja a szavakat

Az RTL rosszfiúja váratlanul írt egy üzenetet, ezzel minden megváltozott.

„Mi a f@sz volt ez, valami háborúellenes összejövetel… Az egész el lett b@szva” – Havas Henriknek nem tetszett a Fidesz szegedi gyűlése

„Mi a f@sz volt ez-, valami háborúellenes összejövetel… Na, aztán Lázár meg Orbán után nem néztem tovább…” – írta szombat este Facebook-oldalán az újságíró, utalva a Digitális Polgári Körök szombati,

Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter

Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.

Tegyél egy érmét a fagyasztóba: sokan nem tudják, de életet is menthet ez a trükk

A fagyasztót a legtöbben biztonságosnak gondolják, pedig van egy alattomos kockázata, amire szinte senki nem figyel. Egy apró, filléres trükk segíthet abban, hogy időben észrevedd a bajt.

Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők

Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett

blogmorzsák

Magyar vakáció pechszériával – Vakáción a Mézga család

Ingyenjeggyel nem jut messze a Mézga család, csak furfanggal.

A Qualitons utánajárt: álmodhatja más az álmomat?

Az év leghosszabb éjszakáján debütál a Qualitons új klipje.

Bibó Lajos: A könyv lelke

"A könyv teszi az embert. Vagyis: könyv nélkül nincs élet. A könyv lényegében elsőrendű életszükséglet."

0