Inflációkövető díjemelést vezetnek be a mobilszolgáltatók
Idén inflációkövető díjemelést hajt végre a Magyar Telekom és a Vodafone is, igaz nem egyforma mértékben.
A Magyar Telekom az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy az inflációs nyomás, az energiaárak és beszállítói költségek erőteljes növekedése miatt hajt végre inflációkövető díjkorrekciót 2023. március 1-től, amelynek mértéke 14,5 százalék. Az első emelt összegű számlát az üzleti vezetékes szolgáltatással rendelkező ügyfelek márciusban, a lakossági vezetékes, lakossági mobil- és üzleti mobil-előfizetők pedig áprilisban kapják meg.
A Magyar Telekom ügyfelei a 2022 júliusában kiküldött számlamellékletükből már értesülhettek a várható díjkorrekcióról, amely rendelkezés 2022. szeptember 1-jei hatálybalépéssel került be az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) közé. Ennek alapján a havi előfizetési díjak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett, megelőző üzleti év éves átlagos fogyasztói árindex mértékével egyezően változnak.
A Magyar Telekom a KSH éves átlagos fogyasztói árindex mértékét tartalmazó közleményének hivatalos közzétételét követő 90 napon belül hajtja végre az ÁSZF-ben és az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok havidíjainak díjkorrekcióját, ugyanakkor a forgalmi típusú díjak változatlanok maradnak. Az inflációkövető díjkorrekció mértékéről a Magyar Telekom a 2023 februárjában kiküldésre kerülő számlamellékletben tájékoztatja az ügyfeleket.
A Vodafone arról tájékoztatott, hogy évek óta nem emeltek árat, azonban az elmúlt évek gazdasági környezetének változásai szükségessé tették az automatikus inflációkövető díjkorrekció bevezetését 2023. januártól. Hozzátették: a telekommunikációs iparág már a Covid-járvány alatt is rendkívüli terheket vállalt többek között a távmunka és távoktatás biztosításával, mindezt az elmúlt években további gazdasági kihívások nehezítették (energiaárak növekedése, ellátási láncok nehézségei).
Ezek a körülmények együttesen tették indokolttá az automatikus inflációkövető díjkorrekció bevezetését, melynek mértékét a szolgáltatók a hivatalos KSH inflációs adatok alapján a hatósággal egyeztetve állapítottak meg. A Vodafone esetében ez 9,39 százalék, a mérték megállapításakor a 2021 augusztusától 2022 augusztusáig tartó éves időszak inflációját vette alapul a szolgáltató - írták.
A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI), valamint a társaságba olvadó Invitel Zrt. 2023. január 1-től módosítja vezetékes és műholdas szolgáltatásainak listaárát. Az árváltozás a DIGI és az Invitel valamennyi kábeltelevízió, internet és vezetékes telefon szolgáltatását, valamint a DIGI műholdas szolgáltatásait is érinti. Ez alól kivételt jelentenek a határozott hűségidős szerződéssel rendelkező ügyfelek, számukra a DIGI a vállalt hűségidő végéig változatlan áron biztosítja szolgáltatásait - írták.
Közölték: a DIGI csoport az árváltozás mérséklésére megújult elektronikus számlacsomagot (e-Pack) és új hűségprogramot indít. Ennek köszönhetően a műholdas és a két vagy három vezetékes szolgáltatásra előfizető ügyfelek akár változatlan áron juthatnak majd a DIGI szolgáltatásaihoz 2023 januárja után is, míg a kizárólag vezetékes internet, vagy csak műholdas szolgáltatást igénybe vevők 1000 forinttal mérsékelhetik a díjemelést.
A Yettel az MTI megkeresésére arról tájékoztatott, hogy az idei évtől évente egyszer a KSH éves átlagos fogyasztói árindexének megfelelően változtatnak árakat. A díjemelés a meglévő és az új ügyfelekre is kiterjed.
A díjkorrekció mértéke az idén várhatóan 14,5 százalék lesz, összhangban a KSH 2023-as naptári évre kiadott gyorsjelentésével. Az árindexálás automatikus, teljes mértékben a KSH által kiadott inflációt követi és nem jelent egyoldalú szerződésmódosítást - tették hozzá.
A Yettel Általános Szerződési Feltételei szerint az inflációval korrigált díjak bevezetésére nyitva álló 60 napos határidő attól a naptól indul, amikor a KSH az inflációs értéket közlemény formájában a Hivatalos Értesítőben közzéteszi. Az elmúlt években ez február utolsó napjaira esett, jegyezték meg.
Azt írták, a jelen gazdasági helyzetben a Yettel költségei is növekednek, és ezt figyelembe véve az értékarányosság megőrzésével szeretnék biztosítani azt, hogy a változó gazdasági környezetben is tovább tudják fejleszteni hálózatukat és szolgáltatásaikat, valamint hogy biztosítsák az ügyfeleik által elvárt megbízható és magas minőségű szolgáltatást.
hírek innen, onnan
Aggasztó képet festett a szakember, 2027-re hatalmas változás jöhet a weben
Ellepik a botok a webet, jövőre már nagyobb forgalmat bonyolíthatnak, mint az emberek.
Putyin volt tolmácsa fog őrködni a magyar választások tisztasága felett
Az Ebesz Parlamenti Közgyűlésének főtitkára valamiért ragaszkodik Daria Bojarszkaja megbízásához, pedig Lengyelországból már...
Orbán Viktor: Dögönyözések, szúrkálódások és trancsírozások dacára sem tekertek szőnyegbe Brüsszelben
Brüsszelből kapcsolódott be a politikai vérkeringésbe péntek reggel a kormányfő.
A Kreml az internettel fitogtatja erejét
Moszkva korlátozza a WhatsAppot és a Telegramot Oroszország egyes részein. Közben új törvények erősítik az FSZB hatásköreit.
Törőcsik Franciska lélegzetelállító estélyibe bújt a Glamour-gálán: fotókon az est legszebb ruhái
Törőcsik Franciska gyönyörű volt, a Glamour-gála egyik legszebb estélyijében ragyogott. Mutatjuk az esemény legszebb ruháit!
Futóhír: Láma szaladgál a Havanna lakótelepen
Elszabadult egy láma a Havanna lakótelepen. Szó szerint.
Timothée Chalamet bajban van: Leonardo DiCapriotól kért tanácsokat, de a válasz őt is megdöbbentette
Kylie Jenner túl nagy hatással van Timothee-re. Egy bennfentes szerint durva lépésre lenne szükség a hírnevének megmentéséhez.
Lötyög a lábukon, mégis viselik: Trump bizarr ajándéka lett a Fehér Ház új mániája
Az amerikai elnök egy konkrét Florsheim cipőt ajándékoz a kabinetjének a Fehér Házban. A gesztus a hűség jelképévé vált, a...
Már nemcsak a filmsztárok jönnek Budapestre, de a kassza is itt csilingel: szuperprodukciókon kaszál a hazai alapkezelő
Azon már senki nem lepődik meg, ha kiderül, hogy egyik-másik hollywoodi mozit részben vagy egészében Budapesten forgatták, egész iparág...
Óriás akadt horogra a Balatonnál
Berobbant a szezon. Egy balatonfenyvesi horgász 23 és fél kilogrammos pontyot fogott ki a parttól fél kilométerre.
Orbán Viktor rendkívüli tájékoztatója az EU-csúcs második napján! – Kövesse élőben!
Orbán Viktor miniszterelnök a kétnapos EU-csúcs második napján, március 20-án pénteken valamivel 10 óra után tart sajtótájékoztatót....
Mindenkit érint: érkeznek a rezsistopos gázszámlák – a diktálósok megtudják, mennyit kaptak, így néz ki a kedvezmény a papíron
Az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztak azért, hogy a rezsistop kedvezmény megjelenjen a számlákon. Március 21-étől érkeznek a...
Sport
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.
A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra
Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Kiderült, hogy melyik zenekart szereti a legjobban Szoboszlai Dominik – videó
Reméljük készül majd videófelvétel.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
Hansi Flick padlót fogott, majd váratlan ajándékot adott a Barcelona játékosainak
Oktatófilmre kívánkozik a porrá zúzás.
Gyalázkodó üzenetet küldtek a Bayern szurkolói a Real Madrid csapatának, terjed a videó
Münchenben az üzengetés már akkor elkezdődött, amikor az Atalanta elleni továbbjutást ünnepelték.
Bulvár
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Laponyi Zsolt: Hivatalosan nincs kimondva, de a rendőrségnél mindenki tudja, hogy van büntetési kvóta
A rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Egész Amerikát megrázta a barcelonai éjszakában rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemista esete
Az egyetlen nyom a fiatal diák később megtalált telefonja.
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története
A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.
Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk
Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.
Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.
250 tonna TNT-nyi energia szabadult fel, miközben fényes nappal felrobbant egy 7 tonnás meteor Ohio felett
Ez a robbanás hozta létre azt az erős lökéshullámot, amely hangrobbanásként söpört végig a térségen.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
blogmorzsák
"Mindent együtt tanultunk a szakmáról és mindent együtt éltünk át"
„Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje."
Német márkák uralják a magyar autópiacot
De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


